„Felgyullad a fény, kialszik a fény.”
Kialudt ezen a tavaszon, végleg. Beteg volt, tudjuk. Bánatos vagyok, mikor erre gondolok. Auster olyasféle író volt, akit tisztelni lehetett inkább, mint szeretni, én mégis szerettem. Furcsa fickó volt azzal a nagybolygónyi, szuggesztív szemével. A Sunset Park eredetileg 2010-ben jelent meg, de nálunk ez a regény zárta az életművet.
Szerintem ez egy modern bűn és bűnhődés történet. Olyan evidens a szimbolikája, mintha papírvágó késsel metszette volna ki a mintákat. A baseball, mint a szerencse és balszerencse jelképe ugyanúgy átvonul a regény ívén, mint az apa-fiú kapcsolatok bonyolult, sóhajos, félszeg dinamikája. Az illegális házfoglalás vagy lázadás, vagy omladozó, utolsó menedék, mielőtt a valóság kíméletlenül utolér.
A főhős önmaga elől fut, már ahogy az lenni szokott, de a sorsát ő sem kerülheti el. Szubjektív élmény az ilyesmi, kinek hosszabb, kinek rövidebb az út. Lehet hirtelen és brutális, vagy tompa, csillapíthatatlan lüktetés évtizedeken át. Minden változata ugyanoda vezeti az embert: vissza önmagába.
Auster ebben volt olyan zseniális. Hogy nála a kifelé egyszerre befelé is, és az alászállás ugyanakkor bizonyos szempontból megváltás, felemelkedés. Írt tisztán és fényesen, írt élesre tördelt mozaikokban, és szürreális, ködhomályos jelképekben, írt játékosan, pajzánul, sötétvéresen, kínosan és szenvedélyesen. „… jobb őrizkedni attól, hogy más jövőjét írjuk, főleg, ha az a más a saját fiunk.” Néha úgy érzem, ez a mottó vezette a kezét mindenekfelett.
Nem annyira értékelés ez, mint inkább
egy hommage á P.A. „Az emberi test porból lesz, és amikor az emberi
test megszűnik létezni, visszatér a porba, amelyből vétetett.” Paul Auster
szellemi öröksége egy kihunyt csillag, melynek fényét a jövő nemzedékei még
évszázadokon át csodálni fogják az irodalom szélesvásznú, beláthatatlan
égboltján.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése