"Fontos a szigor. Hogy ne kövessük a késztetéseket, amik oda-vissza cikáznak agyunk kivilágított kis járataiban. Láttam a gondolatokat. Mindenhol ott voltak. Bevetették magukat a testembe, köröket írtak le a szívem körül, játszottak a szívizmaimmal, erőszakoskodtak. A gondolatokkal nem tudtam mit kezdeni."
Linda Boström Knausgård - ha más nem, asszonyneve mindenkinek ismerős, aki egy kicsit is jártas a kortárs irodalomban. Az írónő második regénye ez, ám magyar nyelven az első, amit olvashatunk tőle. A Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg nálunk. A megkapó borító, az igényes külalak egyfajta védjegyként szintén csalogatja, kíváncsivá teszi az olvasókat.
Azok közé tartozom, akik a híres ex-férjtől, Karl Ove Knausgårdtól még nem olvastak semmit, így elvárásokat sem támasztottam a könyv iránt. Rövidsége okán tulajdonképpen egy nap alatt végeztem vele, mégis, kellett egy kis idő, hogy mindaz, amivel szembesített, leülepedjen, és gondolatokká formálódjon bennem.
Az Isten hozott Amerikában c. regény története kifejezetten egyszerű. Egy asszony visszaemlékezése gyermekkorára, mely zárt világban, sivár magányban telt. Már maga a nyelvezet, ez a brutális minimalizmus is egyfajta kopár, száraz atmoszférát teremt. A főszereplő, Ellen, egy tizenegy éves kislány, aki labilis idegzetű, elméjében bomlott édesapja megdöbbentően elhagyatott halála után jóformán minden látható előjel nélkül felhagy a beszéddel. A korábban cserfes, társai között hangadó, édesanyjával szoros kapcsolatot ápoló gyermek makacsul ragaszkodik önként vállalt némaságához. Olyannyira, hogy nem csak szólni, de írni sem hajlandó nem csupán otthon, de az iskolában sem.
Hamar megtudjuk az okát döntésének. Oly erősen imádkozik nap nap után kegyetlenkedő, kiszámíthatatlan édesapja haláláért, hogy amikor az bekövetkezik, a bűnt Istennel megosztva ugyan, de magára veszi. "Fennhangon kértem Istent, hogy haljon meg, és aztán meghalt." - mondja. Ifjú, tiszta, puritán elméje úgy ítéli meg, szavainak ereje van, és attól fogva inkább nem szólal meg. Apja halálát mindvégig áldásnak tekinti, mégis beláthatatlan következményű traumaként éli meg önmagában.
Egy széthullott csonka család élete ordít ránk a sorok közül. Nem valószínű, hogy voltak valaha is egység, ez a viselkedésükből élesen kirajzolódik. Addig talán, míg az apa, a közös ellenség fenyegetést jelentett. Dacszövetség ez inkább, igazi család már kevésbé. A színházi színésznőként dolgozó édesanya férfiakat kezd el hazahozni, vagy túl sokáig kimarad. A kamasz fiú beszegeli szobája ajtaját, és alig mozdul ki onnan. Tökéletes diszfunkcionalitás uralkodik el rajtuk, látszólag.
"A fény családja vagyunk." - ismétli számtalanszor, visszatérő motívumként végigvezetve kurta mondanivalóján ezt a sort. Valójában azonban a tárgyilagos, elidegenítő némaság hármasfogata az övék. Az apa sötét szelleme lebeg a fejük felett. Minden reménytelensége ellenére azonban marad bennünk egy kikezdhetetlen meggyőződés a végén, hogy a lány és édesanyjának erős kötelékét a szótlanul töltött évek sem bonthatták igazán meg. Az anya türelmes, optimista, erős alakja mindvégig egyfajta bukott szabadságistennőként magasodik ki a történetből, ahogyan az írónő utal is rá a regény elején. Fáklya nélküli istennő, aki egész lényében ragyog, mindenen át, értőn, sajátságos módszereket alkalmazva küzdelme során.
A távolság, a magány, a csend: ezek a regény legelemibb szereplői. Sarkosan letisztult stílusa ellenére egy szerteágazóan bonyolult kapcsolatrendszert mutat be, egy rendellenes családi mintát, mely minden abszurditása ellenére mégis működik. Ez az ellenálló, kizárólagosan az önreflexió szintjén mozgó, a kívülről jövő hatásokat gumifalként visszapattintó mechanizmus, mily meglepő: működőképes! Forgatja saját kerekeit a maga sodrában, ellenáll az időnek, a társadalmi nyomásoknak, az elvárások feszítő sürgetésének. Erős próza ez. Kemény próba is, ugyanakkor, mert nem könnyen emészhető. Űrt hagy maga után, és megválaszolatlan kérdéseket. Az élet egyszerűen csak megy tovább, a katarzis elmarad. Földhözragadt, irodalmi idealizmust mellőző lezárást kap, ezáltal befejezetlennek hat. Hitelessége, kemény ösztövérsége a javára válik, és magasba emeli. Érdekes olvasmány ugyan, de egyértelműen nem kerek egész, és emiatt nem tudtam igazán belehelyezni magam.
Linda Boström Knausgård ezen munkája alapvetően önéletrajzi ihletésű, hiszen saját bevallása szerint mindaz, amin Ellen keresztülmegy az Isten hozott Amerikában c. írásában, azon ő maga is keresztülment. Ez a támpont stabil kapaszkodót jelent. Elsietett próbálkozása mégis lehet egy későbbiekben kiemelkedő prózai életmű szilárd alapja, ezáltal olvasásra érdemessé válik, amolyan veretes, szépirodalmi ínyencséggé az erre nyitottak számára.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése