Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Fríða Ísberg: A jelölés - "Mi az az elembertelenedés?"

„– Komolyan elhiszed, hogy a hatalmon lévők csak így kiadják a kezükből a hatalmat? Találni fognak kiskapukat, és folytatják, amit eddig csináltak, mintha mi sem történt volna! Van pénzük, hatalmuk, és nincs az a morális bélyeg, ami akadályozná őket bármiben. Amit meg akarnak csinálni, megcsinálják. Naivitás azt hinni, hogy nem.” Ezt a könyvet illetően a vélemények mindezidáig elég egybehangzóak: jó, jó, de lehetett volna jobb is, és ez persze igaz, ugyanakkor mégsem az. Vannak ugyanis történetek, amikben nem a szereplők sorsán, vagy az apró részleteken van a hangsúly, és ez éppen ilyen történet. A fókusz eltolódik, és a szerző csupán a társadalmi problémák, illetve a hatalom működési elvének bemutatására használja az egyes karaktereket. A politikai meggyőződés, akárcsak a vallási hovatartozás elviekben magánügy, a valóság azonban az, hogy minden genocídiumot az ezekből fakadó ellentétek felszításával indítottak el a hatalom birtokosai, mióta csak ember él a Földön. Ennek a történe...
Legutóbbi bejegyzések

Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál - "... a szereteten és a szépségen kívül semminek sincs értelme."

„A szeretetre gondolok, mindazokra, akik segítenek másokon, bár semmi sem kötelezi őket erre, akik adnak anélkül, hogy bármit is várnának cserébe, azokra, akiket el fognak felejteni, a nevük soha nem fog bekerülni a történelemkönyvekbe, pedig azzal, amit tesznek, nap mint nap megmentik az emberiséget.” Családon belüli erőszak – kimeríthetetlen téma. Vareille mégis úgy ír róla, ahogy előtte csak kevesen. Nekem pedig nagyon nehéz úgy beszélni erről a könyvről, hogy ne áruljak el túl sokat, de eleget ahhoz, hogy a kezedbe vedd. Ezt a többszereplős, több idősíkon zajló, hátborzongató drámát egyik részről egy burgundiai kolostorban élő nő beszéli el nekünk. Abigaëlle, akinek hangja tiszta és ártatlan, mint a szűz hó, és aki szeretné, ha a bátyja, Gabriel nem látogatná többet, mert emiatt kénytelen mindent tudni, és sajnos kénytelen emlékezni is. Például a hosszú, üres órákra a sötét szekrényben, ahol a világ legszebb dalát hallgatta, kizárva a külvilág zajait, és rendületlenül hitt. Hitte, ...

Falling of the leaves - Ősz hangulatú könyvajánló

Kicsit szomorúvá tesz a gondolat, hogy vége a hosszú, fényes napoknak, és még ki sem nyíltam igazán, máris újra kezdődik a végtelen éjszakák és a hideg hajnalok időszaka. Ezért gondoltam, körbenézek a polcomon és összeszedek öt könyvet ami megkönnyítheti az átállást nem csak számomra, de számodra is. Gyere velem, induljunk neki együtt az ősznek! 1. Még egy kis nyár (In the summertime by Mungo Jerry) Christina Lauren – Nem mézeshetek Habkönnyű, rémesen vicces, édes finomság, ami elűzi a csúnya felhőket. Nincs más dolgod, mint levetni magad a kanapéra, és gondtalanul élvezni ezt a váratlan és merész képzeletbeli utazást a béke egyik fűszoknyás-napfényes szigetére.   2. Búcsú a nyártól (Naked as we came by Iron&Wine) Jón Kalman S tefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj Nyári fény, aztán leszáll az éj – így van ez, és ezt a legegyszerűbb, leghétköznapibb dolgokkal lehet a legjobban elmesélni. Egy szikla. Egy ház, melyet Éjszakai égboltnak hívnak. A tenger. Fagypúpo...

Neige Sinno: Nyomorult tigris - "A gondolat pedig mindent képes lángba borítani."

„Őszintén áldozatnak érezte magát, nemcsak néhány társadalmi és emberi igazságtalanság áldozatának, de a velem való kapcsolat áldozatának is, hiszen én egyáltalán nem akartam őt. Képtelen volt elfogadni, hogy ez a kislány, akinek bármit megadott volna, visszautasítja. Elviselhetetlen nárcisztikus sebet ejtettem rajta. Az erőszak tehát szükséges büntetés volt, hogy végre megtanuljak engedelmeskedni.” Mindig azt akarja tudni az ember, hogy a másik miért követte el a bűnét. Ám az igazság az, hogy vannak bűnök, amik esetében nincs enyhítő körülmény. A tett jellege már önmagában kizárja a megbocsátás lehetőségét. Mondd meg igaz lelkedre, elolvastad a fenti gondolatmenetet, megtudtad miért abuzálta éveken át a nevelt lányát ez a férfi. Mit érzel most? Könnyebb lett, érthetőbb, most, hogy már tudod az okát? Sinno egyébként labilis. Írásában egyaránt éreztem távolságtartást, önmagával is kíméletlen őszinteséget, elfojtott haragot és némi megvetést az olvasók, úgy általában a társadalom f...

Pierre Lemaitre: Nagyvilág - "Mindenki úgy boldogult, ahogy tudott..."

„Ez a gyilkos háború, amelynek egy egész nép itta a levét, amely két országot is szorosan érintett, és amellett, hogy pokoli összegekbe került, rengeteg áldozatot szedett, egyedül egy eljárásbeli hiba miatt tudott ennyire elhúzódni, azért mert a rendszerbe beépült egy alattomos kiskapu.” Vive Lemaitre! Rég nem olvastam ilyen remek, sokrétű, fordulatokban gazdag családregényt. Zárójelben jegyzem meg, hogy a családregény művészi szabadságot biztosító jellege miatt igen sokféle lehet, és ebben az esetben a történelmi kalandregény éppúgy helytálló jellemzés. Lemaitre ráér. Egy temetési menetnek beillő hagyományos családi zarándoklattal indít, és megőszülsz tőle. Egyenként, részletesen bemutat minden jelentős szereplőt. Velük kínlódjuk végig magunkat Bejrút utcáin. A kényszerítő erő úgy hat ránk, mint egy tálnyi meztelen csiga. Túl sok oldal, túl sok betű van még hátra. Mi lesz ebből? Lemaitre zseniális. A zarándoklat valóban temetési menet, és ez a tény olyan fájdalmasat üt rajtad a...

Helen Zahavi: Mocskos hétvége - "A sors néha szeszélyes."

„ A sors egy éjjel rátalált Bellára. A sors odament hozzá a holdfényben, és a fülébe súgott. És Bella, amikor felébredt, tudta, hogy elege van. ” Ilyen velem ritkán fordul elő, de cirka egy nap alatt elolvastam. Nem tudtam leállni. Azt csinálja ugyanis, hogy alattomban felpiszkálja a szánalmas, de veszélyes kis jószágot: a sértett önérzetet. Sokunkban él egy ilyen. Emiatt volt kár egyáltalán nevet adni a főhősnőnek. Ő a névtelen tömeg. A jellegtelen, erőtlen lények végeláthatatlan tömege. Azoké, akik a fal mellett közlekednek, akik sose kérik ki maguknak. Akik nem akarnak mást, csak túlélni a napot és békében hazaérni.    Van egy rossz hírem a despotáknak. Előfordul, hogy ez a jószágocska megelégeli, hogy mindenki kapcája, focilabdája, bokszzsákja legyen. Ez a könyv pontosan erről szól: a zsákmányállatnak rohadtul elege lesz. Persze, ez egy nagyon szélsőséges válaszreakció. Bella első csapása dorombolóan mocskos elégedettséggel tölti el őt is, meg az olvasót is. Ám azután jön ...

Paul Auster: Ember a sötétben - "...forgatom a világot a fejemben..."

„Mintha az egész világegyetem befelé zuhogott volna a testébe, mondta, és abban a pillanatban megértette, hogy minden mindennel összefügg, hogy a világon mindenki kapcsolatban áll mindenki mással, és hogy ez a kötelék, ez az erő, ami mindent és mindenkit összetart, maga Isten. Ez volt az egyetlen szó, amivel le tudta írni. Isten.” Elmentél, és „ a bizarr világ forog tovább.” Nem akarom, hogy nélküled forogjon, úgyhogy felütöm a könyved. „Egyedül vagyok a sötétben” – így kezded, és könnyen meglehet, hogy mindannyiunk első és utolsó gondolata ez. Onnan fentről nem tűnhetünk többnek számodra eltévelyedetten szaladgáló kis hangyáknál. Csakhogy te olyan voltál, hogy tudtad már akkor, mikor éltél. Azt sirattad mindig: ezt a szánalmas, védtelen kis hangyavoltodat a magas ég alatt. Ember a sötétben – az a szép ebben a regényben, hogy ha valaki olvasott már valaha Austert, annak ismerős lesz. Életlen déjà vu . Mintha korábban megtörtént volna már ez az egész. Valahol. Valamikor. Nem tudni, ol...