"Francesco sokszor hallotta, hogy ha megismerjük a múltat, a jövőnk is kitárul, de hogyan lehetne mindent megtudni a múltról? Hány és hány történet veszett a feledés homályába? Hány titok maradt eltemetve az idők során, mert az emberek szégyellték vagy jelentéktelennek tartották a múltjukat?"
Angela Petch a szavaival képes éles, tiszta képben az olvasók elé idézni a gyönyörű, festői Toscánát minden apró részletével, és minden jellegzetes alakjával együtt. Előző regényének (A toszkán titok) éppen ebben rejlett a vonzereje, ám sajnos a folytatás, a Toszkán emlék már kevésbé igéző és varázslatos.
Az Athenaeum Kiadó gondozásában idén januárban megjelent könyv borítója kétségkívül szemet gyönyörködtető és izgalmas utazás kecsegtető ígéretével csábít, de ezt az ígéretet nem feltétlenül tartja be. Persze nem volt ez rossz, bizonyos részek ellenállhatatlanul magukkal sodortak most is.
A történet két szálon és két idősíkon fut. Az előző részben megismert Francesco és Anna immár tíz esztendeje házasok, és időközben három gyermekük született. Kisfiuk, Davide sokat szenved az iskolában. Csúfolják anyja angol múltja miatt, nem tartják őt igazi olasznak, ezért beilleszkedni sem tud társai közé. Emiatt nagyon magányos és elkeseredett. Szeretne barátokat szerezni, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Ebben lesz segítségére a furcsa, idős hölgy, Giselda, aki egyedül él távol a falutól a rengeteg macskájával, és egészen egyedi, bohém az életfelfogása. A modern kor jellegzetességeit ellenpontozva a másik szál 1915-ig repít vissza minket, Francesco nagyapjának fiatalkorába, és ezáltal feltárul előttünk az igazság egy féltve őrzött, mélyre temetett családi titkot illetően.
Az első részhez hasonlóan a múltban játszódó jelenetek ezúttal is hívogatóak, érzékletesek, jóval finomabbra hangoltak és kidolgozottabbak, mint a jelen. Sokkal szívesebben olvastam ezeket a fejezeteket, mert a jelen idősíkját kissé összecsapottnak éreztem. Túl sok mindent próbált belezsúfolni az írónő, de a regény túl rövid volt ehhez és a háromszáz oldal több mint felét amúgy is a nagyapa, Guiseppe fiatal éveinek szomorkás meséje töltötte ki. Félreértés ne essék, a történet se nem logikátlan, se nem hiteltelen, csupán a jelen esetében kidolgozatlan és sietős, ezáltal sokat veszít a hangulatból, ami amúgy az erőssége lehetne.
A végkövetkeztetés az, hogy ebből a remek, érdekfeszítő ötletből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, ha nem fogja ilyen kurtára az írőnő, vagy jó előre eldönti, hogy valójában miről is akar írni. Ilyen rövid terjedelemben egyszerűen nem lehet olvasmányosan, magával ragadó módon megvalósítani azt, amit ő szeretett volna. Az is lehet, hogy az első rész alapján túl sokat vártam, tehát az én hibám, hogy nem tudta megugrani az elvárásaimat.
Ennek ellenére mindenképpen olvasásra érdemesnek tartom, és nem bántam meg, hogy sort kerítettem rá. Olaszország elég nagy gyengém, és hatalmas élvezettel faltam a sorokat a transumanza hagyományáról, az olasz emberek akkori életkörülményeiről, szokásairól. Azokban az ínséges, nehéz időkben a férfiak, jobbára pásztorok és tanoncaik az állatokat a hegyekből minden év októberében elhajtották a Maremma-síkságra, ahol több volt az élelem és a munka. Onnan pedig egészen májusig nem is tértek vissza a családjaikhoz. Az asszonyok magukra maradtak a hideg hónapokban az egészen kicsi gyermekekkel, és mindent maguknak kellett elvégezni, hiszen nemigen akadt férfi a házaknál. Petch remekbe szabottan és pontosan mutatja be ezt az időszakot. Írásán egyértelműen érződik, hogy alapos kutatást végzett a témában. Élethűen jeleníti meg ezt a keserves vándorutat a havas hegyeken át, a minden évben nehéz kezdetet a tengerparton, a férfiak döbbenetes társas magányát, és kemény, munkával teli, puritán életét. Ez a rész bizony nagyon tetszett, és éppen emiatt nem tartom kizártnak, hogy minden hibája ellenére később mégis újraolvasom majd ezt a regényt.
Ha valakit annyira érdekel az olasz történelem, mint engem, nem érdemes kihagynia Angela Petch: Toszkán emlék c. regényét. Olyan korba és helyre kalauzol el bennünket, amely távoli és idegen a számunkra, de éppen ezért izgalmas és lenyűgöző.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése