Tiszta lappal a világban

Két napja a postán jártamban megálltam a könyvespolcnál szétnézni. A kezembe akadt egy könyvecske. Pontosan így: könyvecske. Vékonyka, kisregény ez csupán és lenyűgözően, fagyosan, ósdin egyszerű és gyönyörű a borítója. Azt mondja: Tommy Wieringa: Szép, fiatal feleségem . Hazajött hát velem.  Az még nem is probléma a művel, hogy tulajdonképpen pár órácska alatt elolvastam. A probléma inkább az, hogy Tommy Wieringának (aki egyébként egy kortárs, holland író, megdöbbentően kopasz és a borító fülszövegébe ágyazott fényképén olyan, mintha egy fekete-fehér, döglött macska meredezne a lábai előtt) csak majdnem sikerült megvennie engem kilóra. Nem sokon múlott, azt azért bevallom.  Sajnos ennek a kis regénykének a közepe tájára teljes mértékben összezavarodtam. Nem sokszor fordul elő velem, hogy egyáltalán nem értem, mit is akar mondani az író a történetével, de szerintem ebben az esetben talán maga Wieringa sem tudta. Néha voltak csodálatos mondatai, éles meglátása...

Igazából fogalmam sincs, hogyan kezdi az ember élete első blog bejegyzését, úgyhogy úgy döntöttem: egyszerűen csak nekilátok.  Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy nyitok egy blogot és rászabadítom a világra töméntelen mennyiségű, badar gondolatomat, de idén nyárig nem gondoltam komolyan. Most viszont, ismét egy új élet küszöbén állva eldöntöttem, hogy belevágok ebbe is. Nem csak könyvekről lesz szó, igazából az életről szeretnék írni. Ám az én életemnek nagyon fontos résztvevői a könyvek. Szeretek az általam olvasott történetekről beszélni, és ha őszinte akarok lenni, ezzel néha kikészítem nem könyvmoly ismerőseimet. Úgy érzem, meg kell őket kímélnem a további kínoktól. Azoknak beszélek inkább, akiket valóban érdekel a dolog. És ha senkit nem érdekel: nos, legalább kiírtam magamból. Mostanában rengeteg könyvet elolvastam, és volt, ami nagyon, volt, ami kevéssé tetszett, viszont úgy gondolom a blogomat egy számomra friss élménnyel indítom útjára. A Hannibal-tetra...