Nem tudom, mikor raktam utoljára ennyi jelölőcetlit egy könyvbe, de Philip Roth: Engedd el c. kétkötetes monstrumát szivárványosra dekoráltam. Ez Roth első regénye és 1962-ben jelent meg eredetileg, nálunk azonban most először elérhető a 21. Század Kiadónak köszönhetően.
A középpontban a huszonhét éves főiskolai tanár, Gabe Wallach áll. Az ő kapcsolati rendszereinek feltérképezésével alakul ki ez a különlegesen szerteágazó, mégis egyfelé tartó, lazán gördülő történet. A lazán gördülést úgy kell képzelni, mint a hógolyót, ahogy hengeredik lefelé a hegyen. Barátságok, viszonyok, családi konfliktusok, tragédiák és nyomorultul komikus jelenetek között lavíroz, s néha keményen ütközik ezekkel.
A sorokból árad egy fiatal ember összes bizonytalansága, növekvő, kitapintható feszültsége. Kétségbeesetten keresi önmagát, a helyét a világban, és - most írjam le? Olyan blőd, de ha egyszer így van! Gabe Wallach az életének értelmét keresi. Ki vagyok? Hová tartok? Mit akarok? Elindul az a hógolyó lefelé a a hegyen, és rátapadnak a rétegek út közben. Téves vagy pontos konzekvenciák, reackiók, eszmék és koncepciók, a tettei súlya, meg az elszalasztott pillanatok megbánása. Ott van minden egy kupacban, és ahogy telnek az évek, mindez egyre gyűlik, dagad benne.
A lelki folyamatok konklúzív ábrázolásához komoly, válaszokat kereső intellektus párosul. A zsidóság, vagyis inkább a vallás, az istenhit ugyanúgy foglalkoztatja az alkotót, mint az emberi lét egyéb kérdései. A gyermekvállalás, illetve nem vállalás témája, a férfiak és a pénz szerepe a családban, a házasság és a szerelmi kapcsolatok könyörtelensége, a gyászból fakadó tudattalan és tudatos döntések következményei. Csupa dinamika, csupa ok-okozat. Merő intuíció, ugyanakkor merő pszichológiai és szociológiai kórkép didaktikus jelleg, és hazug önigazolási kényszer nélkül.
Az Engedd el megdöbbentően nem tűnik annak, ami: első regénynek. Érett, tartalmas, tömör írás, mely hossza ellenére sem kiszámíthatóvá, sem vontatottá nem válik. Magassága és mélyesége az élet sokszor megdöbbentő távlatainak lenyomata. Roth ugyanolyan esetlegesen bánik karaktereivel és történéseivel, ahogyan a sors alakítja az egyének rendeltetését, tett tett után. Nem fél a belemenéstől, az eszköztelenek tökéletes nyugalmával veti magát saját sorai közé. Szereplői megindulnak vágyaik nyomán, engedve a belső késztetésnek, azután riadtan néznek körbe, s vagy örökre elgyávulnak, vagy kamikázeként hasítanak végig az éveken. Azt mondhatnám, hogy az első pofonok regénye ez. Azoké a banálisan traumatizáló pofonoké, amik tudat alatt alakítanak minket.
Ez a könyv tömény, velős, megrázó gondolatiság. Szavakba koncentrált élet. Borzalmasan, piszkosul jó regény. Egyszerűen olvasni kell.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése