Ugrás a fő tartalomra

Bauer Barbara: A fekete rózsa - "Megfordul a világ."

"Ami igazán fontos, az bennünk van, elkísér, végigjárja velünk az utat, előjön, talán még súg is, ha kell, de aztán visszahúzódik a felejtés mögé, legyen az öröm vagy bánat, jó vagy rossz. Mind képes táplálni, mind erőt ad, mutat valamit. Mind elmozdít és más irányba visz tovább."

Ez a könyv egész egyszerűen gyönyörű. Megrendítő. Nagyon erős érzelmi hatása van. Olyan csodálatos, tökéletes, erős mondatokból, gondolatokból épül fel, hogy tulajdonképpen minden egyes szavával hat. Bauer Barbara: A fekete rózsa c. regénye nem csak varázslatosan szép külcsínében megkapó, hanem tartalmában is értékes, szívhez szóló, csodatévő irodalom. 

A történet abban a faluban játszódik, ahol maga az írónő is felnőtt. Etyek utcái, házai, arcai szinte megelevenednek előttünk, akár ha filmvásznon látnánk. A múlt életre kel a szemünk előtt. Érezzük a frissen sült, még forró cipók, a sütemények, és a szőlő ültetvények illatát, a bor zamatát a nyelvünkön. Az ízes beszéd szinte kihallatszik a sorok közül. Olyan valódi, élő a történet, hogy fáj, sajog, lüktet bennünk. Az idő, mely nem a mi időnk, de túl ismerős, az elevenünkbe vág. A II. világháború sötét, borús éveibe kalauzol bennünket vissza. Amikor háborúba vitték a hadra fogható férfiakat, és az asszonyok a gyermekekkel magukra maradtak ebben a kíméletlen kézzel nehéz sorsokat író időszakban. 

A két főszereplő, Annus és Andris szerelme tiszta, őszinte, fájdalmasan szép. Úgy bontakozik ki, ahogy a rózsa bontja szét szirmait. Azután igen korán véget ér a boldog, felhőtlen gyermekkor, és Annus várni kényszerül. Éveken át, rendületlenül. Kemény hónapok ezek. Az éhezés, a kilátástalanság, a frontokon harcoló apák, testvérek, férjek, fiúk iránti szüntelen aggodalom, a sorra érkező, kínzó hírek ("ütközetben eltűnt", "hősi halált halt"), és az ismétlődő bombázások kiveszik a háború végéért imádkozó otthonmaradottak minden erejét. Azután jönnek az oroszok, és a német ajkú családok bosszúhadjárat-szerű kitelepítése megkezdődik. Ám Annus marad, és vár tovább. Tanul. A hegyen lakó, titokzatos Vénembertől tanulja a szőlőművelés és a borkészítés misztikus, mély igazságokat rejtő, áldozatos munkával járó művészetét. Nem adja fel. Hisz, tesz, és akar. Végtelenül szimpatikus fiatalasszonnyá érik az oldalakon, akivel együtt tudunk érezni, akiért ökölbe szorított kézzel izgulunk, akinek a boldogságát annyira áhítjuk, hogy ez a fájdalmas remény mindent felülír bennünk olvasás közben. Szétszakadt családok, megtört életek édes-bús, igaz meséje ez. Ugyanakkor a reményé is. És a szerelemé. A szerelemé, mely mindent legyőz.

Megmondom őszintén: én végigsírtam. Ez a szomorú, keserédes, mégis a legutolsó betűig izgalmas, lebilincselő történet többször is könnyeket csalt a szemembe. Ez pedig tőlem nem kicsit szokatlan. Szeretem ezt a regényt. Többet nem tudok. Egész egyszerűen csak nagyon szeretem, mert felkavaró, megindító, igazi, mágikus erejű és kiemelkedő alkotás. Az írónő drámai eszközökkel dolgozik, ihletettségben átlényegülő lelkiállapotot hoz létre az olvasóban, de lírai szépségével, és a megnyugvást hozó végkicsengéssel feltétlenül enyhíti az általa ütött sebeket. A történet műfaját tekintve romantikus történelmi családregény, irodalmi értékét tekintve kimagasló. Történelmileg pontos, a lelkiismeretes kutatómunka kiérződik belőle. A háború lélektani hatásait ugyanilyen precizitással ábrázolja. Sehol egy sallang, sehol egy felesleges gondolat. Csak a valóság, és a valóságba rejtett szépség. 

Bauer Barbara: A fekete rózsa c. regényével véghezvitte a lehetetlent: visszaadta a romantikus történetekbe vetett rég elveszett, kihűlt, végletekig kiábrándult hitemet.  Ez a regény gazdag, érett, kerek egész. Szívszorító, kihagyhatatlan élmény. 

Megjegyzések