Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Egyezer tündöklő nap - a kultúrális önbecsapás magasfoka

Nehéz utak vannak. Nők ezrei választanak nehéz utat. Tudom, talán unalmasnak tűnök, hogy mindig erről beszélek, de megvannak az okaim. A körülöttem élő, lélegző, szerető és kínlódó nők, asszonyok, akik valamilyen okból a nehezebb utat választották. Félelem a magánytól, félelem a szeretetlenségtől, félelem attól, hogy anyagilag egyedül kiszolgáltatottabbak. 

Őszintén megmondom, jelenleg Európa útjait járom, és pontosan tudom, hogy bizonyos szinten kiváltságos helyzetben vagyok. De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a csöndem, kicsit szokatlan visszavonulásom, pont most, amikor elindultam az úton mely fontos számomra, ezért van. Amint hazatérek, teljes erőbedobással folytatom mindazt, amit elkezdtem, mert az élet nem áll meg. Idekinn sem áll meg. (Az internet beszerzése nem gyerekjáték, de most végre sikerült, korlátozott és lassú, de hé, mégis itt ülök és írok.)

Unalmas perceimben, amikor semmi más teendőm nincs, vagy csak kikapcsolódni szeretnék, természesen mi mást csinálnék:…
Legutóbbi bejegyzések

Akkor is - a női odüsszeia summája

Amikor először találkoztam Finy Petrával, az első gondolatom az volt, hogy ez a nő nagyon a helyén van. Mindig és mindenkor. Rövid, modern frizurája, őszinte, nyílt, megértő tekintete, magas, sudár alakja helyénvaló éntudatot, önteltség nélküli magabiztosságot és hatalmas békét, jóindulatot sugároz.
Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, de sokan tanulhatnánk tőle, azt hiszem. Valamiért kellett nekem a könyve. Valamiért találkoznom kellett vele. Valami vezetett felé, öntudatlanul is. Talán pontosan azért, hogy végérvényesen megbizonyosodjak róla: jó úton járok.
Élmény volt számomra és büszke voltam rá az első pillanattól kezdve, hogy ez a kedves, nagyon érzékeny és nagyon széplelkű, de határozott nő olyan közvetlenül és barátságosan fogadott. Magam sem értettem. A rajongásból rég kinőttem, nőkért pedig alkalmasint soha nem is rajongtam. 
Azután elkezdtem olvasni a könyvét. Az Akkor is c. regénye felkavart, megdöbbentett, éles tükröt tartott elém. Az első negyede jóformá…

Szeretem Szerda - Tessék gerincet növeszteni, Hölgyeim!

Soha nem csupán "könyves" blogot szerettem volna indítani. Nem a recikért hajtok, és valahogy nem látom értelmét hogy leírjam még milliomodjára is azt, amit előttem már mások megtettek. Nem ajánlok könyveket. Persze ha a bejegyzéseimet olvasván te is a kezedbe veszed azokat a köteteket, amik engem megihlettek, én örülök, de igazából nem ez a célom. 
Mint a bemutatkozásomban is írtam, az életről szeretnék beszélni. Bármilyen témáról, amit fontosnak, értékesnek találok és talán ti is annak találjátok. Úgyhogy elindítok egy Szeretem Szerda c. rovatot. Nem tudom mennyire lesz rendszeres, hiszen a témákat nem lehet erőltetni, de havi egyre biztosan számíthattok. 
A napokban többször, és több barátnőmmel, ismerősömmel való beszélgetésben felmerült a női önbecsülés és annak - valljuk be bátran - abszolút hiánya. Hogy egy egészen orbitális közhellyel éljek: ha mindig kapnék egy százast, amikor egy nő ismerősöm olyasmit mond, hogy: "nem vagyok elég jó", "túl nagy a fenek…

Musso, az angyal, meg a lektűr aranya

avagy: lám, így is lehet ezt!
Mussoban az a varázslatos, hogy működik, amit csinál. Él. Musso egy hullámvasút. Egy érzelmi jobbra-balra kilengés. Mi több: műfaji kilengés, és a mutató nem csak ímmel-ámmal ugrál. Musso becsületesen megdolgoztatja saját magát és az olvasóit is. Musso jó. Mussó ötletes. Musso frappáns. Musso finom. Musso teli van meglepetéssel. 
Magamhoz képest sokáig tartott, míg a végére értem Guillaume Musso: Az angyal hív c. regényének. Valahogy az utóbbi napokban mindig az olvasás maradt utoljára, pedig hónapok óta nem foglalkoztam könyvekkel és az irodalommal annyit, mint ebben a pár napban.
Musso engem - bevallom készséggel - tisztességesen bevitt a málnásba. Már dörzsöltem a tenyerem, hogy lesz itt haddelhadd, mocskos lelki mélységekbe merülés, kígyó-béka, antimorális szenny, majd váratlanul és elegánsan Musso megugrott egy szintet. Első reakcióm az volt, hogy meglepődtem, ám olvastam tovább, megcsalatottságomban mégis elégedetten felkiáltván: "Oké, tetszel ne…

Idegen múltban jártam

Olykor semmi szükségem disztópiákra vagy fantasy történetekre, hogy a mi hazánknál és jelen korunknál igazabb, de keservesebb küzdéssel teli világba kalauzoltassam magam. Ehhez elég levennem a polcról William Faulkner bármelyik művét, hiszen az ő gyötrelmesen bonyolult, múltban tapogatózó, évszázadokra visszanyúló, fájdalmasan déli prózája nem is állhatna távolabb a mi kelet-európai kultúránktól.
A déliek egyszer-volt, hiteles zsenije, aki ivott, mint a kefekötő, de sosem akkor, amikor dolgozott, maga is megtapasztalta Mississippi állam farkastörvényeit, és hátborzongató hitelességgel ismét bepillantást engedett számomra ebbe a zárt, régmúlt, szégyenkezésben eltemetett világba Eredj, Mózes c. novellagyűjteményével. 
Faulknert olvasni nem egyszerű feladat. Az ő logikusan megkomponált, ám sokszor nehezen érthető kifejezésmódja az én esetemben is, aki már jól ismerem írásművészetének ágas-bogas tematikáját, napokat vesz igénybe. Mert érteni akarom, mert látni akarom magam előtt, mert érezn…

A bloggerek már a spájzban vannak!

Komolyan foglalkoztat engem egy kérdés, mert ez a blogírás számomra még elég rejtélyes valami. Van némi újságírói alapom, de őszintén megvallom, arra azért nem építenék Taj Mahalt. Regényeket, novellákat írok (mondjuk többnyire a sufninak), egészen gyerekkorom óta, nyertem is jó pár pályázatot amikor még fiatal voltam és naiv, ám erre se lehet ráfogni, hogy én már állati tapasztalt nőszemély lennék az írás terén. Azért valamicskét ezek mégiscsak jelentenek, remélem. Ha mást nem, legalább azt, hogy legyűrhetetlen hajlamom van az írásra, bármilyen formában. Ami a koromat illeti: nem tavaly töltöttem a 30-at, maradjunk is ennyiben. Azon kívül, mivel nem milliomos családban, kacsalábon forgó palotában nevelkedtem ügyeletes hercegnőként, és immár a harmadik városba költözve nyitottam ismét új fejezetet, azt hiszem a valódi életet is már jóval korábban bemutatták nekem.
Sok blogot olvasok. Jobban mondva az interneten szörfözgetve ebbe is, abba is belenézek. Találkoztam már igazán jókkal, és …

Chick lit, álomország és minden ami belefér

avagy miért nézel agyilag zokninak, kedvesem?
Édes-drága, klisés Milly Johnson! Mese habbal. Tündérálom. A chick lit nem erről szól. Nem erről kellene szólnia. Ráadásul az elszórva adagolt, erőltetett humor az ilyen sztorikhoz kevés. Szórakoztass, röhögtess meg, forogjak együltömben a fene nagy jókedvtől. Ha már nem hihetek neked, legalább nevettess meg! Helen Fielding óta ebben a műfajban eddig ez senkinek sem sikerült.
Elolvastam. Túl vagyok rajta. Milly Johnson: Yorkshire puding Klub. Azóta itt ülök és azon gondolkodom, miért néznek engem hülyének előszeretettel nemtársaim. Pláne az írónők 90%-a. Mert ezt csinálják. Agyalágyult, ténfergő, idióta, magatehetetlen, könnyen bőgős, naiv agyhalottnak néznek. Milly Johnson is ezt teszi, sajnos. Bájos kis történetet mesél el, remek szórakozás igazán, csak éppen egy szava sem valósághű, de még egy fél betűje sem. Ami alapvetően nem baj. A baj az, hogy szándékosan ültetnek a körhintára, ez esetben. Hazudsz, Milly Johnson, és amennyiben legaláb…