Tiszta lappal a világban

„De az álmok sosem voltak reményteliek. Soha nem mutattak olyan jövőt, amelyben a családja újra teljes.” Nagyon vártam ezt a KULT kötetet, és forrón reméltem, hogy igazán jó lesz. Nos, a kívánságom teljesült, de emiatt az örömömbe vegyült némi üröm. Ez a könyv ugyanis egy pokoljárás, egy eleven, nyílt seb, lüktető, fehér fájdalom. Hogy lehet jónak nevezni egy olyan írást, aminek az olvasását egyszerűen csak túl kell élni? Az unott, önáltató, vágytól vak anya ostoba figurája végig fenntartotta a dühömet, miközben a férje, és főként a gyermekei sorsa láttán megszakadt a szívem. Ott volt a tükör, nem kellett belenyomni az arcát, és üvölteni: „ezt tetted, ezt!” Az élet, a telő évek kíméletlenül beledörgölték az orrát minden bűnébe. A probléma ezzel csak az volt, hogy minden tettéért valaki más fizetett meg. Borzasztóan jól fejlett igazságérzetem van, és mivel a valóság ritkán játszik sportszerű, tiszta eszközökkel, így elég sok bosszankodnivalóm akad, ha körbenézek olykor-olykor. Ez a tört

„A sejtelem zavaros, ezért ritkán enged tiszta erőnek. Téged formál és nyugtalanít. Engedd: súlyos eső bátorítson, bármely égzengés sötétben nevetésnek elég. Ha eltévedsz, zajok erdejében bolyongj. Bár Minerva igazsága nem titok, adamant, zafír alatt ragyog a nyitja.” Ez eszméletlenül zseni volt! Az egyetlen hiba az enyém: kalandozó, zaklatott elmével kezdtem bele. Majdnem későn döbbentem rá, hogy itt fókuszálni kell, agymunka szükséges, meditatív állapot, szinte. Kicsivel érzékenyebb szenzorokat kíván, mint az író korábbi munkája, a Színjáték . Ezúttal nem egy csokor e-mailből kell kihámozni a megoldást, hanem egy hosszú hangfelvétel hibás nyelvezetű, torz átiratából. Ismétlem: eszméletlenül zseni. Mint egy bucira tömött zsák, amit a padláson találsz: kibontod a száján a csomót és a rumli visszanéz rád belőle. Az értéktelennek látszó kacatok, a törött, hibás emlékek. Családon belüli erőszak, mélyre temetett szégyen, képzelgés és valóság, hitek és remények. Bűnök. Bocsánatok. Egy egész

„Mert kezdem azt hinni, hogy a szomorúságról beszélni talán ugyanaz, mint feldolgozni a szomorúságot.” Azzal kezdeném a dolgot, hogy egy:null ÖKSZ-nek, köszöntem az együttműködést. Egyébként nagyon jó regény. A narráció kíméletlen és pontos, mint a nagyi bombabiztos békebeli vekkere. Mer kínosan mélyre menni, ezáltal feltétlenül intim, amolyan leskelődős élmény.   Az ilyen írások elég kellemetlenek tudnak lenni. Semmi maszatolás, csak odatolják neked a menüt: eszed, nem eszed, ezt kapod. Ez az élet, és ezek vagyunk. Legyünk férfiak vagy nők, egy hosszú kapcsolat végét mindkét fél bőven megszenvedi. A szakító fél azzal, míg eljut a szakításig, a másik meg azzal, amíg feldolgozza azt. Nincs kivétel: csak a fájdalom a biztos. Főhősünk egy harmincöt éves férfi, aki megpróbálja túlélni, hogy dobták. Nem akárki dobta: élete szerelme, a nő, akivel elméletileg a jövőjét elképzelte.  A szenvedés szülőcsatornája szűk és sötét, és ő úgy kúszik végig rajta, hogy néha szeretnénk egy kicsit n

„Nélküle mindig elveszett lennék; most már látom. ” Biztosan feltűnt nektek, hogy mostanában sokkal szívesebben evezek a könnyedebb irodalmi vizekre. Romkomokkal és ázsiai hiedelemvilágra épülő ifjúsági regényekkel van tele az olvasmánylistám. Ez egy nagyon hepehupás szeretemmagam időszak az életemben, amikor az okoz örömet, ha egy hosszú munkanap után felteszem a koreai fátyolmaszkot a képesfelemre, leheverek a kanapéra és felnyitok egy habkönnyű, kalandos könyvet. Ennek a kritériumnak a Sötét, édes bájital abszolút megfelel, mert mindamellett, hogy kiszakít a valóságból, még pluszban minőségi szórakozást is nyújt. A nyelvezet és a cselekményvezetés egy igényes, kreatív, gazdag fantáziával rendelkező, fiatalos szívű alkotót sejtet. Szerettem elidőzni ebben a mesében. Ami újdonság volt az előző részhez képest, az a váltott szemszög. A főhősnő egyenesen hozzánk beszél, nekünk mesél, ugyanúgy, mint korábban, a férfi főhős viszont távol marad, nem szól ki a könyv lapjaiból. Látjuk, amit