Ben Lerner: Az iskola Topekában - "A nép mikrofonja"

{...} "még fiúk, örök fiúk, Pán Péterek, férfi-gyerekek, mivel Amerika egy véget nem érő kamaszkor, fiúk, akiknek nincs vallásuk és nincs karizmatikus vezérük; még apjuk sincs – Carter elnök! –, akit megölhetnének vagy aki azt mondaná nekik, hogy öljék meg a zsidókat; nincsenek zsidóik; a libidójuk tömeges megadásra ösztönzi őket, csak éppen nincs, aminek megadhatnák magukat; még a pénzben vagy a tudományban sem hisznek, vagy az a hit nem elégséges; a hazájuk megharcolta és elvesztette az utolsó igazi háborúját; egyszóval túltápláltak; egyszóval éheznek."

Társadalmi és politikai kórkép - ezek ok-okozati összefüggéseinek posztmodern gyűjteménye olvasmányos családregénybe csomagolva. Ben Lerner: Az iskola Topekában c. regényét röviden így tudnám talán a legjobban összefoglalni. A 21. Század Kiadó KULT könyvek sorozatának páratlan tagja. Szokatlan, egyedi: magas irodalom. Gyanítom, hogy nagyon megosztó könyv lesz ez. 

Adam Gordon átlagos középosztálybeli kamaszfiú egy középnyugati kisvárosban, Topekában. Vannak barátai, barátnője, sokat bulizik, szorgalmasan tanul, és a vita- és beszédversenyek rendszeres, kiváló eredményeket elérő résztvevője. Szülei mindketten pszichoterapeuták, ám míg édesanyja a határokat átlépve híres feminista íróvá válik, addig édesapja megmarad a szokványos keretek között: kallódó kamaszokat igyekszik visszaterelni a helyes útra. Hármójuk bonyolult kapcsolati rendszerére épül a történet. Az anya munkássága és hírneve megtöri a családi békét, az apa egyre inkább beszürkül sikeres felesége mellett, a fiú pedig megpróbál e kettő között ügyesen lavírozni. 

A regény viszonylag rövidebb fejezetekre tagolódik, és több szereplő nézőpontjából követhetjük figyelemmel az eseményeket. Ezek a nézőpontok tökéletesen kaotikusak, nem csak az elbeszélés módja változik, de az időben is folyamatosan ugrál. Visszaemlékezések, hosszú elmélkedések, monológok váltakoznak, kevés párbeszéd zajlik. A vitaversenyek hosszas, részletes taglalása meglepően izgalmas színfoltjai a történetnek. Ezeken kívül beékelődik az egyes fejezetek közé egy dőlt betűvel szedett perspektíva: a különc, valószínűleg mentálisan enyhén hátrányos helyzetű Darren Eberhart elbeszélése. Róla önkéntelenül is Faulkner: A hang és a téboly c. alkotásának Benjije jutott az eszembe.

Lerner eszes, mondhatni zseniális. A közízlésnek valószínűleg túlságosan posztmodern, mert narrációja kétségkívül hektikus, és látszólag egy szűk, nagyon amerikai családi és baráti kör életét taglalja. Ám ha távolabb lépünk kicsit, megláthatjuk az összefüggéseket, hogy igazából az egész világ nyomorúságos nyavalyáját sűrítette bele ebbe a furcsa családeposzba. A férfiak elférfiatlanodását, az ettől való félelmüket, és az ebből való kitörésre biztató társadalmi nyomás miatt felbuzgó agressziójukat, mint válaszreakciót. A nők tragédiáját, hogy ha sikeresek akarnak lenni, valamiről le kell mondaniuk: jelen példa szerint a biztos családi hátérről. A fiatalok zavaros útkeresését, ahogy elvesznek a szavak között, és csak nehezen, vagy egyáltalán nem találják meg a saját ösvényüket; hordozzák szüleik, nagyszüleik sebeit is, anélkül, hogy tudnának róla. Persze, olyan nehéz átlátni a szavakon.

A beszéd maga fontos szerepet játszik a regényben. Ám többnyire nem az értelmes beszédről van itt szó, hanem a "vetítésről", ha szabad ezt így kifejeznem. Arról, hogy minél inkább érthetetlen valaki beszéde, annál inkább nyeregben van a többi emberrel szemben. Az nyer, aki hangosabban, zavarosabban, összefüggéstelenebbül képes hadarni bármikor, bármiről, bárhol. Szerintem ez a legborzasztóbb az egészben. A beszéd, amit őseink arra találtak ki, hogy egymást jobban megérthessük, mára eltorzult. Figyeljünk egy kicsit kifelé. Miként szólnak hozzánk a tévében felbukkanó alakok, mi ömlik ránk az internetről? Mások beszéde többnyire azt a célt szolgálja, szentesítve közben bármilyen eszközt, hogy rávegyenek minket valamire, amit valójában nem akarunk megtenni, és addig bombáznak minket a saját eszméikkel, míg annyira elfáradunk bele, hogy erőnk sincs ellenkezni, saját érveket felhozni. 

A regény pazar, elegáns, de elbeszélésmódjánál és témájánál fogva elsőre egyáltalán nem egyértelmű. Bizony össze kell rakni a kirakóst, kezdve azzal, hogy ki kicsoda a történetben, ám idővel minden információ a helyére kerül. Minden mindennel összefügg. Nem csak egy-egy vírus terjedhet szét globálisan, hanem a gondolatok torzulása is. 

Lerner zsenije kristálytiszta. Értelme és logikája lenyűgöző. Vérpezsdítő alkotás, nagyon eltér a megszokottól. Az ilyen fajta éles elméjű irodalmi munka annyira ritka, hogy igazából nem is tudnám mihez hasonlítani. Egyedülálló. Bravúros nyelvi játéka hihetetlenül érdekes. A szövegből kiérződik, hogy olyasvalaki írta, aki a beszéd effektív lényegét képviseli. Pontosan ismeri a szavak, a mondatok, a kifejezések jelentését, amit hordoznak magukban. Ugyan érzelmileg kevésbé érintett meg, mint például Cunningham írásai szoktak, hiszen ő egyénre szűkíti, és csupán mikro szinten bontja ki az érzelmi válságokat. Ben Lerner ezzel szemben egyértelműen egy nagyobb egész felé mutat, univerzális, kollektív problémává növeli az individuális egyedek privát krízisét. Ez az érzelmi távolságtartás az oka annak, hogy minden kuszasága ellenére tökéletesen éles képet ad. A végén az az érzésünk támad, hogy megtanultuk kicsit jobban érteni mások beszédét, és magunk is megtanultunk tisztábban beszélni. Lebilincselő, meghökkentő, rendhagyó olvasmány. Határozottan az idei év egyik legjobbja.