Billy O'Callaghan: Szerelmem, Coney Island - "A remény csak kívánság."

"Annyi minden nem látszik, annyi minden létezik azon túl, amit az agy képes felfogni. Mozgás, légkör, szerelem."

Vannak könyvek, amikben minden benne van, mégis megfoghatatlanok. Számomra Billy O'Callaghan: Szerelmem, Coney Island című alkotása pontosan ilyen. Belül nagyobb, mint kívül. Egymásra torlódik, összezsúfolódik benne a felnagyított pillanatok varázsa, a furcsa perspektívából szemlélt dolgok kísértete, a tovaszáguldó évek vonata, a múlt neheze, a beletörődés bűne és a bűntudat súlya. 

Michael és Caitlin huszonöt éven át minden hónapban egy napot töltenek együtt Coney Islanden. Szeretők ők, se többek, se kevesebbek. A szerelem ezerarcú, és O'Callaghan mindent elmond róla, amit tud. A regény részletgazdag aprólékossággal kidolgozott, mégis lényegre szorítkozó. Nyelvezete gyönyörűséges, a magasságot éppúgy ismeri, ahogy a mélységeket. Ilyen az, amikor szép az irodalom. A szerző búsongó ír kedve lírai ízt csepegtet a szövegbe, és nosztalgiája oly fájdalmasan szép visszhangot ver fel, mint az őszi égen vonuló darvak kiáltozása a folyó felett.

Az elmúlás hömpölyög itt végig a maga megkérdőjelezhetetlen, egykedvű kíméletlenségével. Hőseink sok mindenről ábrándoznak, vágyakoznak is, de súlytalanul, küzdés nélkül. Vonszolják magukat a rögös úton, s közben az álmok bírhatatlan koloncainak zsinegét metszegetik el szép sorjában. Érzéseim szerint nem a körülményeik okozták a tehetetlenségüket, hanem valahonnan belőlük fakadt, és ez még inkább zavarba hozott. Úgy rémlettek fel előttem, mint gyerekek a homokozóban, ha papás-mamást játszanak: tudják, hogy nem valóság, de játszani mégiscsak jó.

Így aztán nem az érzések, indulatok, a szenvedély hiánya döbbenti meg az olvasót, hiszen mindezek tömege árad rá a sorokból, hanem az így eltékozolt élet gondolata. A viharos téli szél, és a dühödt óceán ostroma közepette is mozdulatlan, kopár Coney Island a szeretők életének szimbóluma. Nem az idő győzte le őket, saját maguktól szenvedték el a vereséget anélkül, hogy egy pillanatra is ringbe szálltak volna. A lehetőségek tovatűntek, mielőtt felmagzottak volna. Halogatás? Gyávaság? Kötelességtudat? Talán nem éltem még eleget, de a könyvet olvasván túl sokat éreztem, és keveset értettem. Felfoghatatlan, csodálatos, lehangoló, elkeserítő, elragadó, bensőséges, leplezetlen. Aki hallott már ír siratóéneket, tudja, miről beszélek. 

 

LIMITÁLT – BILLY O'CALLAGHAN: SZERELMEM, ​CONEY ISLAND – EXTRA: A SZERZŐ A REGÉNY SZÜLETÉSÉRŐL MESÉL