"Szeretnéd hinni, hogy a dolgoknak valamilyen rejtett céljuk van. Igyekszel meggyőzni magad arról, hogy mindennek oka van, ami a világban történik. Mindegy minek nevezzük, istennek, szerencsének vagy harmóniának: ugyanez a képtelen marhaság húzódik meg mindegyik mögött. Az ember mindent elkövet, hogy elsumákolja a tényeket, csak hogy ne legyen kénytelen szemtől szembe nézni azzal, hogyan működnek igazából a dolgok."
Úristen, de szerettem ezt a könyvet! Ritkán kenyerem a túllelkesedés, mert átlátszónak, hamisnak hathat, ám most nem tudok ellenállni a rajongás késztetésének. Szerelmes lettem Paul Auster iráskészségébe.
Paul Auster: A véletlen zenéje c. regénye velőtrázóan amerikai szöveg, nyílt bepillantás egy tőlünk oly távol álló életstílusra, filozófiára. Mégis azt mondom: közeli, fényes, eredeti, imádni való. Könnyednek tűnő, pergő írás, kissé groteszk, halványan abszurd. Bár történésekben nem bővelkedik, mégis viszi magával az olvasót. A szabadságról szól és arról, hogy korlátlan megélésének korlátai vannak, és olykor végzetes következményei. Meglepő módon azt adta nekem, amit a mai krimikből, thrillerekből annyira fájón hiányolok. Azt a baljós, sötét sugallatot, a homályos sejtetést, a kétes hangulatot, amikor a zsigereidben érzed, hogy valami történni fog. Hogy valami borzalmas fog történni hamarosan és fordítod egymás után az oldalakat, mert várod, hogy lesújtson a tiló.
A főhős, Jim Nashe tűzoltóként dolgozik, amíg egy napon váratlanul nagyobb összegű örökséghez nem jut, és ez alapjaiban rengeti meg az életét. Felmond a munkahelyén, beül az autójába és nekivág az Államok úttalan útjainak, egymaga. Később, mikor már fogytán a pénze, a sors kerekei működésbe lépnek. A kezdő profi pókerjátékos, Jack Pozzi csúnyán összeverve és kifosztva vánszorog az út szélén, amikor Nashe rátalál és segít rajta. A véletlen a háttérben azonban tovább munkál, és egy balul elsült pókerjátszmát követően mindketten két szeszélyes, látszólag ártalmatlan milliomos csapdájába kerülnek. Tartozásuk fejében falat kell építeniük egy régi rom összehordott, ormótlan köveiből.
Valójában rendíthetetlenül hátborzongató történet. Kettejük ellentétes felfogásából kiviláglik az élet sokszínűsége, a rabszolgaság és a szabadság relatív fogalmai. Az önként vállalt rabság így válik bizonyos szinten szabadsággá, és az esztelen szabadság így torkollik rettenetes rabságba. Mindeközben Auster mesterien keveri a lapjait, és hatalmas hozzáértéssel kelti a feszültséget. Hol ereszt, hol meghúz, és ettől garantáltan kő hízik a gyomrodba.
A befejezés szó szerint és átvitt értelemben véve is egy váratlan, tébolyodott száguldás. Ugyanakkor a teljesség és a semmi tökéletes egyidejű megélése. Úgy üt, mint a lengőajtó: nem számítasz rá. Az élet szinfóniája ez, valóban, a véletlen zenéje. A szabad akarat, a tudatos tettek és a sors szeszélyének kusza kavarodása. Mindenre többféle válasz létezik, aszerint, ki hogyan látja. Rövidsége ellenére nagyon mélyen belemegy az emberi lét legalapvetőbb dilemmáiba, elvont kérdésköreibe. A mögöttes tartalom feszes, csattanós, velős mondanivalójával kibogozhatatlan gondolatok áramába taszítja az olvasót. Zavart kelt, válaszok nélkül hagy, mégis felkavaró, frenetikus, félelmetes és lehengerlő stílusban beszél az életről, annak értelméről és értelmetlenségéről. Páratlan remekműnek tartom, számomra feltétlenül kultuszkönyv lett. Imádom!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése