Tiszta lappal a világban

"Maman mindig azt mondja, hogy a történetek tartanak minket életben. A történetek, amelyeket az emberek mesélnek, és amelyek szétszóródnak, mint bogáncspihe a szélben. Maman szerint a történetek maradnak csak, amikor már nem vagyunk, miközben a hideg északi szél, az olvadó hó hangját túlharsogva, gyászos dalt énekel." Én inkább úgy mondanám: a történetek, amik életben tartanak minket, fontosak, különlegesek, megszólítanak, a szívünkig érnek. Azokat a történeteket valaki más meséli ugyan, de mégis a miénknek érezzük őket. El nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok a Libri Kiadó nak, hogy még frissen, a külföldi megjelenés után nem sokkal elhozta nekünk, magyar rajongóknak is, a Csokoládé folytatását. (Befejező rész? Ki tudhatja...) Vártam, mint gyermek a Karácsonyt, izgatott szívvel, tűkön ülve, kis bizsergéssel a gyomromban, mert ez a kedvenc könyvsorozatom. Varázslatos, bűbájos, keserédes, könnyed, de mégis mélyreható mesék ezek.  Joanne Harris: Az epertolvaj c

"Mert ami egyeseknek csak egy sóhaj, másoknak hosszú regények sokasága. Mindenki elmondja a maga történetét, akár nyúlfarknyi, akár hosszadalmas. Neki éppen elég volt. Pont, amennyi szükséges. Egy perccel sem több, egy perccel sem kevesebb. Hát így megy ez...{}" Sokszor mondják, hogy a nő, az asszony a díszlet része egy sikeres férfi mögött. A puha vánkos, az otthon melege, a stabilitás. Való igaz, ez is egy asszony: háttérzaj a férfiak sarkos világában. Ugyanakkor kell, hogy individuális legyen, megkérdőjelezhetetlenül önmaga. Kell ez ahhoz, hogy számba vegye önmagát: hogy megéli, és használja nőiségét. Nem verseng a férfivel, alkotását, művészetét, bármiben is rejlő tehetségét nem a győzelemre, csupán önmaga kiteljesítésére, kifejezésére használja. Ezáltal nő nagyra. Emlékezetes, karakán, tiszteletre méltó, szeretetet érdemlő valakivé. Frida Kahlo ilyen asszony volt.  F. G. Haghenbeck érdekes felépítésű, igazi, mexikói recepteket is tartalmazó, magával ragadó re

Ilyen a közönség ízlése, Morsing úr! Nem kíváncsiak többé az óriások szavára, beérik a törpék makogásával. /Ingmar Bergman: Fanny és Alexander Ismét eltelt egy hónap, anélkül, hogy egy sort is írtam volna. Olvastam a könyveket egymás után, augusztusban szám szerint ötöt. A várakozás hónapja volt ez, jobban mondva, a szomorú kivárásé. Az élet megváltozott: örökre és visszavonhatatlanul. Eltűnt belőle valaki, aki fontos, aki hiányozni fog, amíg csak élek. A napok peregnek, elmúlt, ami elmúlt, tudtuk is, hogy így lesz. Mégis üt. Mégis facsar. Megyünk tovább. Ezekben a nehéz hetekben visszafordultam legnagyobb szerelmemhez: a szépirodalomhoz. Nem könnyedségre vágytam ugyanis, hanem komoly mondanivalóra, lelki támaszra, erőre. Valamiféle bizonyosságra talán. A regények között volt egy aprócska, klasszikus csoda, Rideg Sándor Indul a bakterház c. alkotása, de arról majd szeretnék később, külön bejegyzésben beszélni, ahogyan    F. G. Haghenbeck műve, a Frida füveskönyve is kül