Tiszta lappal a világban

"A gondolataim egyre inkább a könyvek körül forogtak, és napról napra nőtt a kíváncsiság bennem a saját történetemmel kapcsolatban." Rákattantam. Konkrétan. A végére érve feljajdultam, annyira akartam volna olvasni még egyet. Szokatlan tőlem, hogy ennyire imádjam a novellákat, de Rényi Ádám nak már másodjára jött be ez a trükk.  A bezzeggyerek és más felnőtt mesék  című novellagyűjteménye csupa árnyalat, játék, cinkos csipkelődés, gonoszdi félvigyor, keserédes sóhaj. Abszurditása szembeötlő. A történetek tömörek, rafináltak. Egyik vicces, másik szomorú, a harmadik borzongató, és némelyik mindezek összessége.  Az író ezúttal kevesebb csavarral él, ám több szívvel és lélekkel, amitől a karakterei életre kelnek. Az olvasó magára ismer bennük. Önmagunk reflexióival nézünk itt farkasszemet. Az Anya és a Nő a szalonban című írások nagyon mély érzelmeket pendítenek meg. Ugyanakkor vannak könnyedebb anekdoták is, mint A szabadulás napja és A régi lakó , amik mosolyt csalnak az arc

" Tárgyilagosság… van olyasmi? Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást. " Akárhányszor olvasom újra, mindig nagy mulatságomra szolgál. Kicsit frivol, nagyon szatirikus, ugyanakkor a zsánerek ilyen mértékű keveredése miatt műfajilag nehezen besorolható. Szerb Antal: A Pendragon legenda című regénye igazi kuriózum.  Krimi, misztikus kalandregény, klasszikus rémtörténet, illetve mindezek hamisítatlan paródiája. A benne rejlő  "tökéletlen fényjelek" külön-külön szólítanak meg minket. Csipkelődő hangvétele élvezetessé teszi, és kaján mosolyt csal az arcunkra.  A szavakon túli rettenetes t eleinte nevetséges babonaságként, szemfényvesztésként ábrázolja. Éppen ezért a történet komor, sötét, természetfeletti csúcspontja inkább elgondolkodtatóvá válik, mint rémisztővé.   Érzékszerveink játszi könnyedséggel becsaphatók, kérdéseket mégis ritkán teszünk fel. Befogadjuk, ami a mi külön kis világun

"A költészettől az igazságszolgáltatásig. Költői igazságszolgáltatás, ha úgy tetszik. Ugyanis szomorú tény, sokkal több költészet van a világban, mint igazság." Paul Auster kimagaslóan eredeti és posztmodern. Az írásaiban mindig van egy nagy adag kétség, abszurditás. Valójában tréfát űz velünk, és ezt nem igyekszik titkolni.  A Láthatatlan  című regényében ezt a piszkos kis játékot arcátlan magabiztosággal mesterfokra viszi. Amit biztos kapaszkodónak hiszünk, azt egy jól irányzott fricskával azonnal megingatja. Ilyen bizonytalan, süppedékes talajon izgalmas kihívás az előrejutás.  Mégis, ez a merész szerkezeti formabontás, ahogyan felépíti a regényét, sodor bennünket előre. Nem csupán több elbeszélővel dolgozik, de a mód, az idő, és a szám/személy tekintetében sem törekszik egységre. Fiktív regény, jelen és múlt idejű elbeszélések, naplórészletek, levelek - ezek alkotják a történet vázát, mely egyébként merész, lidérces és meglehetősen perverz. Fantázia a fantáziában. A végé