"De nem is tudom. Amikor az emberre kezd rájárni a rúd, a végén ott áll semmi nélkül."
A 21. Század Kiadó Ernest Hemingway életműsorozata olyasféle öröme a szívemnek látványra és tartalomra egyaránt, mintha lenne egy varázsbögrém, ami mindig újra megtelik almás-vaníliás teával. A sorozat ötödik kötete nemrégiben jelent meg, így a szerző legelső kiadott művét, A mi időnkben c. novellagyűjteményt immár a magyar olvasók is leemelhetik a könyvesboltok polcairól.
Ha őszinte akarok lenni, nehezen érthető, miért ez a szenvedélyem Hemingway iránt. Általában a cirkalmas, lírai megfogalmazások hű szerelmese vagyok, ezzel szemben Hemingway ennél minimalistább már nem is lehetne. A nőkhöz való viszonyulása enyhén szólva vitatható, továbbá témái között rendre megtalálhatók a féktelen tivornyák és a bikaviadalok. A helyzet az, hogy nem különbözhetnénk jobban. Mégis szeretem.
A mi időnkben kiragadott életképek, kurta felvillanások pattogós ritmusú sorozata. Komor hangulatú írások ezek, teli vérrel, halállal, szagokkal és sikolyokkal. Elidegenedéssel, fásultsággal, elvesztett istenhittel. A háború lábnyoma ott feketéllik a sorokon, és ezt a bélyeget eleinte alkohollal igyekszik lesúrolni. Sok-sok alkohollal, mintha az ivás lenne az egyetlen megoldás, és talán, aki ilyesmiket átél, valóban nem tud egyébhez fordulni. Később a természeti világban talál megnyugvást, és olyan intenzív érzékletességgel ír erről, hogy az megérinti a lelkem. Itt kezdődik bennem a szeretet Hemingway iránt: a nagy macsó esendősége hat rám igazán.
A novellák stílusa nagyon szálkás, feszesre húzott, és ropogós. Felesleges jelzőket, töltelékszavakat alig találni, mégis hibátlanul képes közvetíteni az érzelmeket ezzel a letisztult, mi több, jóformán kopár hangnemmel. Nagyon szerettem a Nick Adams történeteket. Az Indián tábor c. írásban találkozunk vele először kicsi gyermekként, amint szemtanúja lesz az erőszakos, fájdalmas születésnek és halálnak. Azután látjuk őt szerelmi vívódásában, erős férfibarátságának eltéphetetlen kötelékében, és végül önként választott magányában. Ez utóbbi novella a kötet záró darabja is egyben, és Hemingway egy újabb vesszőparipája jelenik meg benne: a természet békét hozó gyönyörűsége. A legnagyobb kedvencem mégis Az öregem c. írás. Egy elárvult fiú visszaemlékezése szeretett apjára és arra a meghatározó pillanatra, amikor megingott a világba vetett hite. Szerintem ez a gyűjtemény legerősebb, legmegrendítőbb darabja.
Ezek a legelső gyöngyszemek, szárnypróbálgatások előremutatnak Hemingway egész későbbi életművére. Apró bekacsintások; csupa találomra elkapott, mégis fontos pillanat. Olyanok, akár az igazán zseniális fényképek. Semmi más, csak a puszta lényeg, minden modorosság nélkül. Nem fest semmit sem szebbre, mint amilyen, de a valós szépséget megható alázattal ábrázolja. Igazából nagyon könnyű szeretni, mert nagyon könnyű megérteni és átérezni. Kihagyhatatlan, hiszen egy jelentős írói pálya stabil alapköve, és gazdag irodalmi élményt nyújt az olvasójának.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése