"Laci és én, meg még tizenvalahány osztálytárs életünkben először jártunk Nyugaton. Mármint országhatáron kívül nyugaton, mert ha a szülővárosunkból országhatáron belül elindultunk, csak nyugatra tudtunk menni, annyira keleten éltünk." Ennek a rövidpróza-gyűjteménynek a címe olyan ékesen beszél, ennél szebben el se lehetne mondani, miről ír Haász János benne. Apám óriás lesz . Valóban. Gyermekien tiszta, ártatlan tiszteletadás ez. Emlékcsokor, amit átitat a mindent megszépítő, naiv, kissé szomorkás hangulatú nosztalgia. A '80-as évek kopott, ócska bája a viharsarki lapos, mozdulatlan vidéken. Számomra ismerős, bár mégsem az. Ismerős, mert minden bizonnyal az én apámból is óriás lesz majd emlékeim fátyolán át. Emlékszem az apám munkásnadrágjára. A játszóterek kíméletlen farkastörvényeire. Meg arra a bizonyos Edda-koncertre, amire én nem mehettem el. A felejthetetlen budapesti kalandokra, és a nyaralásra a Balatonnál. Ezeket én is átéltem. Csak éppen, foci nélkül. Itt válu