"… éppen azon tanakodott magában, hogy vajon miért lopta el a kerekeken guruló nagy szürke bőröndöt. Mert alkalom nyílt rá? És a tulajdonos durva fajankó volt? Vagy abban a reményben, hogy van benne egy pár cipő, sőt, talán még egy kalap is? Vagy azért, mert neki, az öregembernek nincs vesztenivalója? Allan nem tudta megmagyarázni. Amikor az élet túlórázik, az ember többet megenged magának, zárta le magában a morfondírozást, és kényelmesen elhelyezkedett az ülésen."
Allan Karlsson élete, bizony mondom, eseménydús mese. Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt c. regényének már a címe is feltűnő. Aki ránéz, rögtön sejti, hogy nem szokványos történettel áll szemben, és nem téved. Ez a könyv egy valódi kaland, egy groteszk, fapados, rázós komédia az Athenaeum Kiadó igényes, figyelemfelkeltő köntösébe csomagolva.
A történet két idősíkon fut. Az egyik a százéves Karlsson új kalandjait meséli el bűnözőkkel, bőröndökkel, hullákkal és elefántokkal tarkítva, izgalmas, véletlenszerűen egymásra hányt események láncolatában, komikus balesetekkel fűszerezve. A másik mozgalmas múltját tárja fel előttünk egészen gyerekkorától kezdve odáig, hogy kilencvenkilenc éves korában az öregek otthonába kerül.
Allan Karlsson tulajdonképpen maga az élő történelem, és élettörténete sárgolyónk legfontosabb eseményeinek összegzése az elmúlt száz évre visszatekintve. Kétségtelenül megdöbbentően flegmatikus beletörődéssel sodortatja magát országról országra, és valahogy mindig belekeveredik a sűrűjébe. Óriási szellemalakok magasodnak ki az ő múltjából: Truman elnök, Churchill, Sztálin, Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il, Franco tábornok, a rettegett Berija, Charles de Gaulle, Mao és még sorolhatnám napestig. Életét a nevetséges véletlenek, a végtelen emberi hülyeség, a pénz és a hatalom iránti olthatatlan szenvedély, a hazugságok által táplált félelem, és az életben maradás vágya által diktált hazugságok alakítják, formálják. Svédország, Spanyolország, Oroszország, Észak-Korea, Amerika, Kína. Bejárja a fél világot, elnöki lakosztályokat, híres, fontos emberek fogadószobáit, de börtönöket és munkatáborokat is. Gyalogosan átkel a Himaláján. Sztoikusan tűri, bármit mérjen rá a sors. A jószerencsét ugyanúgy fogadja, mint a balszerencsét, és mindent túlél. Száz kerek éven át. Azután meglóg a szociális otthonból az ablakon át, és újra kezdi, mert úgy dönt, mégse szeretne még meghalni.
Az író humora meglehetősen ropogós. Elsősorban abszurd helyzetkomikumra épít, de kevés a valóban, dőrén kacagtató jelenet. Humora inkább a mögöttes tartalomban rejlik, és abban a furcsa, nyegle, kissé kesernyésen ironikus eseménysorozatban, amit többnyire csak életnek hívunk. Vagy úgy, hogy Murphy törvénye. Bár meséje tökéletesen légből kapott, mégis viszonylag pontos történelemleckén vonszol keresztül bennünket, rendkívül szórakoztató módon. Nevetni ugyan keveset nevettem, de sokat mosolyogtam és egy pillanatig sem unatkoztam. A sokak által emlegetett rejtői hasonlóságot én nem feltétlenül találtam meg, de ezt én inkább a pozitívumok közé sorolom. Jó voltam történelemből, és azzal áltatom magam, hogy egészen jól átlátom az eseményeket mozgató szálakat, így aztán nekem nagyon izgalmas és élvezetes olvasmányt nyújtott ez a kifacsart, tragikomikus, bár többnyire inkább mégis komikus, múltba tekintő regény.
Jonas Jonasson rendkívüli mesélőkedvvel, és még rendkívülibb fantáziával megáldott alkotó. Nem fogalmaz bonyolultan, de stílusa és humorérzéke kicsit nehezen emészthető. Én az a fajta vagyok, aki szereti az abszurd szituációkra épülő komédiákat, és a bőven áramló, kiszámíthatatlan, eseménydús, észszerűtlen történeteket, valamint a történelmet és az elefántokat. És persze a százéves embereket cseppálló papucsban. Meg a gurulós bőröndöket. Továbbá sosem rovom fel egy írónak, ha szimplán csak szórakoztatni akar, főleg, ha azt ilyen magas színvonalon űzi, sikeresen. Remek élmény volt. Szerettem a humorát, a váratlan fordulatait, a groteszk figuráit, és a cseppnyi keserű igazságot a nagy halom édes hazugság között. Ahogyan ő is írja nagy bölcsen: "Itt a vége, fuss el véle!", és ehhez a filozófiához tartja is magát rendületlen hűséggel. Biztosan nem ez volt az utolsó találkozásom Jonassonnal, önként és dalolva megyek én még az ő utcájába.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése