"El kell mondanunk az embereknek, hová vezet, ha nem fogadjuk el egymást. Ez a lényeg. Ha valaki más, mint a többiek, attól nem lesz se jobb, se rosszabb. Csak más. Ha ezt megértjük, békében élhetünk egymás mellett."
Lily Ebert olyan, mint az örökláng: fényeskedik, kiemelkedik, példával szolgál. Élete, melyet memoárjában, a Lily fogadalmában elbeszél, tanúságtétel. Történetét tizenhét éves dédunokája, Dov Forman segítségével vetette papírra. "Csináljunk valamit, Dov!" - mondta a lezárások miatt igen nagyon unatkozó kilencvenhat éves asszony 2020. júliusában. Tulajdonképpen így kezdődött.
Lily Ebert Engelman Lívia néven látott napvilágot 1923 decemberében, Bonyhádon. Eszes, eleven kislány volt. Szerette és tisztelte a szüleit. 1942-ben esküvel fogadta haldokló édesapjának, hogy örökké vigyázni fog a testvéreire. 1944-ben családjával, szomszédaival, barátaival együtt hurcolták el. A célállomás Auschwitz - Birkenau volt. A csontig hatoló félelem, a hitetlenkedés, a döbbenet - mindez süt visszaemlékezéséből. És még valami: a cserbenhagyottság érzése. Annak a biztos tudata, hogy saját hazája elárulta és magára hagyta.
A törékeny alkatú fiatal lányt azonban makacs élni vágyás és vasakarat mozgatta. Túlélte a holokausztot, és új életet kezdett. Az elmúlt évtizedekben kétszer tért vissza embertelen szenvedései színhelyére, hogy elmondhassa: "Ti, gyilkosok, nem vagytok már sehol, én viszont igen. És ezúttal a lányaim lányaival jöttem. Most még többen vagyunk, és úgy jövünk-megyünk, ahogy akarunk. El akartatok minket puszítani. Nem sikerült." Azt írja, ez volt élete egyik legbüszkébb pillanata.
Vallomása nem csak neki és szerető családjának fontos, hanem az egész emberiség számára az. Az esztelen népirtások a Föld minden táján azóta is zajlanak. Nem szeretünk beszélni erről. Pedig emlékezni kell, beszélni kell róla. Meg kell értenünk a minket körülvevő világ mozgatórugóit. Ahogy Lily is írja, a holokauszt nem tettekkel, hanem szavakkal kezdődött. Emberek millió végezték gázkamrákban. Nincs sírjuk, nincs nyughelyük. Sorsukról csupán a szürke hamuhalmok tanúskodnak, meg a piciny cipőcskék gúlái. Ennyi maradt belőlük. És mindez az irtózatos bűn pár gyűlölködő szóval kezdődött.
Lily Ebert igazi harcos, túlélő. A puszta léte fényt visz a sötétségbe. Története nem csak erőt, de reményt is adhat. Ugyanakkor intő jelként szolgál, figyelmeztetésként. "Nem számít, hogy egy embernek milyen a bőrszíne, mi a nemzetisége. Mindnyájunkban közös, hogy a vérünk piros, és ha megvágnak, az fáj."
Budapest, 2021
320 oldal
ISBN: 9789635681662
Fordította: Endreffy Kata
Megjegyzések
Megjegyzés küldése