"De hát kit hökkent meg egy gesztenyeember szeptemberben vagy októberben?"
Az igazság az, hogy a Partvonal Kiadó őszi újdonságát véve alapul, elég sokakat. A krimi, mint műfaj mindig is népszerű volt. Felderítésre váró rejtélyek, furfangos gyilkosok, és még furfangosabb, különc nyomozók, akik a lehető legnyakatekertebb, legfurmányosabb módszerekkel derítenek fényt a különböző bűntettekre. Pár éve a magyar piacon is megjelent, és egyre inkább elterjedt az új, rendkívül népszerű irányzat: a skandináv krimi. Ha valaki azt mondja, krimi, már nem is gondolsz másra; részeges, de legalább is lelki defektes, leharcolt, középkorú nyomozók veszik fel a harcot a leghátborzongatóbb, legförtelmesebb bűnök elkövetői ellen valami zord, északi városban, ahol leginkább sötét van, és hideg.
Valljuk be, manapság már mindenki skandináv krimit ír, még a nem skandinávok is, divattá vált, trenddé, jóformán önálló műfajjá. Mégis rajongunk érte, nem tudunk betelni vele. Egyszer talán majd jön valaki, akinek hangja van, és azt mondja, ő már unja ezt az egészet, és szép lassan elkezdünk hinni neki, de addig is, én azt mondom, olvassunk minél többet ebből a műfajból.
A klasszikus alapséma alól Søren Sveistrup : A gesztenyeember c. regénye sem kivétel: zűrös, de legalábbis problémás életű rendőrök, gyerekek, akikkel leírhatatlan borzalmak történnek, és emberek, akik nem azok, akiknek látszanak. Bár el kell ismerni, az ő főhősei kevésbé keserűek, lelki sérüléseik kezelhető szinten belül maradnak, ám nincs bennük igazán semmi kirívó, sem negatív, sem - és ez mondjuk sajnálatos azért - pozitív értelemben. Mégis azt mondom, nem éri meg ellenállni ennek a könyvnek. Csak azt hiszed, hogy olvastál már ilyet. Higgy nekem, nem olvastál! Már a borító is kísérteties, hidegleléles hangulatot kelt, ugyanakkor persze gyönyörű is az aranyszínű, dombornyomott betűivel. A történet maga vonultat fel kliséket, természetesen, ám egy pillanatra sem ül le, nem hagy unatkozni, és a száguldó tempó, a szédítő lendület sodor magával, oldalakon át. Éjszakákon át, akár. Letehetetlen, izgalmas, történésekben, és meglepetésekben bővelkedő könyv ez. Bárhol, bármelyik sorban megbújhat egy új, nem várt fordulat, amely megint más színben tűnteti fel az eseményeket. Ezért is annyira erős, mert sokszor visz a csalitosba. Azt hiszed, megvan a megfejtés, csalódsz is kissé, s mindezt azért, hogy néhány fejezettel később rádöbbenj, az író már megint csak játszott veled.
Durva, és brutális. Lendületes, éppen csak lélegzetvételnyi szünetekkel. Nincs időd pihenni, nincs időd aludni, nincs időd enni. Olvasni kell. Csak még egy oldalt. Csak a fejezet végéig még. Na, még egyet! Gazdag, bravúros történetvezetése, izgalmas, pörgő ritmusa szinte filmre kívánkozik, mi több, kissé talán olyan is, mint egy film. Popcornt eszel közben, vagy chipset, és nem szívesen hagyod félbe, amíg kimész egy pohár vízért. A szereplőket én ugyan nem szerettem meg különösebben, de azt gondolom, ebben a regényben nem is ők voltak a lényeg. Nekem úgy tűnik, hogy ez a remek dán író egyszerűen csak igyekezett olyan krimit írni, ami a székbe szögez, nem ereszt, libabőrössé tesz, és ez sikerült is neki. Azt a bizonyos halavány, zsenge, finom borzongást, ami a jó krimi ismérve, tökéletesen hozza. Igazi, hamisítatlan, klasszikus, rafinált cselekményrajzolata a szereplők milyenségétől függetlenül értékes, olvasmányos, felejthetetlen élménnyé teszi ezt a könyvet.
Søren Sveistrup : A gesztenyeember c. regénye az idei ősz legizalmasabb újdonsága, a műfajt tekintve, talán a legjobb is ebben az évben. Ha engem kérdeztek, én úgy jellemezném, hogy egy feszes tempójú, lenyűgözően eseménydús akciófilm és egy kíméletlen, lélekfacsaró, depresszív skandináv krimi csodálatos szerelemgyereke. A könyvet olvasván, szinte hallottam azt a bugyuta dalocskát, a pihék felmeredtek a tarkómon, és beleborzongtam, ahogy a kísérteties gyermekhang dúdolta egyre a fülembe: "Gesztenyeember, gyere be, gesztenyeember, gyere be! Van nálad gesztenye?" Úgy hatott, mint a Kampókéz: másnap elrohantam gesztenyét venni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése