Tiszta lappal a világban

"Ayoola soha nem szorult segítségre a férfifogás terén, nekem pedig több eszem van annál, hogy megfogadjam egy olyan nő életvezetési tanácsait, akinek nincs erkölcsi iránytűje." Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos c. regénye egy kifacsart, rendellenes női függetlenségi nyilatkozat, kivonatolva. A borítón olvasható idézet ( "A vér nem válik vízzé, és nehezebben jön ki a szőnyegből." ) sokkal többet elárul a történetről, mint azt elsőre gondolná az ember. Ám ne szaladjunk ennyire előre. Az Athenaeum Kiadó ezen januári újdonsága rövidsége, és nyelvezete miatt könnyen olvasható. Ami azt illeti, olvastatja is magát.  Az írónő feltűnően lényegre törő, egyszerű mondatokkal, és még annál is egyszerűbb, szinte tárgyilagosan hűvös kijelentéseivel azonnal az első oldalon a lényegre tér, és ezt az erősen szimplifikált stílust végig fenn is tartja. Ez azonban ne tévesszen meg senkit. Az, hogy nem terjedelmes, és nem fogalmaz lírai, nyakatekert hosszú mond...

"Ilyen az élet. Nem lenne fontos, hogy én is túléljem?" Hogy milyen az év eleje számomra? Nem az a típus vagyok, aki a blogomon keresztül öntöm szerencsétlen olvasóimra a gondjaimat. Posztjaim többnyire vidám hangszínűek, vagy melankolikusak, de dühömet, keserűségemet, vagy bánatomat soha nem tárom a "nagyközönség" elé. Summa summarum, hogy a saját kérdésemre válaszoljak: torokgyulladásom van, és nagyon-nagyon elegem. Ebben a lehangolt, alacsony energiaszintű, mi több, kissé sötét hangulatomban talált meg az Athenaeum  küldeménye. Meg kell vallani, a két könyvet tartalmazó csomag hozott némi napsugarat felhős hétköznapjaimba. A Vonat Puszánba  horror, mi több: zombi horror! Ez kell nekem! Soha jobbat! Folyjon a vér, recsegjenek a csontok, legyen sikítás, és futás! Őszintén? Ebben a könyvben van mindegyikből bőven. Lázban fetrengve, köhögve, orrot fújva is ébren tartott, tulajdonképpen egy este alatt elolvastam.  Bánom is már ezt a nagy rohanást, de egysze...

"… amikor nagynak akarsz látszani, akkor látszik milyen kicsi vagy." Jakupcsek Gabriella tavaly ősszel a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent, Nagy levegő című új könyvében ez volt az a mondat, ami a leginkább nyomot hagyott bennem. Az év végi szabadságom első napján vettem kezembe a kötetet, egy sötét, szúrós, hideg hajnalon. Kimerült voltam, meghajszolt, és törődött, plédbe burkolózva ücsörögtem a kanapén, amikor kinyitottam ezt az elragadóan pozitív külcsínnel rendelkező kiadványt. Nem tudom, kinek pattant ki a fejéből a gondolat, hogy "oké, tegyünk illatosított oldalt rögtön az elejére" , de bárki is volt, a lelkem óriási energialöketet kapott általa. Megajándékozottnak éreztem magam. Később persze tisztázódott a helyzet, hogy magának a könyv írójának nagyon fontosak az illatok, és hangulatának megfelelően használja, alkalmazza őket, leginkább parfüm formájában. Az üzenet kristálytiszta, ahogy a szándék is, és ez már önmagában bizonyos hálaérzetre ad oko...

"Akárhogyan is lesz, szeretem. Szeretem őszintén, tisztán, taktika nélkül. Maga az én kishúgom és kisleányom, életem és szenvedésem várt jutalma, vidéki lélek, mint én, testvérem, minden ember közül a leginkább rokonom." Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész. Ha nem volnátok ti c. kötete Kosztolányi Dezső életének utolsó éveit mutatja be, úgy, ahogyan eddig még sosem láthattuk. Rendkívül alapos tényfeltáró munka, ugyanakkor igyekszik a száraz tényeket szellemességgel, lélekkel lágyítani. A könyv egyszerűen olvastatja magát, akkor is, ha az olvasó nem feltétlenül Kosztolányi rajongója, már ha szabad így fogalmaznom. Kosztolányi Dezső élete utolsó három évében, már súlyos betegen szerelmi viszonyt ápolt egy Radákovich Mária nevű férjes asszonnyal, egy - első találkozásuk idején tíz esztendős - fiúgyermek anyjával. A titokzatos szeretőről mindezidáig nagyjából ennyi is volt az, amit tudni lehetett. Illetve azt, hogy a megcsalt, joggal dühös Kosztolányiné nem túl hí...