Nemes egyszerűséggel azzal kezdeném, hogy nagyon régen nem nevettem ennyit egy könyvön sem, mint Jonas Jonasson: Édes a Bosszú Részvénytársaság c. regényén. Az első cirka tizenöt-húsz oldalt konkrétan végigröhögtem-kuncogtam-bazsalyogtam-hahotáztam. Én mondjuk szeretem ezt a fajta különös, talán kissé pihentnek nevezhető humort, de Jonasson valóban hihetetlenül szórakoztató, ugyanakkor éleslátó és kritikus is.
Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent őszi újdonság az első könyvem volt az írótól, ám biztosan nem az utolsó. Ha nagyon lényegre törően akarom kifejezni magam: Jonasson megvett magának kilóra. Stílusa kacagtatóan üde és friss, akár egy csokor harmatosan szedett menta. Finom iróniába csomagolt élcei egyenesen a százas kör közepébe találnak, és az aktualitásokra reflektáló társadalomkritikája tökéletesen közérthető. Hiányzik belőle a backmani idealizmus. Jonasson kétségkívül a ma embere. Éles, tárgyilagos, szúrós, de az abszurd komikumra való hajlama rendkívül szerethetővé teszi. Mindent ezen a szűrőn keresztül igyekszik tálalni az olvasóinak, mert elsősorban mulattatni akar, és nem tanítani.
Az Édes a Bosszú Részvénytársaság egy képtelen történet egy fehér lányról, és egy fekete fiúról, akik revansot akarnak venni az életüket megkeserítő, túlzó nemzeti ideákat valló, begyöpesedett műkereskedőn. Ebben segítségükre van egy kreatív reklámszakember, aki legális, céges kereteken belül végzi a bosszúállást, pénzért, megbízásra, és egy maszáj harcos, aki történetesen javasember is. A vége felé felbukkan még egy nyugdíjazása előtt álló, ennélfogva nem túl lelkes nyomozó is, aki tulajdonképpen felteszi a pontot az i-re ebben a nem mindennapi mesében. Kusza, annyira nem sokszereplős, de sokrétűen szerteágazó regény. Majdhogynem Ádámtól és Évától indul, ha szabad így kifejeznem magam. Nekem az afrikai szavannákon játszódó jelenetek tetszettek a legjobban, illetve a maszáj javasember karaktere nevettetett meg a legtöbbször. Talán ezt a szót még sosem írtam le értékelésben, de fenomenális volt! Váratlan fordulatokban, frappáns megoldásokban nincs hiány, ezzel pedig jó párszor kizökkenti, és meghökkenti az olvasót. A humora nagyon egyedi, de szerintem nem éri el azt a határt, amitől már fárasztónak lehetne nevezni. Abszolút pontossággal adagolja a poénjait, mindent a megfelelő helyen és időben. A hangulat egységesen fesztelen és laza.
Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: milliókat érő festmények, törzsfőnökök és gyógyítók, üzletemberek és ügyvédek, nációk és nácik, faék egyszerűségű alapigazságok, áfonyalekvárral elkövetett bűntettek, csalás, lopás, puszta véletlen, egy kétes céllal meglepetésszerűen felbukkanó nőstény kecske (mert határa azért mindennek van!), humor bőséggel, és persze: tehenek. Ez utóbbiak elsősorban, mint fizetőeszköz jelennek meg, tápértékük, illetve tejet adó pozitív tulajdonságuk ezen sorok között nem kap kiemelt szerepet. Viszont megtudhatjuk, hány tehénbe kerül egy megdöbbentően váratlan mozgólépcső a szavanna kellős közepén, effektíve, és hogy ez hány további tehenet hozhat a konyhára. Az ötlet természetesen a maga képtelenségében zseniális, ennyit elárulhatok.
Mindent összevetve nagyon úgy néz ki, hogy Jonas Jonasson egy haláli pofa, és személyében új kedvenc írót avattam. Az Édes a Bosszú Részvénytársaság c. regénye pedig azon könyveim sorát fogja gazdagítani, amiket valószínűleg többször elő fogok venni életem során, amikor egy kis jókedvre ácsingózom. Például így ősszel, amikor hetekig csak sötét van, meg hideg és eső, nem tudok elképzelni jobbat, mint bekuckózni a pihe-puha fehér plédem alá a kanapén, és a kedvenc zombivadászos bögrémből forró cseresznyés-csokoládés teát kortyolgatva elrötyörészni egy mulattató, élvezetes, vérpezsdítően fergetes történeten. Mindenkinek ajánlom, aki felhőtlen szórakozásra, jóízű nevetésre vágyik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése