„Minden szar, meg el van fuserálva, de közben
rendben is van. Ilyen az élet. Csak az arányok változnak. Általában maguktól.
És amikor az ember azt gondolja: ennyi, most már ez marad örökre, megint
megváltozik minden.”
A Bánat és öröm című regény ténylegesen
tökéletes mintapéldája a klasszikus érzékenyítő irodalomnak. Főként azért, mert
nyilvánvaló koncepciója ellenére se nem erőszakos, se nem mesterkélt. Ellenben
szórakoztató, megható, és valóság közeli.
A mentális
betegségek egy sor olyan tulajdonsággal ruházzák fel az embert, amelyek ugyan
nem a sajátjai, mégsem lehet egészen elvonatkoztatni tőlük. Ezek a
jellemvonások vagy viselkedési formák többnyire nem pozitívak: ijesztőek, átláthatatlanok,
bénítóak. Nem csak a környezete nem érti meg a mentális zavarban szenvedőt, de
ő sem érti saját magát, amennyiben nincs tisztában az állapotával. Mason ezt az
egyszerű elgondolást alkalmazza, és felépít belőle egy kirobbanóan friss,
lélekölően léleksimogató írást.
Történetvezetése,
írástechnikája modern, és tud mit kezdeni a közkedvelt témával anélkül, hogy
idegesítő sablonokkal dobálózna. Ironikus, életszagú humora van,
karakterábrázolása érett, hiteles, stílusa pedig divatos. Remekül él a
kapcsolati rendszerek és az ok-okozati összefüggések árnyalásával.
Személyiségeket teremt, és közéjük hidakat, olykor gátakat emel. Nagyon emberi,
nagyon igazi atmoszférát hoz létre sallangok és félremagyarázások nélkül.
A szívedet
sajdítja, vagy éppen mosolyra fakaszt. Bánat és öröm. Hullámvasút ez, mely, ha
nem is ragad ellenállhatatlanul magával, de felébreszt benned valamit. A
mentális zavarod nem te vagy, de meg kell tanulnod együtt élni vele. A tagadás
és az elhallgatás nem lehet opció. „…érdemes
kideríteni, vajon miért a maga házát égeti fel folyton az ember.” Gyönyörű gondolat, mert igaz, és ez a
legfelemelőbb számomra ebben a regényben, mert ez a vezérfonala.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése