Ugrás a fő tartalomra

Cso Namdzsu: Született 1982-ben - "Manapság egy nőnek aranyélete van."

"Vajon a törvény vagy a rendszer változtatja meg az értékeket, vagy az értékek vonják maguk után a törvény és a rendszer változását?"

Őszintén azt hittem, hogy ez a könyv, hogy úgy mondjam, egy idegen világról szól. Egy általam mind ez idáig feltérképezetlen keleti kultúráról, életszemléletről, a tradícionális, konvencionális Dél-Koreáról. Ennél nagyobbat nem tévedhettem volna.

Cso Namdzsu: Született 1982-ben c. kisregénye nálunk tavaly jelent meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, miután először Koreában, majd az egész világon felkavarta az állóvizet, és végül 2018-ban még film is készült belőle. Idén pedig az a megtiszteltetés érte az írónőt, hogy művét Nemzeti Könyvdíjra jelölték, ami napjaink második legjelentősebb irodalmi elismerése.

A regény főhőse Kim Dzsijong, egy harminchárom éves, átlagos koreai fiatalasszony. Egyetemet végzett, szorgalmas, intelligens, és igen: ambíciózus. Már kislányként sem érti, hogy miért jár minden jó kizárólagosan az öccsének, és hogy az iskolában miért mindig a fiúk kapnak először enni. A rendszer igazságtalansága egészen kicsi gyermekkorától foglalkoztatja, és kérdéseire kitartóan keresi a válaszokat. A diploma megszerzése után lázas munkakeresésbe fog, de hamar rá kell jönnie, hogy a legjobb cégekhez esélye sincs bejutni. Végül persze sikerül elhelyezkednie, ám felettesei kíméletlenül túlterhelik, miközben azzal a ténnyel szembesül, hogy férfikollégái ezzel szemben mindig a könnyebbik részét kapják a feladatoknak. Az élet rendje és módja szerint férjhez megy, és főként családtagjai nyomására hamarosan teherbe esik, így kénytelen otthagyni az állását. Leánygyermeket szül. "Nem baj, a következő majd fiú lesz." Nagyjából egy évre rá furcsán kezd viselkedni, és még annál is furcsább dolgokat kezd kiejteni a száján, amivel megijeszti a férjét. Az események odáig fajulnak, hogy Kim Dzsijong pszichiátriai kezelésre szorul. Megbomló elméjének zavaros hálóján át feltárul előttünk a mindennapi, átlagos asszonysorsban megbújó keserű, kiábrándító valóság. 

Dél-Koreában játszódik ugyan a történet, de bizonyos sarkalatos kultúrális különbségektől eltekintve a föld szinte bármely pontján játszódhatna. Ettől válik elsősorban ismerőssé, azután pedig feltétlenül riasztóvá. A kórkép, amit felvázol ugyanis, túlságosan is általános. A fiúgyerek a család büszkesége és reménysége, az örökös, aki az apja nyomdokába lép. Ismerősen cseng, ugye? Ha nő vagy, és családot akarsz, és ezt be is vallod, nem szívesen alkalmaznak, hiszen minden céghez megbízható munkaerő kell elsősorban, és ami még ennél is fontosabb: hosszútávra. Ha nő vagy, és molesztálnak az utcán, az irodában, vagy egy szórakozóhelyen, valaki biztos megkérdezi tőled, hogy miért vettél fel olyan rövid szoknyát, vagy, hogy minek ittál annyit?

Alapos kis kötetecske ez. Terjedelmét tekintve igen rövid, de annál velősebb. Nyelvezete a végletekig egyszerű, és helyenként konkrét statisztikai adatok is fellelhetők a szövegben. Száraz picit, nem a közlésmódja, inkább a mondanivalója drámai. Megdöbbent. Szemeket nyit ki. Megérint és felzaklat. Ha nő vagy, feltétlenül ökölbe szorul a kezed, míg olvasod. Ilyen hatása van.

Azt gondolom, hogy a nő nem másodrendű állampolgár, és legfőképpen nem tenyészállat. Hogy egészen őszinte legyek, sok mindent gondolok én ezzel kapcsolatban, és a gondolataimmal biztosan nem vagyok egyedül. A szavunkat hosszú ideje felemeljük, korszakról korszakra, újra és újra, megállás nélkül. Mert valahogy nem akar ez helyrebillenni a fejekben. A legelkeserítőbb az egész helyzetben az, hogy a nő nőnek farkasa, hiszen kíméletlen, érzéketlen ítéleteket mondunk ki egymásra. 

Van egy szívszorító jelenet a regényben, amikor a kislány éppen csak belekóstol az öccsének szánt ételbe, és a nagymama addig üti a hátát, amíg ki nem köpi a falatot. A nagymama rárivall a kislányra: "Hogy mered azt elvenni, ami az én drága kisunokámé?" Ezzel nem lehet mit kezdeni, erre nem lehet megfelelő szavakat találni. Akit ilyen tarisznyával a hátán indítanak útnak az életben, az nagyon súlyos terheket cipel, és nagyon rögös ösvényt kénytelen bejárni.

Cso Namdzsu: Született 1982-ben c. műve félelmetesen realista, pontos korrajz. Gondosan feltárja a nők hátrányos helyzetét okozó tünetegyüttest, és azzal, hogy bátran felemeli a hangját az intézményesített női elnyomás ellen, tulajdonképpen a téma egyik alapművévé válik. A feminista irodalom tényfeltáró gyöngyszemét tartom a kezemben, és forró szívvel ajánlom Neked. 

Megjegyzések