Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2022

László Ferenc: Honi bestiárium - "Olvasni jó."

"Az írók ráadásul kifejezetten érdekes figurák. Olyik nagyszabású, olyik kisszerű, egyik-másik pedig egyenesen panoptikumba illő alak." Igazi hiánypótló kötet, annak ellenére, hogy maga a szerző már az elején kijelenti róla, hogy nem irodalomtudományi szakmunka. László Ferenc kritikus, történész és az olvasás odaadó híve. Könyve, a Honi bestiárium  pazar stílusérzékkel, szellemes modorban veszi sorra a XX. századi magyar irodalom elfeledett alkotóit.  A benne található harminchárom pályakép jobbára olyan prózaírók életét és munkásságát eleveníti fel, akik mára már kikoptak a köztudatból. Ezeket a múlt ködébe vesző, leghátsó sorba bújtatott figurákat idézi meg és színes, érdekes, olvasmányos portrét fest róluk. Megismerhetjük előéletüket, személyiségüket, más írókhoz való viszonyulásukat, életművük rejtett, vagy kevésbé rejtett gyöngyszemeit.  A felsorolásban ugyanakkor felbukkan egy-egy ismertebb név is: Móra Ferenc, Karinthy Ferenc, Fehér Klára, Szobotka Tibor. Mindent össz

Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai - "Változást csak a bátrak hozhatnak."

"Az igazság mindig kiderül. Minden hazugság, álarc és függöny mögött ott van a valóság, és előbb-utóbb mögé látunk. Ahogy változunk egy körülöttünk minden változik, átrendeződik és ami takarásban volt, az egyszer csak a fényre kerül." A kifinomult, letisztult líraiság Bauer Barbara abszolút védjegye. Legújabb regénye, A szív szabadságharcosai kiemelkedő, különleges darabja méltán népszerű munkásságának.  Van valami varázslatos ebben a könyvben. Erőteljes érzelmi világa felkavaró, nagyon eleven. A választékos megfogalmazás, az adott történelmi kor hiteles ábrázolása, a gyönyörű nyelvi játék a hasonlatokkal, metaforákkal - az első betűtől az utolsóig hamisítatlan, klasszikus romantikus regény.  Visszahozza azt, ami régen elmúlt már. A lázadás, az összefogás, a szabadságvágy ízét. Ugyanakkor ezt a kollektív tudatban fellobbanó, heves lángot egy zabolátlan fiatal lány szívébe ülteti minden józanságot félresöprő szerelem képében. Így válik a történet nem csak a magyar nemzet, de

Jonathan Franzen: Tisztaság - "Szokott könyveket olvasni?"

"Hatalom, hatalom, hatalom: hogyan lehetséges, hogy az egész világ akörül forog, hogy az emberek azért a valamiért harcolnak, ami pedig olyan magányos dolog, és olyan nyomasztó is, ha megszerzik maguknak." Jonathan Franzen a monumentális nagyregények koronázatlan királya. Határtalanul realista, roppantul intelligens, hasbarugdosósan őszinte, és én a rajongója vagyok, ezt be kell vallanom, mielőtt tovább olvasol. A Tisztaság című regénye már az első oldalakon rabul ejtett.  A téma, a beszédes cím ellenére alapjáraton megfoghatatlan, és egy abnormális kapcsolati hálóra épül. A titkokra, a bosszúra, a másik eszközként való felhasználására önös érdekekből.  A tisztaság, mint olyan, ebben a regényben nem szerepel. Elérhetetlen eszme csupán, melyről mindannyian álmodozunk, de az élet országútján túl sok por ragad ránk, és előfordul, hogy a legrosszabb oldalunk tör a felszínre belőlünk. Ez pedig nem holmi szuperhősfilmes főgonosz karikatúra, hanem igazi gyarlóság. Az, amihez szégy

Mörk Leonóra: Asszonyom, édes úrnőm - "Egy szabálytalan szerelem."

"… a szerelemnek annyiféle formája van, ahányan élünk ezen a földön. Mindenki másképpen szeret… De attól még szeretünk.” Tökéletes. Ha romantikáról van szó, pontosan ez az, amire én vágyom. Pazar, igényes stílus, sodró érzelmi világ, finomság, szépség, tisztaság. Mörk Leonóra az Asszonyom, édes úrnőm című új könyvével nálam most a százas kör legközepébe talált.  A történelmi romantikus kategóriában abszolút kiemelkedő érzékenysége, szépirodalmi nyelvezete, és mély mondanivalója okán. Az 1600-as években játszódó történet egy lassan kibontakozó, különleges szerelem megkapó meséje. A régmúlt idők csipkézett bája azonban nem tompítja el a hibákat sem. A nők helye a társadalomban akkoriban még csak kérdés tárgyát sem képezte. A nemek közötti egyenlőség, az elfogadás, a szeretet ereje, a megismerés fontossága kap itt főszerepet egy olyan korszakba ágyazva, amikor ez még elképzelhetetlenebb volt, mint napjainkban. A regény fordulatos, izgalmas, és rendkívül informatív. Az írónő művelts

Tóth Gábor Ákos: Balatoni menedék - "Ez a nemzet sosem tanul."

"Azt képzeltük, hogy itt, a világ közepén a nyár végtelen, az édesvízi mediterrán pedig felülír minden emberi gonoszságból feltornyosuló viharfelhőt… " Mi, olvasók mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogyan folytatják életüket a szereplők azt követően, hogy legördül a függöny a szemünk előtt. Tóth Gábor Ákos legújabb regénye, a Balatoni menedék ezt a természetes könyvmoly kíváncsiságot igyekszik kielégíteni.  Szóval, Csengődi folytatja... - a Balatoni futár ban megismert szeretetre méltó, ám kissé léha és cinikus újságíró immár élete alkonyán elmeséli nekünk, miként alakult a sorsa. A két idősíkon battyogó történet valóban olyan hatást kelt, mint egy némileg szenilis és zsémbes öregúr ráérős, bor felett mélázva nosztalgiázó fabulázása.  A két világháború viharaiban megkopott balatoni táj meglapulva vár egy jobb, fényesebb korszakra. A régi szép időket veszteségek és megpróbáltatások halványítják el. A megöregedett, de korántsem megszelídült főhős keserűsége szinte tapintható, k