Karakterorientált lévén nagyon ritkán olvasok novellagyűjteményeket. Sajnos ez a műfaj némileg perifériára szorult mostanra az irodalmi életben, hiszen az olvasóközönség zöme a regényes formát kedveli. Ahogyan az alkotók nagy többsége is. Aki novellát ír, annak bátornak és találékonynak kell lenni. Pár oldalban kell átadnia ugyanis mindazt, ami másoknak sokszor nyolcszáz oldalban sem sikerül maradéktalanul.
Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek c. novelláskötete az idei tavasz egyik vérpezsdítő gyöngyszeme. A 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és megkapóan, puritánul elegáns külcsíne tökéletesen tükrözi a benne található kurta mesék hangulatát. A róka motívumot sem gondolom véletlennek. Ezek az abszurd párpercesek rendkívül cselesek. Mindig azt hiszed, tudod hová fog kifutni a gondolatával az író, de mindig tévedsz. Kivétel nélkül.
Mondhatnám, hogy ez a kötet egy jól irányzott balhorog a társadalomnak, de igazából nem hinném, hogy ez lett volna a célja. Piszkálódik, keserédes gúnnyal él, néha kíméletlen, mi több, gonosz, de nem üt öv alá, nem egészen. Ezek a nyúlfarknyi, egérgondolatnyi mesék elgondolkodtatnak a maguk kiadósan gunyoros módján. Esetenként azért lecsap ez az ostor, és elevenbe vág: strómanok, oligarchák, az élet értékét like-ok számában mérő influencerek jobb, ha óvatosan fogyasztják. Rényi rafinált, ötletgazdag, jó humorral megáldott novellista. Történeteinek aktualitása van. Ihletet az életből merít: zsugori kis mindennapjainkból, tévedéseinkből, a sors blőd, váratlan fordulataiból. Kiszínezi, néhol megspékeli egy csipetnyi mágiával, de mégis a földön marad mindkét lábbal. Közérthetően fogalmaz, de egyértelműnek, lineárisnak látszó sugallatai meghökkentő, frappáns fordulatokba torkollanak.
Harminc csattanós végű, viszketeg érzést keltő történet sorakozik fel egymás után a kötetben. Teljesen önállóak, olykor egészen mélyre mennek, de stílusuk és rövidségük miatt nem fájnak igazán, és őszintén megmondom, nem bánom, hogy nem terhelték meg a lelkemet. Igazmondó és csavaros mind, az elsőtől az utolsóig. Némelyik meg tudott hatni. Az idős zongorista az Op.23. c. írásból kifejezetten közel került hozzám azzal a bánatos, egyszerű nagyszerűségével. Tetszett még az Apróhirdetésben leírt bizarr állásinterjúból kiérződő pontos társadalmi kórkép, illetve a Fellobbanó láng ironikus kiábrándultsága is ismerős húrokat pengetett bennem.
Könnyű olvasmány, a lendület sodorja magával az olvasót. Igazából egy este alatt a végére lehet érni, de nem biztos, hogy érdemes ilyen gyorsan átszaladni rajta. Vagy, ha már így alakult, megéri olykor-olykor újra elővenni, ízlelgetni, szemezgetni belőle. Nagyon modern és nagyon hazai írás ez. Életízű. A nagy magyar valóság kacsint ránk belőle, de nem telepszik a mellünkre, nem fojtogat, csak néha kicsit csíp, mint a csalán. Jól átgondolt, erős és kellően mulatságos ahhoz, hogy büntetlenül, néhol már-már tragikomikusan őszinte legyen. Nagyon örülök, hogy engedtem a borítón leskelő ravaszdi kaján csábításának, mert ez a tanulságos, fanyar, bátor és szókimondó humoreszk-bokréta valódi felüdülést jelentett. Köszönöm az élményt, és várom a következőt! Remélem, hogy lesz.
Nagyon jó értékelés volt :)
VálaszTörlés