Ugrás a fő tartalomra

Mörk Leonóra: Szentjánosfű - "Szabad, mint a madár."

„Az árnyakat az életünkből csak a szeretet űzheti el.

Valójában nem tudom, lehet-e egy könyv látványos, de jobb szót nem találok Mörk Leonóra legújabb regényére. A leírások annyira élethűek, hogy nem csak a szereplők, de a tájak, az épületek is megelevenednek lelki szemeink előtt. Az alapos kutatómunka a történelmi háttér hiteles felépítéséhez az írónő védjegyének számít, és ezáltal válik igazán élvezetessé ez a történet is.

A varázslat működik: az az érzésed, hogy térben és időben óriási utat tettél meg, mert olvasás közben egyszer csak az 1630-as évek Hollandiájában találod magad, és ez az illúzió nem ereszt az utolsó lapig. Azt gondolom, ez a legnagyobb erénye, mert bámulatos és fenséges, ahogy elragadja az embert ez a különös hangulat.

A két ártatlan fiatal között hirtelen kibontakozó szenvedélyes szerelem nagyon megkapó. Sorsuk alakulása nem minden tekintetben a véletlennek köszönhető, de éppen emiatt olyan lebilincselő a történet. Cselszövések, félreértések, és előre nem látható események akadályozzák a románc beteljesülését, miközben mi semmi mást nem kívánunk, csak ezt az egyet.

A történet fordulatokban gazdag, képi világa feltűnően pazar. Szelíden, de ellenállhatatlanul visz bennünket magával sorról sorra a szöveg, mely könnyed és szórakoztató. A líraian szép, intelligens, igényes nyelvezet pikáns élvezet egy igazi molynak. Valódi feltöltődést, igazi kikapcsolódást nyújt, mi több: esztétikai örömet.

Meg kell jegyeznem, bár ez már csak plusz pont, hogy a letisztult keményfedeles borító jóformán ellenállhatatlan. A könyvet jó kézbe venni, könnyű tartani és olvasni, mert szépen szedett, átlátható. Minden tekintetben olvasóbarát kötet, a női lélek számára puha vánkos. Kellemes, bájos, izgalmas kaland sok veszteséggel és fájdalommal, kiváló jellemrajzokkal és érdekfeszítő cselekménnyel. Ki ne akarna ilyesmit olvasni? 


Jaffa Kiadó

Budapest, 2023
288 oldal 
ISBN: 9789634757511


 

Megjegyzések