"Új nap
kezdődik, a világ felébred, és a társadalom fogaskerekei mozgásba lendülnek. Én
is egy fogaskerék vagyok, amely körbe-körbe jár.”
A japán
kultúra számunkra igazi misztikum. A merev hierarchiájával, a hangyaszorgalmú
munkamoráljával, a különbözni vágyás majdhogynem teljes hiányával. Majdhogynem,
mondom, és ez fontos. Murata Szajaka ugyanis egy olyan nőről írt díjnyertes
regényt, aki nem bánja, hogy különbözik, és nem is igen érti, mi ezzel a baj.
Keiko
egyedülálló, gyermektelen, 36 éves nő, aki minden tekintetben alárendeli magát
a munkájának. Ez ad értelmet a létezésének, és ettől érzi magát teljesnek. Ó,
igen. Azt hiszed, szívsebész, mi? Vagy legalábbis ügyvéd, fogorvos, menedzser?
Nos, nem éppen.
A történet
eleinte csupán szokatlan és meghökkentő, később inkább morbiddá és zavaróvá
válik. Keiko nem egyszerűen csak más, hanem nagyon furcsa, néha ijesztően az. Az
évek során azonban megtanult alkalmazkodni, és rálelt arra az egyetlen dologra
is, amiben igazán jó. Ő a tökéletes bolti eladó. Ennyi, az egész, és ő maga
elégedett is lenne ezzel. Ám a szociális normák miatt kénytelen álarcokat
hordani. Normálisnak lenni, jelentsen ez bármit; ez a kényszerű igyekezet tölti
ki mindennapjait.
A
társadalmi nyomás mindannyiunkon iszonyúan erős, és mi igazán meg akarunk
felelni neki. Nem tudom, mi az élet rendje. Már azon kívül, hogy születünk,
élünk, és végül meghalunk. Telnek a napok,
az évtizedek elrohannak, mire felocsúdik az ember. Ekkor már tudjuk, hogy nem
érte meg. Miért csináljuk mégis? Miért akarunk hasonulni, idomulni, nem
önmagunk lenni mások kedvéért?
Erre keresi
a választ Szajaka a regényében, mely szürreális, kicsit nyomasztó, és egészen páratlan.
Sajátságos élményt nyújt az üvegkalitkás hangulatával, és a szinte közömbös, sima
mondataival, miközben bizonyos tekintetben átjárja a legtisztább szenvedély.
Végig a
Sense8 meg MPK járt a fejemben. „Who am I?” Ki vagyok én? Kardinális
kérdés. Ez a regény a mélyére néz, és a maga módján felel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése