Mi, olvasók mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogyan folytatják életüket a szereplők azt követően, hogy legördül a függöny a szemünk előtt. Tóth Gábor Ákos legújabb regénye, a Balatoni menedék ezt a természetes könyvmoly kíváncsiságot igyekszik kielégíteni.
Szóval, Csengődi folytatja... - a Balatoni futárban megismert szeretetre méltó, ám kissé léha és cinikus újságíró immár élete alkonyán elmeséli nekünk, miként alakult a sorsa. A két idősíkon battyogó történet valóban olyan hatást kelt, mint egy némileg szenilis és zsémbes öregúr ráérős, bor felett mélázva nosztalgiázó fabulázása.
A két világháború viharaiban megkopott balatoni táj meglapulva vár egy jobb, fényesebb korszakra. A régi szép időket veszteségek és megpróbáltatások halványítják el. A megöregedett, de korántsem megszelídült főhős keserűsége szinte tapintható, kaján humora megkopott bőrbutykos. Kellemetlenül oda-odaszúr a hallgatóságának. A kiemelkedően jó gondolatok, élcek azonban majdnem elvesznek a monoton zsolozsmában.
Türelem kell ehhez a könyvhöz. Éppen annyira, mint egy aggastyán némileg zavaros, ide-oda kapó szóáradatához. A politikai és a társadalmi élet éles kritikája kiérezhető, de elégedetlen morgás inkább, és nem valódi tűz. Érthető. Az ember a halál árnyékában nem sűrűn haragszik meg a világ dolgaira, inkább az fűti fel, ha a papucsát nem találja.
A baj az, hogy tetszhetett volna ez nekem egy kicsit jobban is, mert az ötlet kincset rejt magában, s fel-felcsillant Csengődi flegma, beletörődő, előszeretettel humorizáló sármja. Így aztán, ebből ennél egy kicsit többet szerettem volna kapni. A világmegváltás elmaradt, ez tiszta sor, de mindent megtudtam végül, amit tudni akartam. Összességében sikkes volt ez, stílusos lezárása egy kalandos és hányattatott életútnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése