Ugrás a fő tartalomra

Élet- és könyvértékelés dióhéjban - "És csak úgy mellékesen: a boldogság nem baromság."

(…) ha egyszer elkezdesz hazudni, egyre többet fogsz, és elkezded kényelemből megítélni a dolgokat, és ha egyszer eljutsz addig, nehéz lesz visszafordulni. /Gabriel Tallent: Drága kis szívem, XXI. Század, 2019

Eltelt több, mint két hét, és nem írtam egyetlen árva sort sem. Az idő kifolyt az ujjaim közül, mint a homok. Meg sem éreztem, nem keletkeztek a bőrömön apró sebek, horzsolások. Csak elmúltak a napok. Visszanéztem az elmúlt egy évre, és reggelente a buszon, munkába menet, elnézvén a várost, ahol élek, és amely még mindig ugyanúgy ámulattal tölt el, mint az első időkben, megdöbbentem. Néha nem tudjuk, milyen messzire jutottunk már a rajtvonaltól, amíg meg nem torpanunk, és körbe nem pillantunk: az élet adott, és elvett, és abból, amit adott, a legjobbat hoztuk ki; nos, akkor megérte végigcsinálni. Megérte áldozatot hozni. Megérte kiállni a nehéz döntés mellett. Ha most megállok, és belegondolok, fogalmam sincs, honnan merítettem a bátorságot ahhoz, amit megtettem. Kétségtelen magabiztosság vezérelt, egyszerűen tudtam. Olykor van ez így. "Attól, hogy rajtad kívül mindenki hisz valamit, még nem biztos, hogy nem neked van igazad." (Gabriel Tallent: Drága kis szívem) Mondhatnám, hogy valóra váltottam vágyaim egy részét, ám egyrészt ez túl hangzatos és magasztos kijelentés lenne, másrészt mostanra kiderült, hogy az út maga az én vágyam. Azt, hogy az ember néhanapján felfüggessze az utazást, átértékeljen, és köszönetet mondjon, feltétlenül szükségesnek tartom. Csend, figyelem, és hála: a kerék végül tovább forog úgyis. 

Amire jutottam, az az, hogy továbbra is igazat mondok. Hiteles maradok, bármi áron. Lesznek, akik kedveltek korábban, de többé már nem fognak kedvelni, hiszen nem rajongok azért, amiért ők, és ezért úgy érzik majd, csalódtak bennem. Lesznek, akik ezután kedvelnek meg, önmagamért, a véleményemért, az önazonosságomért. Ezután sem fogok kíméletlenül lesújtani sem íróra, sem műre, de azt írom, amit gondolok, és érzek. Ezt mindenképpen megígérhetem. Az elmúlt hetek olvasásait ezúttal dióhéjban, egy bejegyzésben hoztam el nektek, mint amolyan szeretet-csokrot. Üdvözöllek benneteket újra a blogomon. Visszajöttem. 


Andrew Sean Greer: Arthur Less (Álomgyár, 2019)

Életem legelső olvasmánya az Álomgyártól. A kiadó és én nem feltétlen vagyunk egy hullámhosszon, így nem is keresem a kiadványaikat. Erre a regényre egy általam nagyra tartott moly hívta fel a figyelmemet, és őszintén mondom: senki másnak nem hittem volna el, hogy ez a könyv jó. Az LMBT irodalom egyik gyöngyszeme. Humorral, iróniával teli, finom, gyengéd, de őszinte tetemre hívás. Csupa szív. Megható. Kacagásra, önértékelésre késztet. Érezni, érteni, átélni fogod. Bizonyos részeit mélységesen ismerni. Akkor is, ha nem vagy középkorú és középszerű, egyedülálló, homoszexuális író. Mindenkiről szól, és mindenkinek. Ez benne a csodálatos.

Gabriel Tallent: Drága kis szívem (XXI. Század, 2019)

Ahogyan az ember tóba lép, és a lába alól hirtelen elfogy a homok. Akkor belezuhan a vízbe, a feje a felszín alá merül, és egy másodpercre elfogja a pánik. A halálfélelem. A tüdő összeszorul. Az egyetlen gondolat: Levegőt! Egyetlen hosszú, néma, elhatalmasodó, dermesztő pillanat, amikor a szív akkorát dobban, hogy majd' kiszakad a helyéből. Mielőtt újra kidugnád a fejed a hullámok közül, még megbénít a félelem, és az életed két részre szakad: előtte és utána. Ilyen érzés olvasni ezt a könyvet. Szétszed, és nem biztos, hogy összerak. Egyes darabjaid úgy hevernek szerteszét, mint a kirakós elfelejtett részei: a sarokba bújva, az ágy alatt a porban, becsúszva a kanapé párnája alá. Egyszer megtalálod őket újra, takarítás közben, mikor arrébb húzod a cipősszekrényt, vagy felemelsz egy párnát. Egyszer. Valamikor. 

Jodi Picoult : Életszikra (Athenaeum, 2019)

Az írónő és én nem feltétlen leszünk barátok. Jobban mondva, feltétlenül nem leszünk azok, ez már most megmutatkozik. Rengetegen szeretik, így meghagyom őt a rajogóinak, és csendben elsétálok. Azt azért elmondom, hogy szerintem - ez a könyve legalábbis - egész egyszerűen túl sok. A dráma hegyekben halmozódik, feleslegesen. Minden mondatával sokkolni akar, valami jajj, de nagyot, mélyet mondani. Mindenki sorsa elképesztően drámai. Rengeteg titok. Rengeteg hazugság. Rengeteg érzelem. Túlteng. Túlcsorog. A téma, az abortusz, olyan kemény és veretes, hogy én úgy gondolom, bűn volt ebből egy brazil telenovellához hasonlatos klisétengert kerekíteni. Talán majd legközelebb, egy másik regényével engem is megfog, de ez most olyan távol áll tőlem, ahogyan az utóbbi hónapok olvasmányai közül egyik sem, és ezt őszintén sajnálom.

Megjegyzések