Tiszta lappal a világban

"Gondolni bárki gondolhat bármit. A gondolat, és csakis a gondolat, maga a valóság. Igen, ez így igaz. A gondolat soha nem hamis, soha nem blöff. Ez az egyszerű felismerés belém rögződött. Hosszú éveken át nem hagyott nyugodni. Most sem hagy. "
Erős. Érzékeny. Hatásos. Sötét. Egyedi. Letehetetlen. Lehetetlen. Valódi. Imádom! Az élmény friss, épp csak most csuktam be Iain Reid Azon agyalok, hogy ennek véget vetek című könyvét. Az utolsó oldalak még itt visszhangoznak bennem. Nem nevezem regénynek, mert nem tudom igazából, minek is nevezzem, de az biztos, hogy az Athenaeum Kiadó ezúttal nagyon eltalálta. Ez a történet az elejétől a végéig ütős,  érzelmi árnyalatokban gazdag, vad és vakmerő.
Reid maga elég bevállalós író benyomását kelti, tekintvén, milyen halálmegvető bátorsággal mer egyenesen, és készakarva unalmas lenni az első oldalakon. Hétköznapi eseménnyel indít: egy fiatal pár autózik a hideg éjszakában a fiú szüleinek háza felé. Semmi különleges. Az egész igazából teljes…

"– Nem aggódom – mondtam. És nem is aggódtam, mert azt gondoltam, minden rendben lesz. És bár tévedtem, nem olyan rossz megoldás így állni hozzá az ismeretlenhez, amikor már épp szembesülnie kell vele az embernek."
Richard Ford Vadon c. regénye az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg idén tavasszal. Bevallom őszintén, az én érdeklődésemet elsősorban a fedlapon feltüntetett Faulkner-díj keltette fel az író, illetve műve iránt. A borítónak rendkívül megkapó hangulata, színvilága van, így aztán semmi sem tarthatott vissza attól, hogy belevessem magam ebbe az újabb könyves kalandba.
A Vadon maga korántsem új írás, eredetileg 1991-ben jelent meg először külföldön. A belőle készült filmet tavaly mutatták be a cannes-i filmfesztiválon. Talán ez is lehet az oka, hogy ebben az évben végre hozzánk is eljutott ez a nagyon jellegzetesen érzékletes, sejtelmes, és férfiasan tényközlő történet, mely egy tizenhat éves kamasz szemszögéből mutatja be egy házasság buktatóit. A regény egyik er…

"Újrakezdte, hiába nem akarta, küzdött ellene, megint, és mégis élt."
Ahogy elkezdem írni ezt a bejegyzést, éppen hajnali fél négy van. Órák óta fenn vagyok. Nyugtalan, zaklatott a lelkem, zakatol. Végiggondolom, mi történt. Ahogy felriadok az éjszaka közepén, rádöbennek a lámpa még ég, le sem oltottam, és én egy berögzült mozdulattal a könyv után nyúlok. Felütöm. Folytatom, ahol abbamaradt, amikor a szemem önkéntelenül is lecsukódott. 
Rubin Eszter Árnyékkert (Jaffa Kiadó, 2019) című nagy ívű, merész, aprólékosan kidolgozott, családregénynek álcázott műve szürreális hangulatú, magával ragadó, lenyűgöző és őszintén szólva egészen megdöbbentő. Az első betűtől az utolsóig. Nem hagyott aludni sem. A varázslatos, ám majdhogynem kisérteties külcsín már azonnal felkelti a figyelmet, és az, akinek szeme van, azonnal érti a jelzést: a kissé baljóslatú borító egy különlegesen szerteágazó, fojtogató, mélyenszántó, hihetetlen történetet rejt. Rubin Eszter képzelőereje egészen döbbenetes…

"Ez úgy, ahogy van, szemérmetlen, és ellenkezik a bűnnek megfelelő büntetés és a vak igazságszolgáltatás amerikai alapelvével. Szemérmetlen, és megmutatja a szélsőségesen megengedő szabad véleménnyilvánítás hitványságát. Szemérmetlen, és megmutatja, mekkora szükség volna az egész országra kiterjedő hatályú törvényt hozni a halálbüntetésről."
James Ellroy: Gyilkos az úton c. regényének lényegét összefoglalni ennél az idézetnél jobban semmivel sem lehetne. A Jaffa Kiadó ezen újdonsága egy, illetve rögtön két sorozatgyilkos beteg elméjébe enged betekintést nyerni. A történet fókusza jóformán gombostűfejnyi. Jellemzője, hogy száraz és tömör, bár nem annyira feszes, mint vártam. Szélsőséges érzelmeket nem vált ki, már csak stílusát tekintve sem, a téma és az előadásmód ellenben végig nyomaszt, és valamiképpen el is idegenít. 
Ellroy központi hőse egy sokszoros sorozatgyilkos, abból a szenvtelen, furcsa, csendes fajtából, amelyik feltétlen belefagyasztja a vért az emberbe, már csak …

A napokban az interneten szembe jött velem a kérdés, és nem hagyott nyugodni. Mi számomra az idei év legmeghatározóbb könyve? Azonnal válaszolni tudtam, persze, de igazából a kérdés mégsem ilyen egyszerű. Természetesen nem olvastam olyan sokat, mint amennyit szerettem volna ideális esetben, de ezekben a hónapokban ennyire futotta. Nem is érzem magam rosszul emiatt, hiszen pontosan annyi könyvet fogyasztok, amennyit az életvitelem mellett maradéktalanul meg is tudok emészteni anélkül, hogy a mennyiség a minőség rovására menne. Sokaknak talán az olvasás sport, amelyet akkor nyer meg valaki, ha mindenkinél több könyvet zavar át a saját elméjén minél rövidebb idő alatt. Számomra az olvasás élvezet, ahogyan az írás is az. Csodabogár nem vagyok, nem is leszek. Egyszerre több kötetet is olvasni nem vagyok képes, és ennél gyorsabban csak akkor megy, ha más nincs a teendői palettámon. Ám ilyen napok nem sűrűn akadnak, és ezt nem is sajnálom. Pontosan emiatt válogatom meg, mire szánok időt köny…

"Elég egy röpke perc, egy pillantás, egy találkozás, hogy fenekestül felforgassa az ember életét. A megfelelő ember, a megfelelő pillanatban. A sors cinkos szeszélye."
Guillaume Musso szövevényes, kalandos világában minden rendhagyó, mégis mindig csodával határos módon rendet hagy benned. Mestere a léleknek, a hangulatfestésnek, a furfangos cselszövéseknek, és a játékos labirintusoknak, melybe könyvein keresztül az olvasót vezeti. Central Park című, itthon a Park Könyvkiadó gondozásában idén megjelent kötetében ismét egy rendkívül izgalmas utazásra invitál meg bennünket. A helyszín ezúttal: New York.
Őszintén megmondom, Musso egyik legnagyobb előnye, hogy képessége van rá, hogy teremtsen: hihető hangulatot, helyzeteket, ismerős arcokat, valós tájakat, utcákat, tereket. Semmit nem hagy a képzeletre jóformán. Látom magam előtt, amiről ír: szőke hajtincset, lepukkant környéket, épületet, kávézókat. Az ő könyveit olvasván keresztül-kasul bejártam már a csodás Párizst, és ezúttal a…