Annyira fontos, hogy őszinte irodalmat írjunk, és hogy olvassuk is. Sarr regénye ezer horoggal akad a lélekbe és zsigeri, fájdalmas együttérzést vált ki. Meztelen, fülledt, sötét történet ez, mégis ragyogó, mégis fényes.
Vannak dolgok, amik táborokra osztanak minket. Többnyire egymásnak szögegyenesen ellentmondó táborokra A szenegáli kultúra, vallás élesen meghatározza mit kell gondolni a homoszexualitásról, és radikális megoldásokra ösztökéli a híveket. A jó muszlim nem próbálja megérteni, és nem szánja a bűnösöket. Ez a társadalom nem csupán kiveti magából azt, aki más, de brutális erőszakkal szabadítja meg önmagát a vadhajtásoktól.
Főhősünk – bár maga sem tud róla – vívódik. Vallásos neveltetése viszolygásra, gúnyra készteti, ám lassan felébred, majd felülemelkedik benne a megértés, a megismerés vágya és ez végül sötét, izzó haraggá érik a szívében. Hosszú az út idáig, nem csak a saját démonaival kell megküzdenie, de azzal is, hogy válaszkeresése a gyanú árnyékát veti rá, és veszélybe kerül az élete.
Hogyan mondjam el, mennyire jó könyv ez? Milyen esendő az, amikor valaki ilyen nyíltan és nyersen beszél olyasmiről, amiről nem illik. Sehol a világon. Mert ne legyünk álszentek. A heves gyűlölet bármilyen kisebbségi embercsoport iránt nem kizárólagosan a vallási közösségek sajátja.
Az Ugyanolyan emberek nem edukációs irodalom. Ez a
szenvedés, a gyász és a düh irodalma. A meghasonult ember háborúja önmagával. Mindenkit
meghatároz a neveltetése, a környezete, a körülményei. Ugyanakkor mind individuális
lények vagyunk önálló akarattal, saját belső morális parancsokkal, érzésekkel,
késztetésekkel, hitrendszerekkel. Amikor ez a kettő elcsúszik egymáson, nincs
más út: választani kell. „Az ember mindig egy táborhoz tartozik. Választ. És
vállalja a döntését.” Erről szól a regény, a választás terhéről.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése