Tiszta lappal a világban

"Gyűlölöm azt a mondást, hogy „ami nem öl meg, megerősít”. Baromság. Néha az a rosszabb, ha nem öl meg. Néha jobb lenne, ha megölne. Néha, ami nem öl meg, annyi kárt okoz benned, hogy állandó harcok árán tudsz csak túlélni annak segítségével, ami megmaradt benned." Tess Sharpe: A lányok, aki vagyok c. regénye az Athenaeum Kiadó egyik szórakoztató nyári újdonsága. Van itt minden, kérem, ami csak kellhet egy remekbeszabott történethez. Bankrablók, túszdráma, talpraesett kamaszok, izgalom, akció, kockázat és egy csipetnyi szerelem. A figyelemfelkeltő borító láttán azonnal a Pulp Fiction jutott eszembe, és ez számomra jelzésértékkel bírt. Ha elég "öreg" vagyok egy ilyen asszociációhoz, talán ennek a könyvnek nem én vagyok a célközönsége. Nos, nem tévedtem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy esélyt adtam neki.  A történet főszereplői, tizenhét-tizennyolc éves kamaszok, rögtön a regény elején mindenre elszánt bankrablók kezére jutnak. Egyikük nővére magánnyomozó és túszt

  "Kísértetként járok a világban, néha még én magam is kételkedem benne, hogy élek. Hogy valaha léteztem." Micsoda szürreális érzékcsalódás! Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban c. műve paródia, dráma és posztmodern egyszerre. Az árnyalatok színskálája végeérhetetlen.  Az igazság az, hogy erről a regényről nem tudok úgy beszélni, hogy az ne legyen kissé poéngyilkos. Minden egyes részlet számít, attól kezdve, hogy a főhőst Mr. Blanknek aposztrofálja, akit bezártak egy szobába, ahonnan nem juthat ki. Ha ennél többet mondok, azzal már biztosan lelövök egy-két poént. A cselekmény igazából nem is cselekmény. Az idős korú Mr. Blank magához tér egy idegen szobában. Nem tudja, hol van, nem tudja, hogyan került oda, és nem emlékszik semmire sem. Ismerős ismeretlenek jönnek be hozzá, ellátják őt, beszélgetnek vele. Fel is ismeri őket, meg nem is. Elméje ködös, zavaros.  Büntetésben van, ítéletre vár, ennyi bizonyos.  Tudja, hogy valamiképpen mindenért ő a felelős, de hogy mi az a

"A temetőben mindig hideg van." Ezzel az egyszerű, de kisérteties hangulatot árasztó kijelentő mondattal indítja Anders Roslund: Szép álmokat c. regényét, és a kedélye később sem lesz könnyedebb.  A Kopp-kopp c. thrillerből megismert Ewert Grens és Piet Hoffmann újra akcióba lendül. Ezúttal egy három évvel korábban elrabolt kislány ügyében nyomoznak és a nyomok egy internetes pedofilhálózathoz vezetik őket.  A történet itt is lassan indul be, majd ahogy haladunk előre, úgy válik egyre lendületesebbé, sodróbbá. A koncepció nagyon hasonló az előző részéhez. Hőseinket sürgeti az idő, váratlan események hátráltatják őket és sokszor kénytelenek kockáztatni, improvizálni, veszélybe sodorni magukat. A különbség az, hogy a Szép álmokat nem politikai vonatkozású, hanem annál sokkal komorabb, megterhelőbb témát boncolgat. Pedofília, gyermekbántalmazás, családon belüli erőszak - ragadozók, akik a periférián bújkálnak, zárt ajtók mögött, a dark web takarásában. Roslund igyekszik elker

"… ha egyszer tényleg megtörténik az, amitől az ember retteg, akkor már nem történhet meg még egyszer. És ha az ember ezt felismeri, és megbékél vele, akkor talpra lehet állni. Vissza lehet térni. Nem ugyanúgy, nem lehet ugyanazt az életet folytatni – visszatérhet, de kicsit másképp, és néha az a legszebb módja a visszatérésnek." Anders Roslund: Kopp-kopp c. regénye visszaadta krimiimádó énemnek azt az élményt, amit már úgy hiányoltam. Hogy picit lekozmál a tokány, mert azt az oldalt még el akarod olvasni. Hogy hidegre hűl a víz a kádban és az összes lábujjad úgy néz ki, mint a mazsolák, de azt a fejezetet már csak azért is befejezed. A történet során nyakig merülhetünk az alvilágban: albán fegyverkereskedők harcolnak a hatalomért a svédországi illegális piacon. Ez, és egy tizenhét évvel korábbi brutális négyes gyilkosság szolgáltatja az alapot egy hihetetlenül jól kimódolt, túszdrámával egybekötött mozgalmas történethez. A két főhős, Ewert Grens és Piet Hoffmann. Az előbbi e

  "Szeretnéd hinni, hogy a dolgoknak valamilyen rejtett céljuk van. Igyekszel meggyőzni magad arról, hogy mindennek oka van, ami a világban történik. Mindegy minek nevezzük, istennek, szerencsének vagy harmóniának: ugyanez a képtelen marhaság húzódik meg mindegyik mögött. Az ember mindent elkövet, hogy elsumákolja a tényeket, csak hogy ne legyen kénytelen szemtől szembe nézni azzal, hogyan működnek igazából a dolgok." Úristen, de szerettem ezt a könyvet! Ritkán kenyerem a túllelkesedés, mert átlátszónak, hamisnak hathat, ám most nem tudok ellenállni a rajongás késztetésének. Szerelmes lettem Paul Auster iráskészségébe.  Paul Auster: A véletlen zenéje c. regénye velőtrázóan amerikai szöveg, nyílt bepillantás egy tőlünk oly távol álló életstílusra, filozófiára. Mégis azt mondom: közeli, fényes, eredeti, imádni való. Könnyednek tűnő, pergő írás, kissé groteszk, halványan abszurd. Bár történésekben nem bővelkedik, mégis viszi magával az olvasót. A szabadságról szól és arról, hog

  "Csupa ígéretes jövő, társukban támaszt lelők és társukban a lelket tartók, szeretők és szeretettek, eltűntek mind sorban egymás után, mintha egy sehová sem tartó folyó nyelte volna el őket - a holt lelke hosszú, fénylő folyama." Liz Moore: Hosszú, fényes folyó c. regénye a 21. Század Kiadó KULT könyvek sorozatában jelent meg nemrégiben. Műfaját tekintve szerintem távol áll a krimitől. Inkább egy nagyon kemény témát feldolgozó dráma. Egy család tragikus története. Mély, felkavaró, elgondolkodtató - helye van a KULT könyvek sorában.  A regény főhősnője és narrátora Mickey, aki rendőrjárőrként keresi kenyerét és egyedül neveli öt éves kisfiát, Thomast. A húgával, akivel azelőtt elválaszthatatlanok voltak, pont ugyanennyi ideje nem beszélt, nem találkozott. Kacey ugyanis teljesen eltérő életutat választott: az utcasarkot és a kemény drogokat. Mickey azonban távolról továbbra is szemmel tartja, és amikor rájön, hogy Kacey egy ideje eltűnt az utcákról, aggódni kezd. Ezzel egyid

"Félresiklott a dolog; döbbenek rá. Ez a dolog, amit olyan gondosan kiterveltem: alapvetően és szörnyűségesen félrsiklott az egész."   A krimi és a thriller műfajában manapság nagyon nehéz maradandót alkotni. A piac túlzsúfolt; a választék széles skálája már-már megdöbbentő és zavarba ejtő. Minden író próbál a maga nemében egyedülállót letenni az asztalra, ám ez sajnos egyre kevesebbeknek sikerül. Simon Lelic: A ház c. regénye hihetetlenül jól indul. Az  in medias res  írói technika használata, a  sejtetés, a jó időben elejtett kísérteties célzások és a rejtélyes eseménysorozat megteszi a maga hatását.  A körmömet lerágtam tövig a történet első negyedében. Egy fiatal pár házat vesz Londonban, és áldják érte a szerencséjüket. Hamarosan beköltöznek új otthonukba, ahol ijesztő események sora veszi kezdetét. Furcsa szag terjeng, éjszaka zajokat hallanak, mintha valaki járkálna a házban, és a padláson hajmeresztő dolgokat találnak. A szomszédban lakó csendes kamaszlány öngyilkoss

  "... a kreativitásom valahol semmivé vált menet közben. Valaki másnak a történetéből soroltam a szavakat, miközben mindennél jobban szerettem volna a sajátjaimat mondani. De mi lesz, ha az én sztorim még magamnak sem fog tetszeni?" Itt a nyár, a perzselő hőség, a rövid szoknya és a fürdőruha ideje. Ahogy finom italokat kortyolgatva heverünk a kertben a hűs lombú fák alatt, egy medence mellett, egy tó vagy esetleg tenger partján, szívesen veszünk a kezünkbe egy kellemes, könnyed szórakozást nyújtó könyvecskét.  Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei c. regénye tökéletes választás ilyen alkalmakra. Dél-Franciaországba kalauzol minket egy vidéki luxusszállóba, ahol a táj varázslatos, a levegő fűszeresen édes, az ételek kiválóak és minden sarokban családi titkok lapulnak.  A címszereplő, Sophie New Yorkban él, egy jó nevű étteremben dolgozik és csupán egy hajszál választja el attól, hogy minden álma valóra váljon. Ehelyett azonban viharos gyorsasággal kirúgjá