"- Figyelj rám nagyon, fiam! - szólalt meg. - Nemsokára csak álmaidban jelenik meg az, amit ma átélsz, és sok éjszakának kell eltelnie, amíg elhalványul benned a remény, hogy újra hallhatod ezeket a hangokat, és érezheted ezeket az illatokat. Ezért azt tanácsolom, hogy nézz jól körül, amíg tudsz, és zárd a szívedbe, amit látsz, mert csak így tudod megőrizni. Érted, amit mondok?"
Azóta vártam erre a történetre, amióta két évvel ezelőtt először belelapoztam a Q-ügyosztály eseteinek egyikébe, és a sorok közül rám köszönt egy vidám, titokzatos, borzas kis figura, aki tettetett nyelvi hibáival, szókimondó, olykor vulgáris tevés poénjaival, és bohókás, kedves természetével azonnal levett a lábamról. Assad, a vicces, a keményfejű. Assad, a kifürkészhetetlen, de végsőkig lojális barát. Karakter-szerelem volt első olvasásra. Jussi Adler-Olsen, aki számomra minden kétséget kizáróan a skandináv krimi koronázatlan királya, szándékosan nem fedte fel hét köteten keresztül, kicsoda valójában könyvsorozatának egyik legszignifikánsabb szereplője: Hafez al-Assad. Utalt rá épp elégszer, és bogarat ültetett a fülünkbe, de pontosan tudta, mi ezzel a szándéka, és valljuk be, zseniálisan csinálta.
Jussi Adler-Olsen: A 2117. áldozat című regénye végre feltárja előttünk Assad minden titkát, ám ezzel kevés örömet okoz az olvasóinak. Fájdalmas sebeket ejtő, arculcsapóan valóságos ez a történet, ezáltal bátor is, mert mer mélyre menni. Műfaját tekintve nem egészen skandináv krimi, hiszen jelen van benne az a markáns, profán, merész aktualitás, ami a sikeres politikai thrillerek jellemzője. Szerteágazó részletességgel, mindenre kiterjedően, és főleg, brutális kegyetlenséggel rántja le a leplet az iraki származású Hafez al-Assadról. Nem kíméli sem őt, sem bennünket, olvasókat. Ráérősen kezd, csalafintán, de sötéten, és oldalakon keresztül nem tudod, hová akar magával csalni ebben a történetben. A korrupció, a közöny, a terrorizmus, és az öngyilkos merénylők fanatikus, értelmetlen gyűlölete - ezek a valódi főszereplői a regényének. Olyannyira, hogy néha az a torokszorító előérzet éri utol az embert olvasás közben, hogy hőseink ebbe feltétlenül belebuknak. Talán ez is szándékos, hogy félelmet kelt benned. Így erősebben hat. Assad múltja olyan borzalmasan könyörtelen és embertelen, amilyet azért minden korábbi utalás ellenére sem álmodtunk volna ennek a kemény, de alapjában véve humoros, és csupa szív kis embernek. Feltétlenül hiányzik a karakter jól megszokott vidámsága, könnyedsége, optimizmusra hajló erős hajlama, de ahogy lehullik róla az olykor karikatúrába hajlóan túljátszott, ügyefogyott bevándorló álarca, és előbukkan a valódi Assad, az mindenképpen briliáns húzás. Ne vitassuk el az írótól, mindig is volt Hafez al-Assad figurájában valami baljósan veszedelmes. Ez adta a karakter sava-borsát, és ugyanakkor az írónak egy olyan adu ászt, amit érdemes volt kivárni, és kijátszani is. Főleg, mert a jelen politikai helyzetben az európai országokat az utóbbi években elárasztó menekült-áradat által keltett feszültség szintén kiváló táptalajt jelentett ehhez a történethez. Azt is írjuk a javára, hogy bár keresztül rángatott bennünket a poklon ebben az írásában, azért nem vette el tőlünk a lényeget: a barátságba vetett hitet és a reményt, bármilyen naivan és idegenül hangzik is ez.
A regény maga minden tekintetben homlokegyenest eltér a Q-ügyosztály korábbi eseteitől, mind történetvezetésben, mind hangulatában. Húsbavágó, kíméletlen és nagyon megrendítő. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Jussi Adler-Olsen ezúttal saját műfajában igazán kiemelkedőt alkotott. Nehéz lesz megugorni azt a lécet, amit ő most ennyire magasra helyezett. Számomra ez a könyv volt az idei év eddigi legjobb, legerősebb olvasmányélménye. Nehéz dolgom van, mert egyáltalán nem könnyű egy olyan történetet ajánlani az olvasók figyelmébe egy viszonylag rövidke értékelésben, ami egyrészt ennyire közel áll a szívemhez, másrészt pedig egy regénysorozat 8. kötete. Amikor ezt teszem, legalábbis elfogultnak tűnhetek, és az nem mindig tesz jót egy regény megítélésének, ezt elismerem. Mégis azt mondom, megéri az utazást. Annak talán többet nyújt érzelmileg, aki az elejétől fogva figyelemmel kíséri a szereplők életét, és már a szívébe zárta őket, de azok számára is torokszorítóan izgalmas, fordulatos olvasmány lehet, akik épp csak egy igazán félelmetes és hátborzongató krimire vágynak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése