Tiszta lappal a világban

"Biztos tudjátok, mit mondanak az önbeteljesítő jóslatokról. Ha győzöl valamiben, egyszerre győztesként tekintesz magadra, és aztán valahogy onnantól… folyton nyersz. " A hangzatos Christina Lauren álnéven alkotó páros tökéletesen ismeri a harmincas éveik elején járó szingli nők kálváriájának humoros oldalát, és azt, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek.  A  Nem mézes hetek  egy  hamisítatlan, könnyed, de igényes szórakozást ígérő lektűr . Olive Torres finoman szólva is egy rakás szerencsétlenség, ha másért nem, hát azért, mert ezt hiszi magáról. Nincs munkája, nincs pasija, és egy förtelmesen zöld, rettentően szűk koszorúslányruhában kell megjelennie ikertestvére, Ami esküvőjén. A násznép kollektív balsorsa okán Olive-ra ezúttal rámosolyog Fortuna istennő. A napfényes Mauira utazhat tíz napra, jóformán ingyen. Mindössze annyit kell tennie, hogy a nővérének adja ki magát, és elviseli a jó megjelenésű, ámde igen modortalan Ethan Thomas társaságát.  Nem nagyon tudok mást mond

" A regényekben mindig mindenki felkészül a legrosszabbra, ami soha nem következik be. Amikor a talpraesett lány vagy a merész főhős meghal, akkor vagy rossz a könyv, vagy mélyebb jelentősége van a dolognak. De senki nem akar rossz könyveket olvasni, és akik mélyebb dolgokra vágynak, azok sem ragaszkodnak ahhoz, hogy minden történetben megtalálják." Az a véleményem, hogy Dean Koontz egy roppant rokonszenves lelkivilágú ember. Árad belőle valami megfoghatatlan optimizmus, ami még a legfélelmetesebb regényeit is élvezetes élménnyé teszi. Az Egy másik hely nem csapja földhöz az olvasót, nem zsigereli ki lelkileg, ellenben iszonyú izgalmas, fantáziadús és lebilincselő.  Ebben a történetben egy apa és lánya kalandjait követhetjük végig a párhuzamos univerzumokban. Mint később kiderül, nem egészen véletlen folynak bele ebbe a rettenetes, mégis mindent felülmúló eseménysorozatba. Ezernyi veszély leselkedik rájuk, a saját világukban ugyanúgy, mint a multiverzum végtelen lehetősége

"Annyi minden nem látszik, annyi minden létezik azon túl, amit az agy képes felfogni. Mozgás, légkör, szerelem." Vannak könyvek, amikben minden benne van, mégis megfoghatatlanok. Számomra Billy O'Callaghan: Szerelmem, Coney Island című alkotása pontosan ilyen. Belül nagyobb, mint kívül. Egymásra torlódik, összezsúfolódik benne a felnagyított pillanatok varázsa, a furcsa perspektívából szemlélt dolgok kísértete, a tovaszáguldó évek vonata, a múlt neheze, a beletörődés bűne és a bűntudat súlya.  Michael és Caitlin huszonöt éven át minden hónapban egy napot töltenek együtt Coney Islanden. Szeretők ők, se többek, se kevesebbek. A szerelem ezerarcú, és O'Callaghan mindent elmond róla, amit tud. A regény részletgazdag aprólékossággal kidolgozott, mégis lényegre szorítkozó. Nyelvezete gyönyörűséges, a magasságot éppúgy ismeri, ahogy a mélységeket. Ilyen az, amikor szép az irodalom. A szerző búsongó ír kedve lírai ízt csepegtet a szövegbe, és nosztalgiája oly fájdalmasan szé

"A múltidézés olyan volt, mint a pókháló: ha egyszer belesétálsz, akkor hiába szedegeted magadról a darabokat, nem tudsz könnyen megszabadulni tőlük." Szaszkó Gabriella:   Engedj el  című regénye nagy hatással volt rám. Megeshet, hogy pont jókor talált meg, de az tény, hogy intenzív érzelmi hullámvasutazásban volt részem.  Ez a keserves, őszinte memoár feltár előttünk egy bizonyos fajta földi poklot. A férj mesél a gyermekkorában bántalmazást elszenvedett, mentálisan sérült feleségéről, aki megkeseríti az életét. Az asszony szándéka világos. Kíméletlenül ravasz módszerekkel él, elzárva a menekülési útvonalat a férje és fiai elől. Képtelen az együttérzésre, a szeretetre, a végletes brutalitástól sem riad vissza. Egyedül önmagát nézi, és közben sosem múló testi és lelki sebeket ejt a családtagjain.  Ebben az ördögi körben vergődtem olvasás közben, átérezve a kétségbeesést, a tehetetlenséget és a dühöt, amely a szereplőknek jutott borzalmas osztályrészül. Láttam magam előtt az a