Ugrás a fő tartalomra

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól - "Bár több időm lenne!"

 

"A mai nap csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napján, az talán épp a mai naptól függ."

Hemingway zsarnoki egyszerűséggel írt, de olyan érzékletesen, részletesen és okosan, hogy az óhatatlanul az ember szívébe mar. Bevallom, az Akiért a harang szól c. regényét szeretem a legjobban a művei közül, és egyúttal ez az egyik kedvenc szépirodalmi kötetem is. 

Tartozom még egy vallomással; a 21. Század Kiadó olyan gyönyörű köntösbe csomagolva hozta el nekünk újra a Hemingway regényeket, hogy annak én nem vagyok képes ellenállni. Felemelően igényes, harmonikus és szívmelengetően szépek ezek a könyvek, új polcom féltve őrzött díszei. Szeretek rájuk nézni. 

Sokáig halogattam  ennek a méltán népszerű klasszikusnak az értékelését. Ennek természetesen több oka volt, mert néha az élet közbeszól, de tény, hogy az Akiért a harang szól az a fajta történet, amiről nem könnyű beszélnem. Magasba emel, azután földhöz csap, minden egyes alkalommal. Nem hagyja érintetlenül a lelkemet. A vége mindig könnyeket csal a szemembe és némileg becsapottnak érzem magam tőle. Kínzóan emberi, csodálatos, szívszaggató háborús és szerelmi krónika ez, az egyik valaha írt legszebb. Főhőse, az amerikai Robert Jordan a polgárháború idején Spanyolországba utazik, hogy harcoljon a szabadságért az antifasiszta lázadók oldalán. A becsületes, jóravaló fiatalember lelkiismeretesen, módszeres elhivatottsággal lát neki a rá bízott, fontos feladatnak: fel kell robbantania egy hidat az ellenséges vonalak mögött. Csatlakozik a hegyek között bújkáló köztársaságiak egy kicsiny csapatához és nem csak szövetségesekre lel bennük, hanem barátokra is. Viharos gyorsasággal szeret bele Maríába, egy naiv, testileg és lelkileg egyaránt megkínzott fiatal lányba. Szerelmük törvényszerűen előre elrendeltetett, elemi erejű és tragikus. A rájuk váró megpróbáltatások és nehézségek közepette valódi támaszra lelnek egymásban, és képesek erőt meríteni mély, őszinte érzéseikből. Egy csipetnyi mennyország jut nekik a háború földi poklában. 

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Hemingwayt nem azért szeretem, mert kiváló női karaktereket teremtett volna. Talán a legélhetetlenebb, legéletszerűtlenebb női figurákat adta ő a világirodalomnak. Pontosan emiatt emelkedik ki közülük ilyen ragyogóan María tiszta, szűzies, meggyötört alakja. Ám még inkább kimagaslik közülük, szinte fáklyaként lobogva, Pilar, a középkorú, meghasonlott gerillavezér felesége. Számomra ő a legmegkapóbb és a legrokonszenvesebb. Szókimondó, tárgyilagos, ám mélyérzésű és jóságos. Tisztességesebb, egyenesebb jellem, mint bármelyik férfi a szedett-vedett, üldözött, nélkülözésben, nomád körülmények között élő partizánok között. Ez a két női alak az egyik oka annak, hogy ezt a regényt tartom az író legsikerültebb művének. A másik ok pedig az, hogy ez a történet egész egyszerűen lehengerlő. Hemingway nem fukarkodott a hosszas, szemléletes leírásokkal, így lelki szemeink előtt gazdag részletességgel elevenednek meg nem csak a szereplői, de a hegyek varázslatos vonulatai is, az erdők ezernyi színe, hangja, illata. Látjuk magunk előtt a hóvihart, a folyót, azt a bizonyos hidat. Látjuk a barlangot, amelyben hőseink meghúzzák magukat. Látjuk a harcoló katonák arcán a félelmet, a dacot, szemükben az elszántságot. Minden él, minden egyes sor világos képet ad, és erőteljes érzelmi töltettel szolgál. Hemingway varázslatos hangulatfestő. Alapos leírásaiba mindig csepegtet némi pátoszt, ettől lesz minden makacs tényszerűsége ellenére mégis lírai és felkavaró a mondandója. 

Az idő véges. Az emberi élet szűkre szabott, a háborúban különösen. Meg kell ragadni minden pillanatot. Meg kell tanulni meglátni és értékelni a jót, ami jutott, legyen az bármilyen csekélyke és bármilyen röpke időre áldjanak meg vele minket. "Mit akarsz még?" - kérdezi magától Robert Jordan a halál árnyékában a regény végén, és megfelel rá önmagának: "Mindent akarok, és mindent elfogadok, amit kapok." Ez a reflexió fájdalmasan ismerős számunkra, hiszen hétköznapjaink része. Hemingway arról beszél ebben a regényben, ami az élet egyik legkegyetlenebb sajátossága, megváltozhatatlan, örökérvényű természete. Az ember vitatkozhatik a sorsával, mi több, köteles vitatkozni vele, de csak ritkán győzheti le. 

Megjegyzések

  1. Nagyon hangulatos poszt lett. Egyre többen ajánlják az írót, és a 21. század kiadása valóban gyönyörű! Valamikor biztos megpróbálkozom valamelyik regényével :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó olvasni a soraidat, a gondolataidat. <3 Sok sok könyv élményt kívánok neked ebben az évben is :) @happy_moly

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése