"Csak egyszer mondom el, nem fogom örökösen ismételgetni. Sajnálom, ami történt. Tudom, hogy megszakad tőle a szíved. De ez nem az én hibám. Változik a világ. Én csak megpróbálok alkalmazkodni hozzá. Mert valakinek muszáj. Érted?"
Rose Tremain: Hazafelé c. regénye nem az első olvasásom az írónőtől, de határozottan a favoritom. Az ajánlás nem hazudik, valóban részletgazdag, életteli könyv.
A történet Levről szól, aki a 2000-es évek elején egy szegény, ukrajnai kis faluból Londonba utazik, hogy ott munkát vállaljon, és a keresett pénzből eltarthassa a családját. Felesége meghalt, kislányát az édesanyjára hagyja. Rögös úton talál magának állást és megfelelő szállást. Mivel nem beszéli túl jól a nyelvet, nagyon egyedül érzi magát. Gondolatban sokszor visszatér szülőföldjére, sorra veszi régi szép elmékeit, és sűrűn telefonál haza. Az otthonról kapott rossz hírek azonban aggasztják, az anyja érzelmi zsarolása megsebzi, és olykor úgy érzi, hiábavaló minden küzdelme.
A főhős mellett felbukkanó többi karakter mind hozzáad valamit ehhez a jellegzetes korrajzhoz, különös, egyedi kavalkádot alkotnak, izgalmas atmoszférát teremtenek meg. Az alkoholista vízvezeték-szerelő, az ukrán szerencsevadász, az érzéki angol lány, a szelíd indiai asszonyka, a cserfes konyhai kisegítő lányka - csodás színfoltok ők, precízen megrajzolt, ragyogó ékkövek.
A regény melankolikus hangulata szívbemarkoló, átkozottul emberi sorai kivételes utazásélményt nyújtanak. Érzelmi utazást értek ezalatt, elsősorban. Tremain vágyódással, reményekkel, búskomor sodródással telíti meg írását. A kilátástalanság és az engesztelhetetlen elszigeteltség felhői közül ki-kisüt a bizakodás napsugaras melege. A rideg, pénzorientált világ labirintusában barátságok köttetnek, viharos érzelmek bukkannak a felszínre, és rajtuk keresztül jutunk el a központi kérdéshez: miért is érdemes élni?
A válasz magától értetődő. A rohamosan változó körülmények hullámzó áradatával lépést tartani nagy kihívás. Az emigránslét nehézségei, úgymint a gyötrő honvágy, a bűntudat, a kirekesztettség érzése súlyos terheket ró a külföldi munkavállalókra. Ám merészet, nagyot álmodni néha egyszerűen szükséges a túléléshez. A Hazafelé bőszavú, magával ragadó történet álmokról, fals és beteljesült reményekről, becsületről és kitartásról. Fajsúlyos, de nem nyomasztó. Értékrendje vigasztalóan emberi, végkicsengése édes-bús, mondanivalója mélyenszántó. Alakjai valóságosak, gazdag élménytára az életből merít ihletet. Eleven, felemelő írás, nagyon szerettem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése