Tiszta lappal a világban

1.  Helen Fielding: Bridget Jones naplója „– De hát Una Alconbury azt mondta, hogy te valami irodalmár csodanő vagy, aki ki se látszik a könyvekből! – Azt? – kérdeztem. Hirtelen egész megtetszett az ötlet. – És mi mást mondott még? – Hát hogy radikális feminista vagy, és hihetetlenül nagystílű életet élsz… – Óóóóó! – doromboltam. – …és egymillió hódolód van.”   2. Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról „Legyél más, mint én, tedd meg nekem ezt a szívességet. Ne tartsd a szádat. Állj ki valaki mellett. Ne fordítsd el a tekinteted. Ne üss csak azért, mert megteheted. Ne hidd, hogy a barátságosság gyengeség. Ne legyél olyan ember, aki egy reklámügynökség panorámás irodájában állva azt gondolja, hogy a kedves jelző sértés.”   3. Christina Lauren: Kalandtúra Wilder-módra „Lily úgy döntött, ez nem olyan krízis, amelynek megoldásához az ő részvételére is szükség lenne, ezért sarkon fordult, és vett egy nagy levegőt. Két tűz közé került. A balján Terr...

1. Miranda Cowley Heller: Papírpalota „Amióta elég öreg vagyok ahhoz, hogy megkérdőjelezzem az ösztöneimet, anyám mindig ugyanazt a tanácsot adja nekem: „Dobj föl egy érmét, Eleanor. Ha a válasz nem az, amit vártál, csináld az ellenkezőjét.” Mindig tudjuk a helyes választ, akkor is, amikor nem… vagy amikor azt hisszük, nem tudjuk.” 2. Jón Kalman Stefánsson: Ásta „Néha ugyanis a hallgatás többet árul el minden szónál. Sokkal többet mond, és úgy, hogy az tökéletesen érthető. Becsusszan, mint a kés, vágódik, mint a puskagolyó. Vagy beszivárog, mint a sósav. A hallgatás eltörli a szavak bizonytalanságát.”   3. Han Kang: Nemes teremtmények „Az igazság is pontosan olyan kemény és világos, hogy biztosan üvegből készült. Ha belegondolsz, csak akkor derült ki, hogy van lelkünk, mikor teljesen összetörtünk. Kiderült, hogy az emberi igazából üvegből van bennünk.” 4. Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy „És ne felejtsétek az erdőt. A mi erdőnket. És ne felejtsétek a fé...

„Nem tudtam, hol és mi vár rám ennek a magányos, lágy ívű fénycsigalépcsőnek a végén ebben a koromsötétben, de ameddig csak szólt ez a zene, semmitől sem féltem, és semmi sem állhatott az utamba.”  Ez a regény kevés méltatást kapott, és bár értem miért, ez engem teljes mértékben hidegen hagy. Szerintem ez a leggyönyörűbb, legfájdalmasabb, leggyengédebb és legőszintébb „healing journey” történet, amit valaha olvastam. Olyan mélyre visz, amilyen mélyre csak tud. A legsötétebb fagyvilágba, ahol nincs se csillag, se remény. Ott aztán elidőzik velünk, súlyosan és kérlelhetetlenül. Sokáig, kínosan sokáig. Miért csinálja? Kérdezed, pedig tudod, hogy nincs válasz. Hovatovább, kérdezni sincs kitől. A tükörben csak egy néma árnyék mozdul. És ahogy a szavak mondatokká dagadnak, azután bekezdésekké, az érzések teljes skálája tölti be a szemed mögött azt a gödröt, amiből a sírás fakad. " Love is not a victory march" – dalolja a fülesedben az a puha hang még százszor és százszor, pedig de...

  „– Ez romantika, emberek. Nem amerikai futball. Nem használhatunk focis trükköket és X-eket meg karikákat arra, hogy egy teljes kapcsolatot ábrázoljunk. Csak semmi homályos metafora. Amire itt szükségünk van, azok a szavak.” Ha szavakról és romantikáról van szó, Sarah Adamsnek párja nincsen, és a teljes lényem ordítva tiltakozik az ellen, hogy szigorú legyek vele. Nem is leszek az. A Csalóka szerelem viszonylag kiforratlan írás. Ami annyit jelent, hogy még az én vajpuha szívem is felvonta a szemöldökét olykor olvasás közben. A sztori nem csupán napsugaras, hanem klasszikusan Disney-rózsaszín. Abszolút idealizált karakterek abszolút idealizált kapcsolata. Éppen tegnap este mondtam valakinek, hogy hiszek az unikornisokban (átvitt értelemben), és ez így van. Ugyanakkor van egy határa ennek, mert vannak hibáim. A tapasztalataimra hagyatkozva pedig azt kell még hozzáfűznöm, hogy mindenki másnak is vannak hibái. Ez itt egy Hamupipőke sztori modern köntösben. Rendkívül bájos és...

„Fiatalok voltunk, de nem legyőzhetetlenek. Törékenyek. Egy pillanat alatt tapasztaltam meg, hogy bármikor lezuhanhatunk, eltévedhetünk, akár meg is halhatunk.” A szépirodalom tragédiákkal teli műfaj. Napjaink irodalma pedig ennél is mélyebbre megy. A társadalmi nagytotált felváltotta a bizalmas, kényelmetlenül intim close-up. A meztelen lélek korában élünk. Di Pietrantonio prózáját száraznak korántsem nevezném, de lényegre szorítkozónak igen. Egy fél szóval sem mond többet annál, mint ami szükséges. A családi kapcsolatok omlatag folyosóján úgy kúszik keresztül, akár egy szűk barlangjáraton: fogat összeszorítva, visszatartott lélegzettel. A jelen a múlt tükrén keresztül figyelve elkeserítő. Látjuk a fiatal, húszéves Lucia-t, és nem értjük, mit keres az autó hátsó ülésén a sötétben éjjel. Mit keres ott, ahol meggyilkolt kortársai testébe botolhat? Az apja viszi magával, és ő nem ellenkezik. Ami azt illeti, később sem ellenkezik sokat. Anyja lánya; teszi a dolgát, és azt hiszi, ez az útj...

„Eddig soha nem gondoltam a hatékony szót rossznak. Soha többé nem akarok hatékony lenni. Lusta akarok lenni. Intenzitást akarok. Lángoló tekinteteket, édes kezeket akarok az egész testemen, s kétségbeesett szavakat.” A lágyszívű, együttérző, mókás kis Sarah Adams – örök barátnőim egyike. Ő egyszerűen csak az, aki, és ezt soha, egyetlen pillanatra sem tagadja meg. Hálás típus, aranyos és tiszta, mint egy kamillavirág a napsütésben. Minden regénye édes és puha és vicces, de sohasem ostoba, vagy felszínes. Ő az ízléses romantikus komédiák koronázatlan királynője. A kentuckyi Rome-ban játszódó regényei annyira tüneményesek, mindig örömmel várom az újabb Walker-testvér szerelmi történetét. Ezúttal a legidősebb, Emily kerül a figyelem középpontjába. Az erős, az önálló, az, aki szüleik elvesztése után szép lassan magához ragadta az irányítást, az anya önfeláldozó, néma szerepét. Sosem sír, pláne mások előtt nem. Mindig kéznél van, mindig hasznos, mindig hatékony. Nemezise, Jackson v...