Tiszta lappal a világban

"Csillogó kis üzlet, mely a párizsi divatházak fényét hozta el a szürke budapesti hétköznapokba az ötvenesévek derekától. Az „egyenlők” a kirakatát nézték, a „még egyenlőbbek” vásároltak benne." Rotschild Klára neve talán nem feltétlenül cseng ismerősen mindenkinek, főleg nem a mai fiataloknak. Én magam sem tudtam őt hová rakni igazán, ám a könyv alcíme - A vörös divatdiktátor - feltétlenül felkeltette az érdeklődésem. Valahogy mindig úgy gondoltam, a vasfüggöny leereszkedése után semmiképpen sem a divat, a luxus lehetett az, ami meghatározta országunkat.  A Jaffa Kiadó egyik év végi újdonsága, a Rotschild Klára életét, és sikereit bemutató könyv, mely hosszú évek áldozatos kutatómunkája árán jött létre, Simonovics Ildikó divattörténész elhivatottságát dicséri.  Simonovics Ildikó a Magyar Nemzeti Múzeum 20. századi és kortárs textilgyűjteményének vezetője, elsődleges kutatási területe a Magyarország divattörténete a második világháború után. Kitartó munkája

"Viktóriának feltűnt, hogy bár a trón kényelmes, lába nem ér le a padlóig. Melbourne ránézett és azt mondta: - Úgy vélem, Felség, hogy mielőtt megtartaná első hivatalos fogadását, keresnünk kell önnek egy megfelelő méretű trónt. Viktória lenézett levegőben kalimpáló lábaira. - Nehéz méltóságteljesnek tűnni, ha az ember lába hat hüvelyknyire a padló fölött himbálózik a levegőben, ez igaz." Bevallom, Daisy Goodwin Viktória c. történelmi regényéhez számomra elég kacskaringós volt az út. Először a sorozatot láttam, ami ritka, hiszen igyekszem mindig előbb olvasni a könyvet, és csak azután megnézni a filmet/sorozatot. Nem is volt tudomásom róla, hogy létezik egy könyv, ami a televíziós szériát vette alapul. Ha nagyon őszinte akarok lenni, maga a sorozat is azért került a látókörömbe, mert az év második felében lelkesen belevetettem magam Rufus Sewell színészi munkásságának feltérképezésébe. A Victoria c. sorozatban nyújtott lenyűgöző alakítása sokak számára tette ikoni

"– Jól jegyezd meg, amit most mondok neked. A műhelybe ne menj be soha. De ha véletlenül oda tévednél, akkor se vetkőzz le. Főleg apád előtt ne ." Péterfy-Novák Éva nem sunnyogja el. Azt hiszem, ő az a fajta nő, aki soha semmit nem sunnyog el. Ez az első benyomásom róla, amikor találkozunk. Hallom beszélni. Látom a mimikáját, a mozdulatait. Szelíd nő. Halk szavú. Nagyon okos. Látszik rajta, hogy erős; a lelke az, valami ott belül, ami őt magát is tartja. Gerince van. Olyan asszony, akire fiatalabb, tapasztalatlanabb nőként érdemes odafigyelni. Nem hangos, nem erőszakos, nem zsinatol, talán pontosan ezért figyelsz oda jobban, amikor beszél. Megvan benne ez a csodálatos képesség, kétségtelenül. Apád előtt ne vetkőzz -, már a cím is olyan, mint egy baljós intelem, rosszat sugall, keményen és szikáran. Ijesztően. Ez a mondat, ha elhangzik egy anya szájából, megfélemlíti bármelyik gyermeket. Akár van alapja, akár nincsen. Mint egy negatív ómen, mint egy fekete felhő,

"Ki nem áhít, ki nem igényel holdat, amelyet csodálhat, mesebeli üveg és arany várost az óceán túlsó partján? Ki erősködne, hogy hús-vér szeretője – a férfi az ágyában, aki elfelejti kidobni a használt papír zsebkendőket, aki megitta az utolsó adag kávét, mielőtt munkába ment – az a hold, vagy az a város?" Cunningham A Hókirálynő című regényében, ha szabad így fogalmaznom, nem távolodik messzire önmagától. Az alapkoncepció talán már a megszokott. Vannak fogásai, vannak axiómái, amiktől nem tér el. Ezek az ő jellegzetességei, amivel minden írót megvert a sors, amiből kitörni nem tud, legyen bármekkora tálentum. Általában három főszereplője van. Általában két férfi és egy nő. Általában az egyik férfi homoszexuális. Általában a szexualitás nála nyílt és behatárohatatlan, karakterei nem bizonyos nemi jellegzetességekhez vonzódnak specifikusan, hanem valamihez, ami többnyire megfoghatatlan. A szépséghez, függetlenül attól, hogy az a szépség férfihez vagy nőhöz tartozik-e.

"Olvass, tanulj, szeress, élj! Becsüld az életet, tiszteld a világod, és akkor talán soha nem válik valósággá egyik elgondolkodtató történetem sem. Légy boldog, nevess nagyokat, élvezd az életed!" A Jaffa Kiadó egyik őszi újdonsága volt ez az ötletes könyvecske. Dombóvári István , a népszerű humorista ezúttal rövidke, modern életünket kifigurázó novellák gyűjteményével ajándékozott meg bennünket. A Netperces novellák kivitelezése kedves, és leleményes, igazán egyedi: a könyv teljes egészében úgy néz ki, mintha egy kicsike laptopot tartanál a kezedben. Olvasni is így kell, a tördelése ugyanis vízszintes. Nem mondom, hogy ez  feltétlen kényelmes megoldás, de nagyon kreatív, tekintetbe véve azt is, mennyi helyes illusztráció tarkítja még ráadásként az oldalakat. Egyéjszakás könyv, egyrészt azért, mert olvastatja magát, másrészt, mert könnyed, laza szórakozást nyújt.  Dombóvári István szerintem nem veszi olyan nagyon komolyan saját magát sem, és ettől lesznek élve

Hát jó, akkor követem a boldogság vaddisznószínű kutyáját […] /Finy Petra: Marlenka Ma van a születésnapom. Harmincöt éves lettem. Persze, ez csak egy szám és mindenki annyi, amennyinek érzi magát, de az igazság az, hogy örülök, hogy ennyi vagyok. Nem tizenhat, nem huszonnyolc. Harmincöt. Sok minden mögöttem van már. Most már jöhetnek az ősz hajszálak (még egy sincsen!), a szemkörnyéki ráncok, a kis pocak a köldök alatt. Örömmel látom nyomát az időnek a tükörben, mert azt jelenti, hogy ami volt, túléltem, és hogy van még előttem bőven megélni való.  Annak is egy éve már, hogy elkezdtem a blogot, ez is egy évforduló. Azóta túl vagyok egy Győri Könyvszalonon, egy röpke, de annál élvezetesebb budapesti Könyvfesztiválon, és egy három napos, intenzív, tömény pozitív élménydömping Margó Irodalmi Fesztiválon. Rengeteg jó könyvön. Tapasztaltam, tanultam, figyeltem, fejlődtem. Ezt a fejlődést jó látnom igazán, hiszen hol vagyok még az úton? Még mindig csak a morzsákat szedegetem, d

"Tele volt álmokkal a teste, mese nőtt a bőre alatt is. Érezni lehetett rajta, hogy valami szépet nevel magában" [...] Így lehetett ez tán Finy Petrával is, mikor megírta ezt a regényt. Hibát követtem el, mert miközben a Madárasszonyt olvastam, nem jegyzeteltem, nem jelölgettem, nem írtam fel mondatokat, kifejezéseket, szókapcsolatokat, hasonlatokat. Az egész könyvet kiírhattam volna, vagy csak jelölésekkel lenne tele: post-it post-it hátán. Megannyi kis színes csík a könyv lapjai között, mint valami hevenyészve felskiccelt nem-is-szivárvány. Finy Petra legelső felnőtt regénye, a Madárasszony 2012-ben jelent meg, és azóta jóformán beszerezhetetlenné vált. Amikor megtudtam, hogy az Athenaeum Kiadó idén újra elérhetővé teszi az olvasók számára, nem volt kétséges, hogy a polcomon szeretném tudni. Őszintén megvallom, én ezt a könyvet olvastam a buszon, botladozva sétálva, főzés közben, fürdés közben, alvás helyett. Nem tudtam abbahagyni. Nem tudtam letenni. Mesei. V

"Ott voltak mind. Letűnt életek. Átutazók, felvillanók, volt, aki búcsúzni jött, másnak még dolga volt. Új életet köszöntöttek, utat mutattak, hitet adtak." A bájos mosolyú Bauer Barbara legújabb regénye, Az aranyműves fia a Jaffa Kiadó jóvoltából került a polcomra. Annyira friss megjelenés, hogy amikor kivettem a csomagból, és felütöttem, olyan erősen áradt a lapok közül az a klasszikus, friss nyomdaszag, hogy önkéntelenül is mosolyognom kellett. Továbbá, immár menetrendszerűen, meg kell dicsérnem a borító tervezőjét, mert szerintem nagyon ízléses munkát végzett. A Jaffa gondozásában megjelent regények többsége annyira szép, hogy állandó viszketegség a bőröd alatt a késztetés: meg kell szerezned mindet. Van egy olyan rossz (?) szokásom, hogy olykor nem olvasom el a fülszöveget, csak fejest ugrom a történetbe, bátran, merészen. Most is lelkesen csaptam a lovak, jobban mondva az oldalak közé, bár kissé botor, meggondolatlan módon. Az az ódon, mesei történelmi reg

"Néha szeretném, hogy igazi dolgok történjenek velem. Banálisan igaziak. Apróságok, csip-csup ügyek, hétköznapi semmiségek, amelyektől valahogy elviselhetőbb lesz az élet. Vagyis inkább életté válik az élet. Mert ez a két világ közé rekedt lét életnek semmiképpen sem nevezhető. De halálnak sem. Hétköznapi apróságokra vágyom." Eltelt majdnem egy év, mióta először találkoztam Finy Petrá val. Mióta először olvastam tőle bármit is. Mióta először éreztem azt, hogy egy magyar írónő engem igazán meg tud szólítani. Az Akkor is c. regénye rólam is szólt, nekem is szólt, értem is szólt. Tudtam, hogy képes ő még így szólni hozzám, és vártam az alkalmat, amikor ez megtörténik. Izgatottan vártam. Egész évben.  Finy Petra Marlenka c. regénye az Athenaeum gondozásában ez év októberében jelent meg, a könyv bemutatójára pedig a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron került sor a Várkert Bazárban. A fiatalos, lelkes, pezsgő fesztiválhangulatban olyan volt a babzsák fotele

"De hát kit hökkent meg egy gesztenyeember szeptemberben vagy októberben?" Az igazság az, hogy a Partvonal Kiadó őszi újdonságát véve alapul, elég sokakat. A krimi, mint műfaj mindig is népszerű volt. Felderítésre váró rejtélyek, furfangos gyilkosok, és még furfangosabb, különc nyomozók, akik a lehető legnyakatekertebb, legfurmányosabb módszerekkel derítenek fényt a különböző bűntettekre. Pár éve a magyar piacon is megjelent, és egyre inkább elterjedt az új, rendkívül népszerű irányzat: a skandináv krimi. Ha valaki azt mondja, krimi, már nem is gondolsz másra; részeges, de legalább is lelki defektes, leharcolt, középkorú nyomozók veszik fel a harcot a leghátborzongatóbb, legförtelmesebb bűnök elkövetői ellen valami zord, északi városban, ahol leginkább sötét van, és hideg.  Valljuk be, manapság már mindenki skandináv krimit ír, még a nem skandinávok is, divattá vált, trenddé, jóformán önálló műfajjá. Mégis rajongunk érte, nem tudunk betelni vele. Egyszer talán majd

"Maman mindig azt mondja, hogy a történetek tartanak minket életben. A történetek, amelyeket az emberek mesélnek, és amelyek szétszóródnak, mint bogáncspihe a szélben. Maman szerint a történetek maradnak csak, amikor már nem vagyunk, miközben a hideg északi szél, az olvadó hó hangját túlharsogva, gyászos dalt énekel." Én inkább úgy mondanám: a történetek, amik életben tartanak minket, fontosak, különlegesek, megszólítanak, a szívünkig érnek. Azokat a történeteket valaki más meséli ugyan, de mégis a miénknek érezzük őket. El nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok a Libri Kiadó nak, hogy még frissen, a külföldi megjelenés után nem sokkal elhozta nekünk, magyar rajongóknak is, a Csokoládé folytatását. (Befejező rész? Ki tudhatja...) Vártam, mint gyermek a Karácsonyt, izgatott szívvel, tűkön ülve, kis bizsergéssel a gyomromban, mert ez a kedvenc könyvsorozatom. Varázslatos, bűbájos, keserédes, könnyed, de mégis mélyreható mesék ezek.  Joanne Harris: Az epertolvaj c

"Mert ami egyeseknek csak egy sóhaj, másoknak hosszú regények sokasága. Mindenki elmondja a maga történetét, akár nyúlfarknyi, akár hosszadalmas. Neki éppen elég volt. Pont, amennyi szükséges. Egy perccel sem több, egy perccel sem kevesebb. Hát így megy ez...{}" Sokszor mondják, hogy a nő, az asszony a díszlet része egy sikeres férfi mögött. A puha vánkos, az otthon melege, a stabilitás. Való igaz, ez is egy asszony: háttérzaj a férfiak sarkos világában. Ugyanakkor kell, hogy individuális legyen, megkérdőjelezhetetlenül önmaga. Kell ez ahhoz, hogy számba vegye önmagát: hogy megéli, és használja nőiségét. Nem verseng a férfivel, alkotását, művészetét, bármiben is rejlő tehetségét nem a győzelemre, csupán önmaga kiteljesítésére, kifejezésére használja. Ezáltal nő nagyra. Emlékezetes, karakán, tiszteletre méltó, szeretetet érdemlő valakivé. Frida Kahlo ilyen asszony volt.  F. G. Haghenbeck érdekes felépítésű, igazi, mexikói recepteket is tartalmazó, magával ragadó re

Ilyen a közönség ízlése, Morsing úr! Nem kíváncsiak többé az óriások szavára, beérik a törpék makogásával. /Ingmar Bergman: Fanny és Alexander Ismét eltelt egy hónap, anélkül, hogy egy sort is írtam volna. Olvastam a könyveket egymás után, augusztusban szám szerint ötöt. A várakozás hónapja volt ez, jobban mondva, a szomorú kivárásé. Az élet megváltozott: örökre és visszavonhatatlanul. Eltűnt belőle valaki, aki fontos, aki hiányozni fog, amíg csak élek. A napok peregnek, elmúlt, ami elmúlt, tudtuk is, hogy így lesz. Mégis üt. Mégis facsar. Megyünk tovább. Ezekben a nehéz hetekben visszafordultam legnagyobb szerelmemhez: a szépirodalomhoz. Nem könnyedségre vágytam ugyanis, hanem komoly mondanivalóra, lelki támaszra, erőre. Valamiféle bizonyosságra talán. A regények között volt egy aprócska, klasszikus csoda, Rideg Sándor Indul a bakterház c. alkotása, de arról majd szeretnék később, külön bejegyzésben beszélni, ahogyan    F. G. Haghenbeck műve, a Frida füveskönyve is kül