Ugrás a fő tartalomra

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél - "... a Föld forog tovább."

„Igazán nem nehéz velem együttérezni annak, akinek van szíve.”

Ez a könyv maga a megmásíthatatlan zsigeri fájdalom és veszteség. Ugyanakkor mégis életigenlő, példamutatóan az. Könnyen ébreszt az olvasóban végtelen, gyengéd részvétet, mert olyan őszinte. Belesajdul a lélek, akkor is, ha nem tudja, milyen elveszíteni egy gyermeket.

Az istenítő, sóvárgó, gyönyörű anyai szeretet áthatja a szavakat. Torok szorul, mellkas szűkül, szem könnybe lábad ettől a hatalmas, mindent átitató érzelemtől. Hogy a fiú, akinek, akiről szólnak e sorok már nincs közöttünk, mit se számít. Nem szűnünk meg szeretni halottainkat. Az élet elmúlik, a szeretet nem.

Traumaírás ez persze, gyászfeldolgozás. Kitárulkozás: dobogó szív a fehér papíron. Viszont érződik rajta az a négy év józanító távolság; egyben van, valóban történetté áll össze, nem csak egy viharosan emocionális áradás. Meghökkentően irodalmi nyelvezetű, mégis közvetlen hangú. Felkavaró és nyílt, ugyanakkor az emlékeket még fényesebbre csiszoló nosztalgia és az élethez való ragaszkodás valamiféle békítő belenyugvással hinti be a sómarta éleket.

Nem tudom, miért olvas az ember ilyen igaz történeteket. Mit várunk mások keserű sorsában megmerítkezve? Miféle vigaszt, megnyugvást remélünk? Én különösen nem vagyok jó katasztrófaturista. Mindannyiunknak van keresztünk, kinek szálkányi, kinek elbírhatatlan. Aztán mégis elbírjuk többnyire. Nem döglünk bele. Nem őrülünk bele. Azt hisszük, de végül mégsem így lesz. Megyünk tovább. Néha olyan istentelenül jó belenézni egy másik arcba, s mikor összeakad a tekintetünk, már tudjuk, amit tudni kell. Neked ott fáj, nekem itt fáj, és csak a szemünk mondja: őszintén sajnálom. Néha ennyi elég a következő lépéshez, hogy mozduljon a láb, csikorogjon az izom, jussunk picivel előrébb. Talán ezért olvasok én olykor ilyen könyveket, ezért a pillantásért. 


Libri Könyvkiadó

Budapest, 2021
216 oldal 
ISBN: 9789634338550


Megjegyzések