„Egyfolytában a jövőt próbáljuk utolérni. Csakhogy amikor odaérünk, nem azt látjuk amit vártunk. A valóság olyakor felülmúlja még a képzeletünket is.”
Rég olvastam ilyen okos könyvet. Összetett, jól átgondolt, minden részletében maradéktalanul kidolgozott. A stílus sima, mellőzi a manírokat, nyelvi cirádákat. Teljesen letisztult, és – ki nem állom ezt a szót, de most jobbat nem találok: olvasmányos. Mondhatjuk sci-finek vagy posztapokaliptikus regénynek, de valójában egy tökéletesen reális jövőképet fest meg, ami még csak nem is tűnik olyan távolinak.
Szerettem a világos, egyenes hangnemet, az egyszerűnek tűnő, mégis rafinált történetvezetést, a vallási témát boncolgató vonalat, a lezárást. Az, hogy mindez egy nő fejéből pattant ki, csak még élvezetesebbé tette számomra. Íme, egy nő, aki ennyire érti a világ működését és ennyire észnél van, miközben mégis érezni benne azt a nőies lázadást, hogy nem szégyell érzelmi vonalról közelíteni. Bár be kell vallani, ebben a tekintetben igen óvatos, és nem viszi túlzásba.
A jövő egyértelmű „apokalipszis” élményt ad azzal a már-már bibliai túlélő show-val, amibe a vége felé torkollik. Az önpusztító, harácsoló emberiség sorsát vetíti elénk, mint elkerülhetetlent. Az öszeesküvés-elmélet tökéletesen működik. A háttérben a szálak úgy mozognak néhányak kezében, ahogy Isten pergeti a rokkát életünk függönye mögött.
„Megkímélnéd a várost tíz emberért?” Ez az alkudozás volt a legborzasztóbb, ugyanakkor a legelemibben emberi az egészben. Van olyan, hogy „nagyobb jó”? Jogosultak vagyunk sokakért feláldozni néhányat? Aki ilyen döntésre kényszerül, önmagát is feláldozza, teljesen mindegy, mennyire megalapozott indoka van erre, de ez csak az én véleményem.
Számomra ez biztosan nem egyszer olvasós, és
úton-útfélen javasolni fogom: félénk nőknek, okos nőknek, határozott nőknek, és
férfiaknak, már csak azért is. Tulajdonképpen bárkinek, aki hajlandó lesz
meghallgatni. Készülj, világ, jövünk!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése