Tiszta lappal a világban

„ A sors egy éjjel rátalált Bellára. A sors odament hozzá a holdfényben, és a fülébe súgott. És Bella, amikor felébredt, tudta, hogy elege van. ” Ilyen velem ritkán fordul elő, de cirka egy nap alatt elolvastam. Nem tudtam leállni. Azt csinálja ugyanis, hogy alattomban felpiszkálja a szánalmas, de veszélyes kis jószágot: a sértett önérzetet. Sokunkban él egy ilyen. Emiatt volt kár egyáltalán nevet adni a főhősnőnek. Ő a névtelen tömeg. A jellegtelen, erőtlen lények végeláthatatlan tömege. Azoké, akik a fal mellett közlekednek, akik sose kérik ki maguknak. Akik nem akarnak mást, csak túlélni a napot és békében hazaérni.    Van egy rossz hírem a despotáknak. Előfordul, hogy ez a jószágocska megelégeli, hogy mindenki kapcája, focilabdája, bokszzsákja legyen. Ez a könyv pontosan erről szól: a zsákmányállatnak rohadtul elege lesz. Persze, ez egy nagyon szélsőséges válaszreakció. Bella első csapása dorombolóan mocskos elégedettséggel tölti el őt is, meg az olvasót is. Ám azután jön ...

„Mintha az egész világegyetem befelé zuhogott volna a testébe, mondta, és abban a pillanatban megértette, hogy minden mindennel összefügg, hogy a világon mindenki kapcsolatban áll mindenki mással, és hogy ez a kötelék, ez az erő, ami mindent és mindenkit összetart, maga Isten. Ez volt az egyetlen szó, amivel le tudta írni. Isten.” Elmentél, és „ a bizarr világ forog tovább.” Nem akarom, hogy nélküled forogjon, úgyhogy felütöm a könyved. „Egyedül vagyok a sötétben” – így kezded, és könnyen meglehet, hogy mindannyiunk első és utolsó gondolata ez. Onnan fentről nem tűnhetünk többnek számodra eltévelyedetten szaladgáló kis hangyáknál. Csakhogy te olyan voltál, hogy tudtad már akkor, mikor éltél. Azt sirattad mindig: ezt a szánalmas, védtelen kis hangyavoltodat a magas ég alatt. Ember a sötétben – az a szép ebben a regényben, hogy ha valaki olvasott már valaha Austert, annak ismerős lesz. Életlen déjà vu . Mintha korábban megtörtént volna már ez az egész. Valahol. Valamikor. Nem tudni, ol...

„Nem maradt egyebem, mint ez a különös szívdobogás itt a bensőmben, ami azt súgja, hogy dolgom van a világban. Nem fogok bocsánatot kérni érte, sem azért, hogy ugyanannyira szeretem ezt a halk dobogást, mint őt.” Mondom én, az irodalmi nagytotál halott. A mikrokozmoszok világát éljük, és mennyivel jobb így. A tömegek szenvedése homályos, nyomasztó félelmet kelt, ám ha kiragadunk a sokaságból egy-két alakot, hogy kitárják nekünk szárnyaikat, az elemi erővel hathat ránk. Sue Monk Kidd remek író. Nem nagy író, de teli van együttérzéssel, és a lelke gyönyörű. Azon kívül tud is írni. Ért hozzá, hogyan kell a szív köré hálót fonni szavakból, hogyan kell építkezni, kerekíteni, színezni. Szépen ír.   Sarah és Handful Grimké – két okos, kíváncsi kislány. Akár testvérek is lehetnének, hiszen a vezetéknevük egyezik, s esetükben ez egy birtokos jelző. Tisztán kijelöli, kinek tartoznak feltétlen engedelmességgel. Melyikük a rabszolga, és melyikük az úrnő? Az ő esetükben nincs egyértelmű v...

„Nos, én nem akarok ölbe tett kézzel ülni és arra várni, hogy a társadalom megjavuljon. Ha azt akarjuk, hogy a világ gyorsabban változzon a jó irányba, több embernek kell könyveket olvasnia, hogy képesek legyenek együttérezni az embertársaik szenvedésével.” Ez itt a tökéletes könyv számomra. Talán azért, mert egy kicsit rólam (is) szól. Egyszerűen otthon éreztem magam benne. A koreai írókra annyira jellemző finom, kordában tartott érzelmekkel teli őszinteség, és ez a szelíd, szinte állóvízszerű békesség nagyon megkapó annak, aki amúgy bizonytalan vizeken evez. És melyikünk nem evez azon manapság? A könyv szereplői sem kivételek ez alól. Nemtől, életkortól, végzettségtől, családi állapottól függetlenül mind útkeresők. Ennél fogva teli vannak kétségekkel és kérdésekkel. Csak egy biztonságos zugra vágynak, ahol, ha csak heti pár órára is, de tökéletesen önmaguk lehetnek anélkül, hogy mások ítélkeznének felettük. Mindannyian gyógyulni járnak a könyvesboltba függetlenül attól, hogy ott dolg...

1. Stephen King: Az „Én ebből az egészből egy árva szót sem értek. Miért kellene egy írói munkának szocio-akárminek lennie? Ha jól van megírva, úgyis megvan a maga szerves politikai, kulturális, történelmi satöbbi satöbbi jelentése. Más szóval… – Körülnéz, látja az ellenséges tekinteteket, és homályosan megsejti, hogy a többiek valamiféle hadüzenetként értelmezik szavait. Lehet, hogy igazuk van. Talán azt képzelik, valami szexista halálkufárt melengetnek a keblükön. – Más szóval, miért nem fogadjátok el, hogy egy sztori egyszerűen egy sztori?”   2. Jaume Cabré: Én vétkem „– Jól megvagyok én egyedül. Egész nap olvasok és tanulok. Meg hegedülök és zongorázom. Néha veszek valami különleges sajtot, pástétomot vagy bort Múrriánál. Kell ennél több?”   3. Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak „-Ez a ti istenetek odarak egy almafát a kert közepébe, és azt mondja: „Oké, srácok, azt csináltok, amit akartok, de ah, ne egyetek az almából!” És erre, mit ad isten, mégis esznek belől...

„Hajlandó lenne eladni nekünk a balszerencséjét? Az Esőpiacon lehetősége nyílna beváltani a balszerencséjét a készletünkben fellelhető boldogabb történetek valamelyikére.” Ki ne lenne hajlandó rá? Az életünk egy bizonyos szakaszában mindannyian kaphatóak lennénk egy ilyen cserére. Vágyunk a varázslatra, amely egy csapásra megszünteti a nehézségeinket. Ez a regény egy klasszikus tanmese, és mint olyan, nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését. Ráadásul jellegzetesen ázsiai: emocionális tartózkodás jellemzi, és annyira lényegre szorítkozó, hogy akár száraznak is lehetne nevezni. Mégis van egy különös, fűszeres, finom bája. Egy idegen világba kalauzol el, egy párhuzamos univerzumba, ha úgy tetszik. A témája miatt tartom fontos írásnak. Hiszen soha semmivel nem vagyunk elégedettek. Soha semmi nem elég jó, elég szép, egyáltalán: nem elég. Így működünk. Vannak elviselhetetlen szélsőségek, de az egy másik téma, másik regény. Az emberi természet alapvető működéséről beszélek, hogy a po...

1. Max Porter: Shy „A tó nem mélyül tovább. Cseppfolyós zizegés, csúszócsorgás, lépésről lépésre, minden kékesfekete, sima és éles, holdvisszhang, a fejében a gondolatok lassú kusza hálója. A fák tükröződése a vízen a legszebb dolog, amit valaha látott. Senki sem mondta neki, hogy ilyenek az éjszakák a városon túl. Túlságosan tompa, mégis éles. Szörcsögő csönd. Ezt kéne elmondani a gyerekeknek. Hogy az éjszaka olyan, mint a világűr.”   2. Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban „Általa fedeztem fel egy addig ismeretlen dolgot magamban, azt a részemet, amelyik onnan való, a világ másik részéről, és nem is akartam ennél többet. Létezni akartam a tollhegye alatt, a tintájában, fürdeni akartam benne, és azt, hogy felejtse el az összes többi nőt. Azt mondta, szereti, ahogyan látom a dolgokat. Ezt mondta. Mint valami hideg és kegyetlen igazságot, ami a világ minden kincséért sem érintette volna meg a szívét, csakis a tisztánlátását.”   3. Fredrik Backman: A hazavezető út mind...