Tiszta lappal a világban

"És tisztában vagyok vele, hogy amiatt van, mert megkötöttem – elvettem velőjének hantmadárillanását, vad, zöldlevél-sarjadását: kényszerítettem, hogy cinkosom legyen, megossza hazugságomat." Sajgó gyönyörűséggel van teli ez a kötet. Úgy tépdesett, mint gyönge, pufi gyerekkéz a puha, meleg, fehér kenyérbelet. S figurákat gyúrt a darabjaimból; madarakat, fákat, az óceán hullámait és éhes, vénségesen vén aligátorteknőc-fejet. Nevelkedik bennem mind ez a belémgyógyult idegenség.  Merthogy tőlem a délibáb-szerelem idegen. A  Papírpalota azonban megnyitott idebenn valamiféle sűrű, ősi megértést. Hogy vannak dolgok, amik eleve elrendelve várakoznak, s amint eljön a pillanat, előtüremkednek a pókhálós, lidérces, meleg-sötét sarkokból, az emlékekből, a régvolt időkből. Az összefércelt életek hajódeszkáin beszivárognak, és többé semmi sem lesz olyan, mint annak előtte.  Miranda Cowley Heller első regénye. Tudom is én, hogyan képes valaki írni egy ilyen első regényt, és hogy ezek után

"A világ vége. Ezúttal egészen idáig menekült. Nem elég messzire." Ez volt az első könyvem Sharon Bolton tól, de hogy nem az utolsó, abban biztos vagyok. A Darabokban eszméletlenül ütős könyv, csupa csavar, csupa feszültség. Olyan, mint egy kaleidoszkóp. Belenézel, és színes formák tömkelege táncol a szemed előtt és a látvány folyton változik.  Felicity Llyod, a neves glaciológus a jeges Déli-Georgiára menekül üldözője elől. Múltja sötét és zavaros, de egy dologban biztos: a férfi itt, a világ végén is rátalál majd. Mindent elkövet hát, hogy ezt a veszélyes találkozást elkerülje. Bármi áron, akár az élete árán is.  Idáig úgy hangzik, mint egy szokványos üldözős thriller, ugye? Igen ám, csakhogy nem az! Nagyon nem. Olvasás közben lerágod a körmöd, és maximum fordulaton kattog az agyad, ahogy próbálod kisakkozni a részleteket.  A szerző fantasztikus érzékkel illesztette össze szép lassan a teljes képet, egyszerre mindig csak egy apró mozaikdarabkát pászítva a helyére.  Egy hal

"A legmélyebb igazságoknak mindenkihez kell szólniuk." Milyen különös kis könyv ez! Karcsúsága, főleg témája felől nézve, igen meglepő. Eric Vuillard ot igazságszerető, lényegre törő gondolkodónak képzelem, mert a  Szegények háborúja tömör, szinte rituálisan mozgóképszerű alkotás.  Vuillard minden kétséget kizáróan feltételezi, hallottunk már az 1525-26-ban lezajlott parasztháborúról ezt-azt, és Münzer Tamás neve sem cseng számunkra ismeretlenül. Nem fecsérli tehát az időt magyarázkodásra. Kemény kijelentéssel indít, mely akár egy film kezdőképe is lehetne. Az imagináció váratlan és éles: egy foszlott gúnyát viselő férfi az akasztófán leng. A hatás nem marad el, azonnal érezzük a történet súlyát. Rohamtempóban, tőmondatokban szaladunk végig a fontosabb eseményeken, neveken. A szerző előszeretettel idéz Münzertől, és élénk képzelete segítségével megfesti szavaival, milyen ember lehetett. Szenvedélyes, dühös prédikátor alakja sejlik fel előttünk, egy szent őrülté. Vuillard mod

" Mind azzal a képességgel születünk, hogy felismerjük az igazi jóságot, ugyanakkor mind tele vagyunk bűnnel, és ez a két felünk állandó harcban áll egymással. " Nehéz olyan könyvről írnom, ami olvasás közben ennyi intenzív érzelmet szabadított fel bennem.  A Keresztutak nem csupán egy újabb nagyeposz egy átlagosnak látszó közép-nyugati családról. Franzen a Hildebrandtok lelki mélységeinek feltárásán keresztül az emberiséget évszázadok óta foglalkoztató legelemibb kérdésekre keresi a választ.  A vallás, mint erkölcsi iránymutató a regény központi témája, ám végeredményben mindössze megválaszolatlan kérdések kiindulópontja, és nem a reveláció forrása. Elszomorító volt látni ennek a vérségi szociális hálónak a kérlelhetetlen diszfunkcionalitását. Csekély kísérleteket tettek ugyan egymás megértésének érdekében, de renyhe igyekezetük beleposhadt a hangsúlyos önérdek és a kicsinyes megszállottság ellenállhatatlan mozgatóerővel bíró mocsarába.  Akaratuk markánsan, ám bukásra ítél