Tiszta lappal a világban

„Ha valamelyik galambom elhagy, hogyan haragudhatnék rá? Az én hibám, hogy nem csináltam nekik elég jó galambházat. Biztos nem voltak elég boldogok, hogy maradjanak… Lelèpnèl, ha boldogtalan lennél, nem?” A szerző előző könyve olyan erős érzelmi reakciót váltott ki belőlem, hogy túladtam rajta, mert nem bírtam elviselni. Ám a szelíd Mungo a lelkemen hagyta rajta szorongásának cakkos szélű fognyomait, és most már sosem feledem. Itt lakik benn. Ez a regény egy nagyon pontos társadalmi látlelet. A nyomor csak kivételes esetben présel gyémántot az emberből. Egyébként a hozadéka az agresszió, az alkoholizmus, és a bűnözés. A fiatalok elkallódnak. Sokan idő előtt lesznek szülők, vagy kerülnek börtönbe, és ebben a világban ez a kettő tulajdonképpen egyre megy. Ilyen körülmények között kénytelen boldogulni a tizenöt éves Mungo, aki ráadásul különbözik kortársaitól. Érzékeny, finom lélek. Szép, mint egy angyal. Puhány. Ideges. Véresre csipkedi folyton rángatózó arcát. Megrágcsálja a távirányít...

Elektronikus üzenet Janice Hallettnek, Az alpertoni angyalok rejtélyes esete című krimi szerzőjének, 2025. március 21.-én Kedves Janice, Ella vagyok, könyves blogger, és félig-meddig titokban amatőr író. Szeretném elmondani, mennyire lenyűgöz a munkássága, különös tekintettel legutóbbi regényére. „Úristen, micsoda történet! Nem csoda, hogy nagyot sóhajtok utána.” (Idézet a maga könyvéből. Olcsó húzás, remélem megbocsátja.) Ez a dolog a szektákkal, a spiritualitás árnyoldalaival, illetve a hatalmi pozícióban lévő emberek határtalan aljasságával egész egyszerűen zseniális. Mondja, hogy jutott ez az eszébe? Hogyan ír, egyáltalán? Leül egy este, és csak úgy jön, vagy sokat gondolkozik egy-egy ötleten? Hozott anyagból dolgozik, valós eseményekre alapozva? Érdekelne, készít-e jegyzeteket, piszkozatokat, zaklatja-e kedves és kedvetlen rokonait, barátait és üzletfeleit, hogy olvassák el a félkész regényeit? Az is érdekelne, de csudára, nem lehetnék-e én is a barátja, netalán legalább valami ra...

„Hamarosan nem fogok emlékezni sem a nappalokra, sem az éjszakákra, sem arra, hogy miért születtem. Csak annyiról tudok beszámolni, hogy 2013 és 2017 között több hosszabb-rövidebb időszakot töltöttem ott, és annyi áramot vezettek az agyamba, hogy biztosra vették, nem fogok tudni írni róla.” Napfénykór. Bizarr kifejezés. Valószínűleg ez vonzott. Ez a kitekert kombináció: az, ami az élethez elengedhetetlen alapvetés és valami lassan pusztító, végzetes dolog elegyedése. Napfénykór. Mintha bele lehetne pusztulni abba, ami életben tart. (Mert egyébként bele lehet.) Ez a könyv volt életem egyik legkényelmetlenebb, legkellemetlenebb olvasmányélménye. Folyamatos ellenérzésekkel küzdöttem, mert menet közben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem kedvelem az írót. Ezen nagyon nehezen tettem túl magam. Lelkiismeretfurdalást okozott, hiszen ő is írja magáról egy helyen, hogy nem szerethető. És ez minden bizonnyal nem igaz. Néha nem tudtam, hogy disztópiához, egy bomlott elme torz fantazmagóriájához, ...

„Mindent meg akartam tenni, hogy megértsék, az olvasás megszabadíthatja őket ennek a helynek a mérhetetlen magányától és a rohadt szabályaitól.” Súlyos témát óvatos gyávasággal érintő könyvekkel teli a padlás. Azzal is, hogy ezeket dicsérjük, miközben messzi állnak mind a valóságtól, mind a jótól. Ami igaz, az nem biztos, hogy szép, és ami nehéz, nem feltétlenül rögtön irodalmi is, de Avallone ezt most nagyon összerakta. Ez azért van, mert az őszinteséget választotta, a nehéz utat. Könnyű kiválasztani a nehéz sorsok közül a legszívhezszólóbbat, hogy aztán hőst csináljunk belőle fehér papíron fekete betűkkel. Avallone ennél jóval merészebb, és ezt én nem csak becsülöm, de csodálom és irigylem is egyszerre. Megragadta azt az egyet, akinek a legkevésbé lehetett mentséget találni a tettére és megírta. Itt van Emilia Innocenti. Ó, bizony, ezt a nevet adja neki. Emilia, az Ártatlan. Aztán anélkül, hogy egy pillanatra is mentegetni próbálná, embert rajzol belőle. Valakit, aki melletted is élh...

„Bár az álmok keletkezése rejtélyesnek tűnhet, a forrásuk korántsem az. Az agy elektromosan rezonál, az elektromos áramlás hullámokban vonul végig rajta életünk minden pillanatában. Az álom a normális agyi elektrofiziológia terméke, egy elképesztő transzformáció, amely létrejön minden éjjel.” Tévedés ne essék, ez nem egy újabb önsegítő könyv az ilyenfajta irodalom átláthatatlan, túlzsúfolt tengerén. Ez egy ízig-vérig tudományos ismeretterjesztő munka, és mint olyan, rendkívül izgalmas is. Mindannyian álmodunk. Olyan természetes ez számunkra, mint az, hogy lélegzünk. Én magam azzal az elhatározással kezdtem bele a könyvbe, hogy párhuzamosan, kísérletképpen lejegyzem az álmaimat. Természetesen – elég bosszantó módon - egy fél pillanatnyit sem voltam képes felidézni belőlük egész héten! Utolsó szalmaszálba kapaszkodva tegnap éjjel leteszteltem azt az elméletet, miszerint képesek vagyunk meghatározni, kiről akarunk álmodni, és hogy ez jellemzően az utolsó, ébredés előtti álomban valósul me...

 „A legtöbb ember kívülről átvett elveket hangoztat olyan témákról, amelyek semmiben és semmire nem kötelezik. Következmények nélkül beszélnek. Ez teszi lehetővé, hogy büntetlenül mondogassák a világ összes ostobaságát, anélkül hogy egyáltalán tudatában lennének. Ez a legegyszerűbb.” Annyira fontos, hogy őszinte irodalmat írjunk, és hogy olvassuk is. Sarr regénye ezer horoggal akad a lélekbe és zsigeri, fájdalmas együttérzést vált ki. Meztelen, fülledt, sötét történet ez, mégis ragyogó, mégis fényes. Vannak dolgok, amik táborokra osztanak minket. Többnyire egymásnak szögegyenesen ellentmondó táborokra A szenegáli kultúra, vallás élesen meghatározza mit kell gondolni a homoszexualitásról, és radikális megoldásokra ösztökéli a híveket. A jó muszlim nem próbálja megérteni, és nem szánja a bűnösöket. Ez a társadalom nem csupán kiveti magából azt, aki más, de brutális erőszakkal szabadítja meg önmagát a vadhajtásoktól. Főhősünk – bár maga sem tud róla – vívódik. Vallásos neveltetése vis...

„A szépség mindig erős, élénk energiával rendelkezik, mondtad. Ez a valami, amit életnek nevezünk, sohasem válhat csupán elviselhetővé, mondtad. Más világot álmodni a sajátunk helyett bűn, mondtad.” A nyelv, az emberi nyelv, a beszéd képessége egy csodálatos dolog. Egyszerre biológiailag egyedülálló, ugyanakkor isteni bravúr; tudomány és művészet. Hogy szavakat formálunk, mondatokat, egész monológokat – ezek kötnek össze minket. Így kérünk egy vekni kenyeret, elnézést meg a buszon helyet. Korona a bűvésztrükkön az írás. Mert nem csupán kimondjuk, de le is tudjuk írni mindezt: elküldjük e-mailben, feladjuk postán, kibiggyesztjük az épületek homlokzatára, ráfújjuk a nyilvános wc falára . irokvalamit@gmail.com. Ez itt a bélyeg helye. Mari szereti Pistit. Erős vár a mi Istenünk. Ilyenek. Csodás, feltétlen csodás, hogy se szeri se száma a haszonnak, ami abból származott, hogy a majom lejött a fáról, és beszélni meg írni tanult. Ugyanakkor se szeri se száma az ebből származó bajnak sem. ...