"Emlékeztettem magamat arra, hogy a hírek fele pusztán kitaláció. Manipulált tények a közhangulat javítása érdekében, de legalábbis cenzúrázott tájékoztatás, hogy elkerüljék a még nagyobb kétségbeesést."
Lendületes, sokatmondó, felzaklató történet. Az a fajta, amit nem lehet csak úgy letenni, mert az események észvesztő tempóban áramlanak, és ezt a sodrást nehezére esik az olvasónak megtörni. Emma Donoghue: Hívnak a csillagok c. regénye a 21. Század Kiadó egyik év végi újdonsága.
1918-ban járunk a háború által kizsigerelt Írországban, ahol tombol a spanyolnátha. Az éhínségtől, nélkülözéstől legyengült ír nép keserves küzdelmet folytat a túlélésért. A férfiak többsége a frontokon harcol, a nők pedig igyekeznek helyettük is helyt állni a gyárakban és a kórházakban. A járvány kíméletlenül szedi áldozatait: egész családokat találnak holtan nyomorúságos, hideg kunyhóikban, emberek esnek össze az utcán a saját vérükben fuldokolva. Julia Power ápolónőként dolgozik egy dublini kórház lázasszülészeti osztályán, ahová azok a terhes nők kerülnek, akiket megfertőzött a kíméletlen betegség. Egyetlen segítsége a szakképzetlen, de tanulékony, és jó természetű Bridie Sweeney, aki egy apácák által üzemeltetett árvaházból kerül önkéntesként a kórházba. A történetben fel-felbukkan még a rendőrség elől bújkáló Kathleen Lynn doktornő legendás alakja is, aki valós történelmi személyiség: korát megelőzve kiállt a női jogokért a katolikus Írországban, és harcolt az Ír Polgári Hadseregben.
Ez a regény olyan, mint egy csésze Yorkshire Tea: sűrű, tömör, fekete, és kikezdi az ember gyomrát. Az én véleményem az, hogy a biztos recept szerinti hatásvadászat, illetve a jelen korunk eseményeire való áthallásokra építő érzékenyítés közötti határvonal elmosódott. Ám ezt nem feltétlenül tudom hibaként felróni, mert rejlik bizonyosfajta erő ebben. Az pedig kétségtelen, hogy alapos és mindenre kiterjedő, komoly kutatómunka van mögötte. Donoghue döbbenetes részletességgel ír le mindent, ami a lázasszülészeti osztályon történik. Márpedig elég sok minden történik, jóformán megemészthetetlen tempóban. Hosszan vajúdó kismamák, nehézkesen világra jövő csecsemők, lázas delíriumban haldokló várandós asszonyok - alig akad egy lélegzetvételnyi pihenő a sokkoló leírások között. Bevallom, én emiatt kicsit megsorozva éreztem magam olvasás közben.
Az egymást gyorsan követő, grafikusan ábrázolt orvosi vészhelyzetek rövidke szüneteiben bepillantást nyerhetünk az apácarendek által vezetett árvaházak gátlástalan működési elvébe, a nők botrányosan kiszolgáltatott, nehéz helyzetébe, és a háborút megjárt férfiak tragikus sorsába is. Vallási kérdéseket feszeget, húsbavágó szociális problémákra mutat rá, és belekóstol kicsit a politikába, amitől sokrétű lesz, de túlzsúfolt is. A zaklatott hangulatot végig fenntartja, ezáltal nincs határozott íve. A karakterábrázolásra nem igazán marad idő, de a cselekedeteik által mégis mélyrehatóan megismerjük az egyes szereplőket. Tetteik miatt válnak nem csak szimpatikussá, de reményeink szerint ismerőssé is a számunkra. Mindvégig a szívünkön viseljük sorsukat, együttérzünk velük, és hozzánk nőnek, ami nagyon nagy pozitívum egy ilyen túlterhelt eseményfolyamban. Az utolsó fejezetben az az érzésünk támad, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok, ám a végső, lezáró motívum megejtő szépsége kárpótol bennünket mindenért. Kerek vége van, nem marad hiányérzetünk, ennek ellenére ez a befejezés önmagában nem zárja ki a folytatás lehetőségét, mi több, szinte kívánja azt.
Irgalmatlanul erős történet. Intenzív, impulzív, túlsúlyos, és nagyon kemény. Kiváló a stílusa, mert bár tömény, egyáltalán nem zavaros. Tiszta üzenetet hordoz, jó érzékkel machinál, érdekfeszítő és felkavaró. Ami nagyon fontos, hogy történelmi akkurátussága miatt valósághű és szavahihető is. Ugyan aktualitása több tekintetben nyomasztóan hathat az olvasóra, ez a drámai, megindító, szókimondó történet sokunk szívét megszólítja majd. Hiszen eleven, érzékenyítő üzenete éppen az, hogy fontos nyitott szemmel járni, és felelősséget vállalni. Hogy emberséggel, empátiával és szeretettel sok minden leküzdhető. Még azok a minket szinte fulladásig, elviselhetetlenségig elborító nehézségek is, amikkel manapság kell szembenéznünk mindannyiunknak.
Emma Donoghue: Hívnak a csillagok c. írása kivételesen, zavarbaejtően intim hangvételű, és tükrében profánul éles kép rajzolódik ki társadalmunkról lelki szemeink előtt. Ebben a regényben "a fájdalom és az öröm úgy együvé nőtt, hogy nehéz őket elválasztani egymástól." Ettől ilyen markáns, emiatt képes nyomot hagyni, és emiatt válik - így, vagy úgy - felejthetetlen olvasmánnyá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése