Tiszta lappal a világban

  " Ki nem állhatom a felfordulást – épp ezért fel nem foghatom, miért csöppenek bele minduntalan. " Kifejezetten szeretem azokat a történelmi regényeket, amelyek részben fikciós, részben pedig valós eseményekre és személyekre építenek. Tóth Gábor Ákos: Balatoni futár c. regénye pontosan ilyen: rendkívül szórakoztató, ugyanakkor a maga nemében fifikásan informatív. Olyan cseles rókaügyességgel szövi bele a történelmet a szövegébe, mint egy rajtakaphatatlan mágus. A megnyerően korhű, üde stílusát pedig külön élveztem. A történet 1895-96-ban játszódik, Balatonfüreden. Csengődi Istvánt, a budapesti újságírót főnöke büntetésből száműzi vidékre, és azzal bízza meg, hogy cifra kis társasági hírekkel szolgáljon a fővárosi népeknek a balatoni életről.  Főhősünk egy lump - csak hogy hű legyek a regény hangulatához szóhasználatommal - , folyton le van égve, és mint a későbbiekben kiderül, igen tragikus a múltja. Kelletlenül, rossz szájízzel érkezik meg a Balaton partján elterülő üdülő

"Annak a generációnak voltak a tagjai, mely nem csak ment, de lépett is. Amelyik rájött, hogy a rendszert pont a saját eszközeivel tudja kijátszani: az igazi összefogással, a legnagyszerűbb szolidaritással, ami valaha létezett."   Finy Petra: Kerti szonáta c. hamarosan megjelenő új regényének elektronikus kézirata itt hever mellettem. A megható gesztus, a megtiszteltetés és a bizalom, hogy még megjelenés előtt olvashattam, elveszi a szavam, ugyanakkor mélységesen motivál engem. Napok óta ülök a bejegyzés felett. Hogyan mondjam el? Hajnal óta ezen jár az eszem, de azt hiszem, az lesz a legjobb, ha egyszerűen csak azt írom, amit érzek, úgy, ahogyan érzem. 1987-ben járunk, Budapesten. A kommunista rezsim haldoklik ugyan, de még tartja magát. Mindenki teszi a maga dolgát. A besúgók besúgnak, a lázadók lázadnak, s mind igyekeznek mindezt a legnagyobb titokban elvégezni. Jaj a lázadónak, ha lelepleződik, és jaj a besúgónak is, mert a szégyen és a megvetés, ami osztályrészül jut ne

"Néha még a fikció szerelmeseit is csak az igazság elégíti ki."   Szeretem Chabont. Csak így, egyszerűen.  Ez egy vallomás. Nem töredelmes, de mégiscsak az. Sejtem ám, hogy ez már megint nem az a könyv, amit az emberek eszement elánnal, könnyedén habzsolnak. Én viszont valami irodalmi kéjencségből fakadó gyönyörűséggel úgy lubickoltam benne, mint hal a vízben.  Michael Chabon: Ragyog a hold c. regénye még 2017-ben jelent meg a 21. Század Kiadó KULT könyvek sorozatában, hozzám azonban csak nemrég jutott el. Félreértés ne essék, nem bánom ezt a késedelmet. Vannak könyvek, amikre meg kell érni, jobban mondva, számít, hogy mikor és milyen lelkiállapotban olvasod. Ez egy ilyen könyv. A koncepció maga ennél klasszikusabb nem is lehetne: egy hetvenöt éves, haldokló öregember hektikus visszaemlékezései a halálos ágyán. Egyszerűsége azonban ennyiben ki is merül. A történetet az idős úr halála után az unokája meséli el. Ki-kiszól hozzánk a regényből, azt a érzést keltve, mintha csak a

"Melyik a rosszabb? Semmit sem érezni, vagy bánkódni valami után, amire már nem is emlékszik az ember? A felejtés nyilvánvalóan magában foglalja a szomorúság hiányát is, máskülönben mi volna az értelme? Ám a dermedtség alighanem az én egy részét is eltompítja, mintha maga a lélek zsibbadna el." Sokféle véleményt olvastam Bridget Collins: A könyvkötő c. újonnan megjelent regényével kapcsolatban, kevésbé hízelgőeket is. Részemről arra jutottam, hogy az utóbbi évek egyik legszebb szerelmi történetét hozta el nekünk ezúttal a 21. Század Kiadó , ráadásul olyan szemet gyönyörködtetően igényes köntösben, ami még manapság is ritkaságnak számít. Emmett Farmer egy egyszerű parasztfiú, aki élete nagy részét a földeken tölti, munkával. Egy rejtélyes betegség hosszú időre ledönti a lábáról, így a levél, miszerint a Könyvkötő őt szeretné segédjeként felfogadni, tulajdonképpen jól jön a családjának. A fiatalember  hamarosan a mocsár kellős közepén találja magát egy vénségesen vén asszony m

  "De mást soha nem játszottam. Nem is tudnék." Karakterorientált lévén nagyon ritkán olvasok novellagyűjteményeket. Sajnos ez a műfaj némileg perifériára szorult mostanra az irodalmi életben, hiszen az olvasóközönség zöme a regényes formát kedveli. Ahogyan az alkotók nagy többsége is. Aki novellát ír, annak bátornak és találékonynak kell lenni. Pár oldalban kell átadnia ugyanis mindazt, ami másoknak sokszor nyolcszáz oldalban sem sikerül maradéktalanul. Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek c. novelláskötete az idei tavasz egyik vérpezsdítő gyöngyszeme. A 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és megkapóan, puritánul elegáns külcsíne tökéletesen tükrözi a benne található kurta mesék hangulatát. A róka motívumot sem gondolom véletlennek. Ezek az abszurd párpercesek rendkívül cselesek. Mindig azt hiszed, tudod hová fog kifutni a gondolatával az író, de mindig tévedsz. Kivétel nélkül. Mondhatnám, hogy ez a kötet egy jól irányzott balhorog a társadal

  "A felnőtté válás nagyrészt arról szól, hogy az ember elhatárolja magát a gyerekkori élményeitől, és úgy tesz, mintha nem is számítanának, utána pedig lassan ráébred, hogy pedig csakis ezek a fontosak, mert kilencven százalékban ezek határozzák meg ki ő." Az édes amerikai álom. Nincs még egy hely a világon, ahol ennyire hinnének abban, hogy minden álom valóra váltható. Számukra a határ a csillagos ég. Mi meg, szegény többiek, a világ összes más tájáról csak nézzük ezt a vakító csillogást és sóhajtozunk. Persze, tudjuk, hogy mindez illúzió, de néha olyan jól esne az ilyen gyermeki vakhit nekünk is.  Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek c. regénye édes-bús, bölcs, mégis naivan optimista.  A történet egy csendes, átlagos amerikai kisvárosban játszódik. A főszereplő egy hatvannyolc éves özvegy, Astrid Strick, aki szemtanúja lesz egy halálos balesetnek. Ez a váratlan tragédia ébreszti rá, milyen véges az élet, és arra ösztönzi őt, hogy átértékelje az életét. Rajta, és három gy