Tiszta lappal a világban

„Életünk, sorsunk a férfiak kezében van. Ezen a világon, ezen az Istentől elhagyott világon. ” A Vágyak könyve – merész, lenyűgöző, lebilincselő írás. Sue Monk Kidd gazdag fantáziája szabadon szárnyaló madár az égen. Egy képzeletbeli testamentum, egy nő vallomástétele. Már az első mondattal megnyeri az olvasó figyelmét. „A nevem Ana. József fiának, a Názáreti Jézusnak felesége voltam.” A bátor témaválasztáshoz nem férhet kétség, a sorokból mégis mély tisztelet árad. Óvatosan, nagy hozzáértéssel, jó határérzékkel, és mindennek alaposan utánajárva tárja fel előttünk főhősnője történetét. Ugyan sorra bukkannak fel a neves bibliai alakok, a központban egyértelműen Ana áll, aki mer szembeszállni a kor szokásaival, és célja csupán annyi: maradandó emléket állítani azoknak, akiknek annyi, annyi évszázadon át nem adtak szót. Akiket elnémítottak. Akik a feledés homályába merültek. A szöveg gördülékeny, ráadásul gyönyörű, és igényes nyelvezetű. Hangja lágy, okosan mellőzi a harcos lázadást, de...

„Manapság legyintünk az eltemetett történetekre, hiszen mesebeszéd mind, nagyotmondás és valótlanság. Azok mégis felbugyognak a repedések között, mert konok módon nem hajlandók aláhullani a sötétségbe.” A Leviatán – már a címe is varázslatos. Egy legenda teli iszonyattal, árnyakkal, és könyörülettel. Rosie Andrews világa ősi hiedelmekre, babonákra épül, az ismeretlenre, amit soha igazán fel nem fedhetünk. A mélyében maga az éber, engesztelhetetlen szörny lapul, a folyton feltámadó ellenpont, mely a világ kerekét az ősidők óta az isteni erőkkel együtt hajtja.  A két idősíkon futó regény sajátságos stílusú, lassú folyású és komor. A férfi elbeszélő hangja mégis lágy, értő, együttérző. Halad a végzete felé, és közben lojális szíve kétfelé húzza. Úgy vonul végig ezen a mezsgyén, egyre odázva a döntést, mint egy makacs öszvér. Sorsát mégsem kerülheti el. Lebilincselő írás, igazi nagy rémmese: kavargó, sejtelmes, sötét és heroikus. Az isteni belülről fakad, míg az ártó erő kívülről tám...

"Még most is itt van mind, de halkan, álomszerűen, egy elveszett, elvarázsolt világ apró kísértete." Lisa Jewell az elme beteg torzulásainak, az őrület feslő rózsájának abszolút mestere. Nála minden sarokban baljós előérzet lapul, mely a gerinceden mászkál végig, mint vonuló hangyák a repedezett kőfalon. Haszonnak megy, persze, ahogy Az éjjel, amikor eltűnt című regényében olyan lassan építkezik, több szálon és idősíkon futtatva a történetet, ezzel is egyre fokozva a feszültséget.  Az egyes epizódok, fejezetek végén nincsenek idegesítően kihegyezett cliffhangerek, mégis eléri, hogy ahelyett, hogy letedd a könyvet, inkább lapozz még egyet. Ezért jár a hatalmas piros pont. Képzeld el, hogy egy sűrű erdő szélén álldogálsz, és meglátsz egy apró csillanást az egyik fa tövében. Odamész, felveszed azt a valamit, amiről nem is tudod, hogy mi az, azután megpillantasz távolabb egy másikat. Így haladsz befelé az egyre sötétebb ismeretlenbe, nyomokat szedegetve és fogalmad sincs róla, h...