"Néha szeretném, hogy igazi dolgok történjenek velem.
Banálisan igaziak.
Apróságok, csip-csup ügyek, hétköznapi semmiségek, amelyektől valahogy elviselhetőbb lesz az élet. Vagyis inkább életté válik az élet. Mert ez a két világ közé rekedt lét életnek semmiképpen sem nevezhető. De halálnak sem.
Hétköznapi apróságokra vágyom."
Eltelt majdnem egy év, mióta először találkoztam Finy Petrával. Mióta először olvastam tőle bármit is. Mióta először éreztem azt, hogy egy magyar írónő engem igazán meg tud szólítani. Az Akkor is c. regénye rólam is szólt, nekem is szólt, értem is szólt. Tudtam, hogy képes ő még így szólni hozzám, és vártam az alkalmat, amikor ez megtörténik. Izgatottan vártam. Egész évben.
Finy Petra Marlenka c. regénye az Athenaeum gondozásában ez év októberében jelent meg, a könyv bemutatójára pedig a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron került sor a Várkert Bazárban. A fiatalos, lelkes, pezsgő fesztiválhangulatban olyan volt a babzsák fotelekben elterpeszkedni a lépcsőn, mint kamaszként, amikor nem zavart még semmi, amikor mertem még fesztelen, és gondtalan lenni. Amikor tudtam, mi akarok lenni, és voltam olyan naiv, hogy azt hittem, ettől semmi sem téríthet el. Sok minden felszínre került azokban a napokban, és erre a szembenézésre, erre a lehengerlő "végre jó helyen vagyok!" érzésre erősen rátette a maga bélyegét a Marlenka is.
Marlenka 77 éves. Marlenka nem tudja a saját nevét sem. Nincs múltja, nincs jelene, nincs élete. Mindig mindent másoknak ad. Nem harcol. Meghúzza magát. Sőt: amit elkerülne, azt inkább észre sem veszi. Marlenka olyan, mintha nem ezen a világon járna. Nem is akar azon járni. Sodródik az árral, mások akaratának veti alá magát, és nem hoz érdemi döntéseket. Marlenka leélt így egy életet. Hogy késő van-e már számára az ébredéshez? Azt hiszem, sohasem lehet késő, de késélként jut el hozzánk, tékozló olvasókhoz, a gondolat, a regény egyik vezérvonala: "Most erősnek kell lenni, most akarni kell élni." Most! Nem holnap, nem majd, nem jövő hétfőn. Most! Mert aki nem néz szembe, aki nem harcol, aki nem tesz önmagáért, mindazért, ami számára fontos, az önkéntelenül is olyan sorssal veri meg saját magát, és a körülötte élőket, amit józan ésszel senkinek sem kívánnánk. A boldogtalanság csak boldogtalanságot szülhet. Ha nem vagy boldog, nem tehetsz boldoggá senki mást sem.
Van egy hang a regényben. A tragikus sorsú, régen halott nagymama hangja. Egy szemlélő, egy mesélő, aki kívül áll ugyan, mégis mindennek ő a forrása. Jónak is, rossznak is. Mindent meghatároz. Mindent tud. Mindent lát. Semmit sem tehet. Felhő szeretne lenni. Mesél, de közben szabadulni vágyik. Halálában is nyomja őt az élet terhe. Gyönyörű, ragyogó, drámai-lírai mondatai szívbe markolnak. Őszintén szól. Mondanivalója erőteljes, súlyos. Beleszakad a szíved. Mert olyan, mint kiben-kiben a saját lelkiismeret: az önmagadban folytatott mindennapi monológ. Így elemez, így érlel, így értékel nap végén a lélek. Pontosan ugyanígy. Ezért olyan ismerős. Ezért érzi magát egynek vele az ember.
Ugyanakkor Marlenka is ismerős. A tétova, a botorka, a tehetetlen. Micsoda tükör! Nem teszel meg dolgokat te sem, mert most kevés a pénz, még kicsik a gyerekek, ott a lakáshitel, és a párod nem nézi jó szemmel. Majd. Később. Akkor, ha. A legnagyobb ellenségek ezek, mert üres kifogások, szánalmas kibuvók csupán, és folyton ezt szajkózva nézzük a sarokból, ahogy az életünk lassan lepereg, mint a homokszemek. Valld be, hogy sokszor te sem teszel semmit. Csóválod a fejed, milyen tutyimutyi, élhetetlen alak ez a Markenka, de ha magad maradsz, talán be mered vallani, mélyen, titokban, hogy Marlenka olykor-olykor bizony te vagy.
Finy Petra ismét olyan témát választott, amely sokrétű és sokatmondó. Családregény. Sorsregény. Identitástörténet. Szól háborúról. Szól aljas, sötét tettekről. Múltról és jövőről. Lélekről. Magányról. Szerelemről. Szól a bátorságról. Az önfeláldozásról. A anyai szeretet erejéről. Arról szól, hogyan kell (kellene) embernek lenni akkor is, amikor éppen nehéz. Hogyan kell kiállni magadért. Hogyan kell elsősorban önmagadat szeretni, hogy másokat szeretni tudj. Olyan regény ez, ami bárkit képes megszólítani. Minden bizonnyal mindenkinek mást jelent. Mindenki másért teszi a polcra. Mindenki másért öleli magához. Vagy éppen adja tovább, hogy mások is olvashassák. Remek dinamikájú regény, érett irodalmisága kimagaslik, ugyanakkor bájosan szórakoztat. A finypetrás hasonlatok, metaforák úgy jönnek veled szembe, mint rég nem látott ismerősök. Személyes kedvencem a "boldogság vaddisznószínű kutyája", aki derűt áraszt lépten-nyomon. "Kövessük a tacskót!" Látom magam előtt azt a bolondos kis tacskót, s követem lelki lépteimmel, mert követni jó, mert megmosolygtat, mert szeretem. Finy Petra ezúttal is sokat adott magából, a lelkéből egy darabot írt a Marlenkába bele. Ettől ilyen valódi, ettől ilyen szép, mély, és kissé bohókás mégis, hiszen nevetni kell, az életnek másként semmi értelme. Nevetni és szeretni, ettől lesz egész az egész. Az én szívemnek ezért is ilyen kedves: mert szívből szól szívnek. Jó olvasni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése