"- Na, legalább végre van időm elolvasni - nyugtattam meg magamat félhangosan, és bal kezemmel felkapcsoltam az olvasólámpát."
Rég
nem találkoztam a Rényivel, pedig erősen idejét éreztem már. Fura fickó;
csalános, viszketeg humora van. Mesél egy sztorit, aztán az utolsó pillanatban,
mint az ostor, visszacsap vele. Szerintem élvezi. Szeret csipkelődni, na.
Ismerünk ilyen alakokat mind, nem igaz? Szóval, ez a Rényi amúgy nagyon jó fej, én legalább is bírom. Van neki az a két korábbi kötete, huhh, hogy azokon mennyit heherésztem! Gondoltam, majd most is ez lesz, már készítettem a csipszet. Aztán valahogy csak elmaradt az a gonoszdi félmosoly, amit korábban az arcomra csalt mindig.
Felhagyott azzal, hogy olyan nagyon meg akarjon lepni. Mert ugye az van, hogy ezt a mi megviselt kis népünket egyre kevésbé lehet megdöbbenteni. Sztoikusak lettünk kicsit, nem igaz? Csak belülről rág az a fránya szorongás, hogy valami nagyon nincsen jól itt nálunk.
Gúnyos volt ezúttal is, de sokkal szókimondóbb. Kicsit beljebb húzta a sötétítőt az ablakokon. Nem csillan be annyi játékos fény, értitek. Érettebb, kiforrottabb és komorabb, ha szabad így mondanom. Persze, mi mást mondanék, mikor ez az igazság? Ha engem kérdeztek, szerintem még mindig elég kedélyes, de szükségét érzi a komoly beszédnek. Elvégre nem lehet csupán heherészve átlábalni az életen.
Megmondom őszintén, az Elég! című novella osztott ki engem a leginkább. Nem adja vissza neked senki, amit elpazaroltál. Az ember nagyon ért hozzá, hogy kifossza önmagát.
Rég nem találkoztam a Rényivel, pedig erősen idejét éreztem már. Olvasás közben derült ki, mennyire. Hogy ez az értékelés most kicsit borúsabbra sikerült? Ne foglalkozz vele. Itt két napja esik, az ablakon se érdemes kinézni. „- Zárva vagyunk, nincs este előadás.”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése