„Nélküle mindig elveszett lennék; most már
látom.”
Biztosan
feltűnt nektek, hogy mostanában sokkal szívesebben evezek a könnyedebb irodalmi
vizekre. Romkomokkal és ázsiai hiedelemvilágra épülő ifjúsági regényekkel van
tele az olvasmánylistám. Ez egy nagyon hepehupás szeretemmagam időszak
az életemben, amikor az okoz örömet, ha egy hosszú munkanap után felteszem a
koreai fátyolmaszkot a képesfelemre, leheverek a kanapéra és felnyitok egy
habkönnyű, kalandos könyvet.
Ennek
a kritériumnak a Sötét, édes bájital abszolút megfelel, mert mindamellett,
hogy kiszakít a valóságból, még pluszban minőségi szórakozást is nyújt. A nyelvezet
és a cselekményvezetés egy igényes, kreatív, gazdag fantáziával rendelkező,
fiatalos szívű alkotót sejtet.
Szerettem
elidőzni ebben a mesében. Ami újdonság volt az előző részhez képest, az a
váltott szemszög. A főhősnő egyenesen hozzánk beszél, nekünk mesél, ugyanúgy,
mint korábban, a férfi főhős viszont távol marad, nem szól ki a könyv lapjaiból.
Látjuk, amit lát, de a gondolatait első kézből nem ismerjük meg. Ez keltett
bennem némi hiányérzetet, mert a kémia kettejük között így sajnos kevésbé jött
át, de tényleg ez az egyetlen hibája a regénynek.
A
befejezés kicsit keserédesre sikerült, de pont ezért volt annyira megindító és
szép. Megadta a lelkemnek azt a végkifejletet, amire szüksége volt, nem
sértette meg az igazságérzetemet. Amivel nem azt mondom, hogy erre számítottam,
hanem azt, hogy becsületes íróval akadtam össze, aki nem akarta összetörni a
szívem, és én ezt nagyon nagyra értékelem. Ne hozzál le az életről, add meg a
hősöknek legalább a minimumot, ha már annyi szenvedésen keresztülrángatod
őket. Ez az én mottóm, és ebből nem szívesen engedek.
A Teák könyve duológia kellemes, izgalmas, nem
felszínes, de mindenképpen könnyed szórakozás fiataloknak és idősebbeknek
egyaránt. Gáttalan és leleményes. Nem lehet keretek közé szorítani, és ez benne
a legszebb, azt hiszem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése