Tiszta lappal a világban

"Vajon a törvény vagy a rendszer változtatja meg az értékeket, vagy az értékek vonják maguk után a törvény és a rendszer változását?" Őszintén azt hittem, hogy ez a könyv, hogy úgy mondjam, egy idegen világról szól. Egy általam mind ez idáig feltérképezetlen keleti kultúráról, életszemléletről, a tradícionális, konvencionális Dél-Koreáról. Ennél nagyobbat nem tévedhettem volna. Cso Namdzsu: Született 1982-ben c. kisregénye nálunk tavaly jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, miután először Koreában, majd az egész világon felkavarta az állóvizet, és végül 2018-ban még film is készült belőle. Idén pedig az a megtiszteltetés érte az írónőt, hogy művét Nemzeti Könyvdíjra jelölték, ami napjaink második legjelentősebb irodalmi elismerése. A regény főhőse Kim Dzsijong, egy harminchárom éves, átlagos koreai fiatalasszony. Egyetemet végzett, szorgalmas, intelligens, és igen: ambíciózus. Már kislányként sem érti, hogy miért jár minden jó kizárólagosan az öccsének, és hogy az isko

" A kötelességével egyedül maradt ebben a zsúfolt kormányfülkében, az összetorlódott konvoj élén. Isten hazahozza az elhagyottakat." Őszintén megmondom, kellett pár nap ahhoz, hogy feldolgozzam és értékeljem azt, amiről C.S. Forester: Greyhound c. regénye szól. Nem volt ugyanis könnyű olvasmány a számomra. A könyv ugyan 1955-ben  jelent meg először külföldön, és azóta is széles ismertségnek, és nagy népszerűségnek örvend, nálunk a kiadásra egészen a belőle készült film debütálásáig várni kellett. A Partvonal Kiadó égisze alatt, megkapóan szép filmes borítóval került idén ősszel a könyvesboltjaink polcaira.  Általában szeretem a II. világháborús történeteket, és nagyon sokfélét olvastam már. Az úgynevezett "férfi regények" sem riasztanak vissza, mivel szimpatizálok a férfiak stabil, érzelmileg letisztultabb, reálisabb gondolatvilágával. Ez a regény azonban majdnem kifogott rajtam. Az alaptörténet nagyon izgalmasnak ígérkezett. Egy harminchét hajóból álló konvoj sze

" Történeti távlatból nézve a modernizmusnak ugyanis vitathatatlan képessége van a feltámadásra. Annyiban különbözik a főnixmadártól, hogy az utóbbi mindig változatlan alakban teremti újjá magát. Amikor azonban a művészet támad fel hamvaiból, senki nem tudhatja, mi lesz belőle." Nemes egyszerűséggel azzal kezdeném, hogy nagyon régen nem nevettem ennyit egy könyvön sem, mint Jonas Jonasson: Édes a Bosszú Részvénytársaság c. regényén. Az első cirka tizenöt-húsz oldalt konkrétan végigröhögtem-kuncogtam-bazsalyogtam-hahotáztam. Én mondjuk szeretem ezt a fajta különös, talán kissé pihent nek nevezhető humort, de Jonasson valóban hihetetlenül szórakoztató, ugyanakkor éleslátó és kritikus is.  Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent őszi újdonság az első könyvem volt az írótól, ám biztosan nem az utolsó. Ha nagyon lényegre törően akarom kifejezni magam: Jonasson megvett magának kilóra. Stílusa kacagtatóan üde és friss, akár egy csokor harmatosan szedett menta. Finom iróniába cs

  "Hívhatnak nyugodtan képmutatónak – az is vagyok –, de sokszor nagyon nehéz eldönteni, hol a választóvonal helyes és helytelen között." Harlan Coben: Az erdő c. regénye nem mondható újdonságnak, hiszen a harmadik magyar kiadását éli. Ezúttal a Jaffa Kiadó öltöztette új, felettébb tetszetős köntösbe, nem kis örömömre.  Azt szeretném már az elején leszögezni, hogy Coben  ezúttal sem hazudtolta meg magát. Rögtön az első mondat egy félelmetesen erős felütés. A kezdő jelenet megalapozza az egész könyv további hangulatát, mondhatni: megágyaz mindannak, ami a későbbiekben történni fog. Csavaros észjárásra vall, ahogyan Coben összerakja a történeteit, körülbelül hasonló sémával, mint mi a puzzle-t. Kívülről halad befelé, bár néha kézbe akad egy-két homályos belső információ, ami előremutat a végső összképre. Mindez kitűnő érzékre, irigylésre méltó fantáziára, és feltétlenül kimagasló tehetségre utal. A bevált séma nála is megvan, mint minden írónál, de Coben soha nem unalmas. Eb

"Az emberek valamilyen szinten az azonosságok alapján találkoznak össze, viszont, és ez a nehéz része, a különbségeik tiszteletben tartásával tudják csak fenntartani a kapcsolatot." Maros András: Két-három dán (21.Század Kiadó, 2020) c. regényét jó szívvel ajánlották, és én jó szívvel olvastam, azonban a benyomásaim a könyvet illetően pontosan olyan széles skálán mozognak, mint maga a mű nyelvezete és mondanivalója. Az alapkoncepció az, hogy három dán fiatalember Magyarországra utazik kikapcsolódni. Ebből a szituációból kiindulva bontakozik ki azután a meglehetősen szerteágazó, és eklektikus történet. A Két-három dán minden akar lenni: a nagy magyar falusi valóság krónikája, a fővárosi romkocsmák elnagyolt lenyomata, fejlődésregény, krimi, bohózat, és lélektani dráma. A műfajok ilyen sokrétű keveredése rám sajnos zavaróan hatott. A téma tekintetében szintén sokat igyekszik felölelni: barátság, elkeserítő apa-fiú kapcsolat, szerelmi szál, ifjúkori kalandozások, és bűnözés. E

" Én akkor is, kétségkívül, az anyja voltam. Azok az ujjak, amelyek a bőrömet simogatták, mikor a fürdőszobában az égési sebeinket nézegettük; azok a szemek, amelyekkel potyogó könnyeimet nézte, miközben a ruhákat égetve egymást átölteltük. A kéz, amely a kezemet fogta a part szélén." Mennyi érzelem, mennyi gazdagság, mennyi aljasság és kedvesség halmozódhat fel egy ilyen aprócska könyvben! A Partvonal Kiadó egyik őszi újdonsága, Koreeda Hirokazu: Bolti tolvajok c. regénye ékes példája az egyszerű, de nagyszerű hiteles elvének. A műből maga az írója filmet is rendezett, amely 2018-ban a Cannes-i Filmfesztivál egyik győztes alkotása lett.  A külalakja szerintem lenyűgöző, olyan ez a könyv, mint egy kicsi ékszer.  Bájos, kézbe simuló, könnyű, és elragadó. Ugyanakkor bátran állíthatom, hogy mindez igaz a tartalomra is: bohém, néhol kifejezetten humoros, ám mélyenszántó és érzékletes is. Hirokazu kecses szépségbe, játékosságba csomagolja súlyos érdemi mondanivalóját. A főszere