Tiszta lappal a világban

  "A kedves beszéd a szeretetteljes lélekből fakad, ennek magva pedig a könyörület. Tanuljuk meg, hogy a kedves beszéd képes megváltoztatni a világot." Shunmyo Masuno egy buddhista templom főpapja, ugyanakkor egyetemi professzor, és kerttervező. Amikor a nyugalomról beszél, pontosan tudja, miről és hogyan kell szólnia. Készséggel elhittem minden szavát, de azt gondoltam, az ő életmódjával kicsit könnyebben megy ez, mint nekünk itt a messzi Magyarországon.  Az viszont tény, hogy amíg a Nyugalom című könyvet lapozgattam, lecsendesült bennem a vihar. A jellegzetesen japán rajzok megtették a hatásukat, és így a szavak is utat találtak hozzám. Pedig nincs benne semmi égrengető újdonság, csodamódszer pláne nincs. Pusztán arra buzdít minket, hogy a mindennapi életünkben próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból. Persze nem a mi nyugati kultúránk versengős-eltaposós értelmében gondolja ő ezt. Egészen más oldalról közelít, elsőre talán ábrándosnak tűnhet, de valójában elég logikus

„Igazán nem nehéz velem együttérezni annak, akinek van szíve.” Ez a könyv maga a megmásíthatatlan zsigeri fájdalom és veszteség. Ugyanakkor mégis életigenlő, példamutatóan az. Könnyen ébreszt az olvasóban végtelen, gyengéd részvétet, mert olyan őszinte. Belesajdul a lélek, akkor is, ha nem tudja, milyen elveszíteni egy gyermeket. Az istenítő, sóvárgó, gyönyörű anyai szeretet áthatja a szavakat. Torok szorul, mellkas szűkül, szem könnybe lábad ettől a hatalmas, mindent átitató érzelemtől. Hogy a fiú, akinek, akiről szólnak e sorok már nincs közöttünk, mit se számít. Nem szűnünk meg szeretni halottainkat. Az élet elmúlik, a szeretet nem. Traumaírás ez persze, gyászfeldolgozás. Kitárulkozás: dobogó szív a fehér papíron. Viszont érződik rajta az a négy év józanító távolság; egyben van, valóban történetté áll össze, nem csak egy viharosan emocionális áradás. Meghökkentően irodalmi nyelvezetű, mégis közvetlen hangú. Felkavaró és nyílt, ugyanakkor az emlékeket még fényesebbre csiszoló n

"Mindez a becsület nevében történt. Minden beszélgetésnek ez az érv vet véget ." Szaúd-Arábia, ahol kőbe vésett törvény a vallás, és a patriarchális társadalmi rend falak és leplek közé zárja a nőket. A férfiak totális hatalmat gyakorolnak felettük. Jogukban áll ellenőrizni, büntetni, fegyelmezni, vagy akár meg is gyilkolni egy nőt. A bűnös ugyanis minden esetben a nő. A nő hoz szégyent a családra, és azt egyedül az ő vére moshatja le.  Ebben a közegben nevelkedett évek hosszú során át Rahaf Mohammed. Mindig kivülállónak érezte magát, hiszen már kislányként megkérdőjelezte az őt körülvevő világ igazságosságát. A saját feje után ment, és végül vakmerő bátorságról téve tanúbizonyságot, megszökött nem csak a szülői házból, de szülőhazájából is.  Példája korántsem rendhagyó, hiszen hallottunk már hasonlót korábban, mégis képes megérinteni a szívedet. Ez a fiatal lány nem akart semmi mást, csak egy szabad országban élni, ahol nem ítélik halálra azért, ahogyan viselkedik. Ahol farm

  "Veszedelmes dolog a szakadék szélén táncolni. Jóformán ellenállhatatlan." Valami engem úgy vonz Bridget Collins írásaiban, mint egy kedves mosoly a tekintetet. Mágikus, és megmagyarázhatatlan érzés, erősebb nálam. Talán az írásmódja a titok: akár a sötét, lassú eső, ahogy az égből hull alá. Az Árulások című regénye lebbenő függönyfátyol egy sötét kőfolyosón; árnyakkal és homállyal teli.  Üzenet egy másik korból, ahol a civilizációnk romjain egy újabb épült, és az is épp zuhan megállíthatatlanul a hanyatlás, az enyészet felé. Kíméletlen politikai játék húzódik meg a háttérben, ugyanakkor a művészet és a mágia, mint évezredes tudomány át- meg átszövi ezt a világot.  A karaktereket az egójuk és a vágyaik ereje teszi mérhetetlenül emberivé. Még a szerelem sem képes mindenre, és amikor elmúlik a kivárás és a játék ideje, már talán el is késtek az ilyen dőreséggel. Talán. Kezek, melyek egymásba kapaszkodnak.  Kezek, melyek ellökik egymást. Tetteik nyomán hol rózsa nyílik, hol vé