Tiszta lappal a világban

„Eddig soha nem gondoltam a hatékony szót rossznak. Soha többé nem akarok hatékony lenni. Lusta akarok lenni. Intenzitást akarok. Lángoló tekinteteket, édes kezeket akarok az egész testemen, s kétségbeesett szavakat.” A lágyszívű, együttérző, mókás kis Sarah Adams – örök barátnőim egyike. Ő egyszerűen csak az, aki, és ezt soha, egyetlen pillanatra sem tagadja meg. Hálás típus, aranyos és tiszta, mint egy kamillavirág a napsütésben. Minden regénye édes és puha és vicces, de sohasem ostoba, vagy felszínes. Ő az ízléses romantikus komédiák koronázatlan királynője. A kentuckyi Rome-ban játszódó regényei annyira tüneményesek, mindig örömmel várom az újabb Walker-testvér szerelmi történetét. Ezúttal a legidősebb, Emily kerül a figyelem középpontjába. Az erős, az önálló, az, aki szüleik elvesztése után szép lassan magához ragadta az irányítást, az anya önfeláldozó, néma szerepét. Sosem sír, pláne mások előtt nem. Mindig kéznél van, mindig hasznos, mindig hatékony. Nemezise, Jackson v...

„Amikor Lót felesége hátranézett, sóbálvánnyá vált. A sóbálvány oszlopot jelentett, az oszlop támasztékot, a só tisztít, de mindez kevés cserébe azért, hogy elveszíted önmagad. Sokan visszamennek, de nem élik túl, mert egyszerre két valóság kebelezi be őket. Az ilyesmi megterhelő. Vagy besózod, vagy megsemmisíted a szíved, vagy választasz a két valóság közül.” A helyzet az, hogy vissza kell menni. Ebben biztos vagyok. Össze kell olvasztani a két valóságot, hiszen egyikből jutottál a másikba. Nem odavarázsolódtál egy csettintésre, ahol most vagy, hanem lassú metamorfózissal alakultál, préselődtél azzá, aki vagy. Huszonhárom évesen ezt az ember még nemigen tudja. A szerző sem tudta, de csodálatosan érett mondatai vannak, biztos eszköz kezében az irodalom. Szerintem már ilyen fiatalon jó író volt, ami nagy szó. Egyedi szerkezetet hoz létre a szövegében. Nem használ túlzó nyelvi virágokat, hatásvadász, lírai körmondatokat (amiket egyébként én szeretek). Mégis pontosan megtervezi, mit fog í...

„Ez az álomjárás művészete és tragédiája. Az ember nem kérdezi meg magától, „mi lett volna, ha”, még azután sem, hogy ráomlott a valóság. Ez nincs benne az álomjáró lexikonjában. A dolgok , események, életének epizódjai déja vu-ként játszódtak le. Mindig is késő volt. Minden régen megtörtént már velük. Minden elkerülhetetlen volt . ” Különös a viszonyom ezzel a könyvvel. Pham ügyesen ír, és ez inkább a hátrányára van. Egyenesen nagykönyvi: megúszós, mint a melodrámák, amiket a nagyi nézett a tévében. Rengeteg kiaknázatlan lehetőséget láttam a történetben, és zavart, hogy az író nem mert belemenni, csak a felszínt kapargatta. Kívántam, hogy a szereplőkkel végre történjen valami. Mert sokáig (az én érzésem szerint) a szerencse gyermekeiként fölényesen lebegtek a boldogságban, miközben egymillió ember halt éhen körülöttük. Bosszantottak, komolyan bosszantottak engem. Azután Pham tett valami meglepőt: úgy a felétől elengedte a karaktereit, hagyta őket lezuhanni, összetörni magukat a sz...